Frissítve:

A férfiak hajtják fel a luxuspiacot Kínában

A férfiak hajtják fel a luxuspiacot Kínában
Sanghaj, 2013. január 23., szerda (MTI) – A kínai luxuspiac több mint 50 százalékáért a férfiak felelnek – derül ki a CLSA bróker- és befektetési cég új kutatásából.

hiba beküldése

A vállalat szerint a világátlag 40 százalékánál jóval magasabb arányt, 55 százalékot képviselnek a férfiak a kínai luxuspiacon. Ennek első számú oka az, hogy a kínai férfiak szívesen ajándékoznak drága márkás termékeket, ha üzletről vagy magánéletről van szó, mindenekelőtt státuszszimbólum jellege miatt.

A Bain nemzetközi tanácsadó cég statisztikái szerint a kínai férfiak évek óta többet vásárolnák nőtársaiknál, például már 2010-ben is 7 milliárd jüant (1 jüan=35 forint) költöttek ruhatárukra, míg a nők csupán 2,8 milliárd jüant. A következő évben, 2011-ben a luxusmárkás ruhák piaca ennek megfelelően a férfiak esetében 10 százalékkal, a nőket tekintve csupán 7 százalékkal nőtt.

A keresletből a Gucci, a Burberry, a Louis Vuitton és más ismert nyugati márkák profitálnak igazán, mivel a kínai márkák a luxus területén jelentős elmaradásban vannak. Az erősebb nemre specializálódott Dior Homme-nak például már több mint 40 üzlete van a kelet-ázsiai országban, a Burberry pedig mintegy 70 boltban kínálja áruját, a világ minden más pontjánál több férfiruhát kínálva Kínában. A kelet-ázsiai ország a Gucci és a Prada összeladásainak harmadáért felelős, a tehetős kínaiak akár rendelkezésre álló jövedelmük negyedét is hajlandók luxuscikkekre költeni.

A kínai vásárlók jelenleg a luxuscikkek globális piacának egynegyedéért felelnek, Kína 2010-ben Japánt megelőzve a világ második számú luxusvásárlója volt, 2012-ben pedig már az Egyesült Államokat is megelőzve világelsővé vált. A CLSA egy korábbi jelentése szerint az évtized közepére a globális luxuseladások mintegy 20 százaléka Kínában bonyolódik majd, mintegy 27 milliárd dollár értékben.

 

 



További hírek a Szolnok kategóriából
A Lungo Drom mindig szót emelt a magyarországi cigányságért
Szolnok - Az emberi erőforrások minisztere nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót [...] tovább »
Önkormányzat-parkolás Kunszentmártonban nem kell fizetni a parkolásért januártól
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő [...] tovább »
Kosárlabda-Magyarország Szerb kosarassal erősített a Szolnoki Olaj
Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) - A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a 28 éves Strahinja [...] tovább »
Kosárlabda-Adria Liga Adria Liga – Hosszabbítás után nyert a Szolnok
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte szombaton a Zadart [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSE: Visszavágnának a BVSC-nek
Debrecen - A DVSE csapata szerdán az OB I-es bajnokság 8. fordulójában a fővárosba utazik, ahol a BVSC-Zugló lesz [...] tovább »
Balkányi bronz az év végére
Balkány - Az utolsó idei országos bajnoki döntőket rendezték az elmúlt hetekben a szabadfogású birkózás [...] tovább »
Curling Eb – Újabb két magyar vereség
Budapest, St. Gallen - Mindkét magyar válogatott kikapott a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság hétfői [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: Szomorú hétfő a Kontinentális Kupa után
Miskolc - Elszalasztott esély volt a vasárnap esti Ritten Sport ellen elvesztett DVTK Jegesmedvék-­meccs. tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Fiatal magyar csapat játszik Lengyelországban
Budapest - Fiatal átlagéletkorú magyar válogatott szerepel a lengyelek otthonában a férfi kosárlabda [...] tovább »
Bajai András a Magyar Sí Szövetség új elnöke
Budapest - Bajai Andrást választotta meg elnöknek hétfői tisztújító közgyűlésén a Magyar Sí Szövetség. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása