Frissítve:

81 új rendőr őrzi a schengeni határt

81 új rendőr őrzi a schengeni határt
81 véglegesített, részszakképesítést szerzett rendőr kezdte meg szolgálatát a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség állományában 2013. március elsején. Ők valamennyien a szerbiai-magyar schengeni határ Csongrád megyei szakaszának őrizetével kapcsolatos feladatokat látnak el.

hiba beküldése


Az ünnepi állománygyűlésen dr. Lukács János r. dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta, 2012-ben 4698 határsértőt fogtunk el és 109 embercsempész került rendőrkézre, ami jelentős növekedés a korábbi évhez képest. A Magyarország elért SIS találatok 53%-át Csongrád megyében regisztrálták, míg az illegális migrációhoz kapcsolatos jogsértések 47%-át itt fedték fel. Egy európai jelentés szerint a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség határsértő és embercsempész elfogásában európai első, míg közokirat-hamisításban második helyezést ért el.

A szerbiai-magyar határ Csongrád megyei szakaszának őrizetére, az elfogott határsértők ellátására, szállítására, a velük kapcsolatos ügyek intézésére 2012-ben több mint 200 millió forint közpénzt költött a főkapitányság.

Az illegális migrációs nyomás nem szűnik Csongrád megye déli határszakaszán, amit az is bizonyít, hogy 2013-ban eddig 1103 határsértőt fogtak el a rendőrök, ami 105%-os növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A Csongrád megyei határszakaszon három stabil hőkamera működik, amelyek beszerzésére az Európai Unió Külső Határok Alapjából származó forrás felhasználásával volt lehetőség.

A 81 részszakképesítést szerzett rendőr a schengeni határszakasz védelmében vesz részt a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség állományában.

– Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság –



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása