10 legendás szerep, amely a színész életét is megváltoztatta

Jason Momoa
Jason Momoa - © Fotó: AFP / Justin Tallis
A színészek általában teljesen leválasztják önmagukat az általuk alakított karakterről. Olyanok, mint a kaméleon: munkaidőben más emberré változnak át, majd később egyszerűen lerázzák a szerepet, pont úgy, mint más egy koszos melegítőt egy hosszú nap végén. De ez nincs mindig így. Egy-egy alakítás néha annyira megkavarja az adott színészt, hogy az már soha nem lesz a régi. A Cracked összeállítása.

10. A Trónok harca miatt az emberek azt gondolták, hogy Jason Momoa nem tud angolul. Momoa Khal Drogo karaktere segítségével katapultált a legismertebb férfiszínészek közé, de balszerencséjére annyira jól végezte a dolgát, hogy a castingért felelős szakemberek egymás után passzolták őt le. Hogy miért? Hát, mert azt hitték, hogy az Iowában nevelkedett színész nem tud angolul. Momoa erre akkor jött rá, amikor mostohalánya, Zoe Kravitz feltűnt a Portlandia című sorozatban. Fred Armisen, a show alkotója közölte a színésszel: azt hitte, nem beszéli a nyelvet.

9. A Breaking Badben feltűnő Julia Minesci szexuális ajánlatot kapott. Minesci játszotta Jesse Pinkman egyik ismerősét, Wendyt, a prostituáltat. Egy nap filmezés közben az egyik érdeklődő járókelőtől ajánlatot is kapott. Minesci először azt hitte, a férfi valójában színész, de hamar kiderült, nem erről van szó. A színésznő később viccelt is az incidenssel, mint mondta, aznap simán kereshetett volna plusz 20 dollárt.

8. Alfonso Ribeirónak elege van a Carlton-táncból. A Kaliforniába jöttem sorozatban látottak után Ribeirót állandóan, mindenhol azzal bombázták, hogy ugyan járja már el az ikonikus mozdulatsort. A frusztrált színész egyszer elárulta, egy hely van, ahol soha nem kérik meg erre: a saját háza.

7. A Roger nyúl a pácban miatt hallucinációi voltak Bob Hoskinsnak, ami miatt a színész egy ideig nem is vállalt filmszerepet. Hoskins gyakran küzdött magánnyal, és egész életében voltak képzeletbeli barátai. A Roger nyúl forgatása alatt ez az állapot annyira megváltozott, hogy a színész már nem tudta kontrollálni. “Ültem, normálisan beszélgettem, aztán egyszer csak egy menyét mászott ki felém a falból” – nyilatkozta korábban.

6. Amikor Linda Blair a démonszállta Regant alakította Az ördögűzőben, a színésznő még gyerek volt, aki csak elmesélt egy félelmetes történetet. A film elkészülte után azonban hittel és a túlvilággal kapcsolatos kérdésekkel támadták le az újságírók, Blair ekkor fogta fel, mibe is keveredett. A színésznő nem katolikus neveltetést kapott, és a forgatás előtt sem vett részt istennel, az ördöggel vagy a gonosszal kapcsolatos stábbeszélgetésen, így teljesen felkészületlen volt a témában. “Pocsék élmény volt ezen tiniként végigmenni” – mondta.

5. Kevin Bacontől mindenki a Footloose-táncot várja. A színésznek elege lett abból, hogy a mozdulatsorral ellopja a rivaldafényt az ifjú pár elől az esküvőkön, ez pedig odáig fajult, hogy Bacon lefizette a DJ-ket, hogy ne játsszák a filmből ismert számot.

4. James Cromwellt vegánná és állatjogi aktivistává tette a Babe. Az utolsó jelenet forgatása közben egy malac elszabadult, és a fűben ugrándozva élvezte a természetet, miközben egy rakás ember megpróbálta őt elkapni. Cromwell ekkor hozta meg döntését. A 79 éves színész a mai napig vezet tüntetéseket, sőt még börtönben is ült emiatt.

3. A király beszéde miatt Colin Firth is elkezdett dadogni. A színész György király szerepét játszotta, és még a forgatás után is azt tapasztalta, hogy másképpen beszél.

2. Al Pacino annyi “kokaint” szívott fel A sebhelyesarcú forgatása alatt, hogy orrproblémái lettek miatta. A színész szerint ő “nem tudja, mit használtak” kokain helyett. Egyébként a tejpor és az inozitol is népszerű, ha fehér porra van szükség.

1. A Psycho leghíresebb jelenete miatt Janet Leigh nem zuhanyzott többet, sőt a fürdés gondolatától is irtózott. Egy interjúban kifejtette, hogy a háza ajtajai és ablakai állandóan zárva voltak, amikor tisztálkodni indult, a fürdőajtót viszont nyitva hagyta, és a zuhanyfüggönyt is kihúzta, és nem vette le a szemét az ajtóról, amíg nem végzett.

Forrás: Cracked


Vasember
Szinte mindenki ismeri a pillangóhatás nevű jelenséget: ez az, amikor egy kicsiny mozzanat később váratlanul egy egész világ működését befolyásolja. Ez az erő, úgy tűnik, a szórakoztatóiparban is megtalálható; Cracked nemrég hozott is rá néhány példát. 15. Az Emoji-film mögött álló stúdió felhívt...

Chris Pratt látványos átalakulása
A színészek általában némi sminkkel segítenek magukon, ha az általuk megformált karakterre szeretnének hasonlítani. Néha viszont a máz egyszerűen nem elég, a fizikai megjelenést is teljesen át kell alakítani. Charlize Theron, Chris Pratt, Hugh Jackman és a többiek megmutatták, akár a végletekig is k...

Címkék: , , , ,


.
SZUPERINFO.HU