A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese

Budapest – Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia (EFA) Fiatal Közönség Díjának (Young Audience Award) jelöltjeire, melyek közül Johan Timmers Fight Girl című filmjét választották a legtöbben.

Május első vasárnapján a 16 iskolából érkező magyar résztvevők 33 további európai ország mintegy 2800 fiatal filmrajongójával párhuzamosan nézték meg a díjra jelölt három filmet.

A filmek megtekintését követően a fiatalok megtárgyalták a látottakat, majd szavaztak kedvencükről. Ezt követően az eredményeket videókonferencia keretében közölték a németországi Erfurttal, ahol a korábbi belga zsűritag Ivana Noa vezette a díjátadó ceremóniát – közölte az EFA hétfőn az MTI-vel.

Az élőben közvetített díjátadó VOD tartalomként továbbra is elérhető a yaa.europeanfilmawards.eu honlapon.

A három idei jelölt filmet európai szakemberekből álló zsűri választotta ki: a fiatalok a Fight Girl (rendező: Johan Timmers, Hollandia/Belgium), a Los Bando (rendező: Christian Lo, Norvégia/Svédország) és az Oldboys (rendező: Toby MacDonald, Anglia/Svédország) című ifjúsági filmek közül választhatták ki kedvencüket.

A három jelölt film továbbra is megtekinthető a Fiatal Közönség Díj honlapján.

– MTI –



.
SZUPERINFO.HU