Frissítve:

A gondnokot is menteni kellett a csongrádi iskolában

A gondnokot is menteni kellett a csongrádi iskolában
Hétfőn este nyolc órakor érkezett a hívás a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra: villám csapott a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épületébe. Ezzel vette kezdetét a parancsnoki ellenőrzési gyakorlat, amelyben a csongrádi egységek mellett egy szentesi egység is részt vett.


A feltételezés szerint a villámcsapást követően a Szentesi úti épület padlásán csaptak fel a lángok, amelyet az iskola gondnoka észlelt, és hívta a csongrádi tűzoltókat, akik a PAJZS számítógépes rendszeren keresztül értesítették a megyei katasztrófavédelem főügyeletét, amely riasztotta a többi egységeket, így feltételesen kiskunfélegyházi és kunszentmártoni szereket is, akik bár a gyakorlat során nem indultak a helyszínre, de valós esetben ők is részt vettek volna a beavatkozásban.

A forgatókönyv szerint a gondok a tűzoltók értesítését követően felment a tetőtérbe felmérni a károkat, azonban ott elesett, és fejsérülést szenvedett, így a beavatkozó egységnek – akik a feltételezett füst miatt légzőkészülékben hatoltak az épületbe – a sérült felkutatását és mentését is el kellett végezni.

A gyakorlatot Szabó Bogár Imre tű. őrnagy, a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka megfelelőnek minősítette.

– csongrad.katasztrofavedelem.hu –

hiba beküldése



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása