Frissítve:

A harmadik és a további gyermekek után 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzálog-hiteltartozás

A harmadik és a további gyermekek után 1-1 millió forinttal csökkenthető a jelzálog-hiteltartozás © Fotó: Pixabay
Budapest – A harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. január 1-jétől – ismertette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a miniszterelnök által májusban bejelentett kedvezmény részleteiről szóló szerdai kormányülés döntését csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Elmondta: a kedvezmény a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzálog-hitelekre is vonatkozik, azok a családok vehetik igénybe, ahol a harmadik vagy a további gyermek jövő január 1-je után születik, illetve már a várandósság 12 hetétől igényelhető a tartozás 1 millió forintos csökkentése.

A korábban született gyermekeknél nincsen felső korhatár, a hiteltartozás csökkentése akkor is igényelhető, ha az idősebb gyermek már nagykorú.

Az intézkedésre a jövő évre 17 milliárd forintot terveztek – közölte Novák Katalin.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a keret felülről nyitott.

A rendelet kihirdetése előtt felvett ingatlanfedezetű jelzálog-hiteleknél mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású kölcsön esetén igénybe vehető a csökkentés, a kihirdetés után felvettek esetében csak a lakáscélú jelzálog-hiteleknél – közölte.

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell igényelni. Az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak”

– ismertette Hornung Ágnes.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kitért arra, hogy 1981 óta csökken a népesség Magyarországon. Ezért is hirdettek meg egy demográfiai programot, amely számos intézkedéssel támogatja a gyermeket vállalókat, ennek része a jelzáloghitel-tartozás csökkentése is – jelezte.

A harmadik, illetve minden további gyermek után járó 1-1 millió forintos hitelelengedést minden olyan család, illetve pár igényelheti, amelynek már van legalább két gyermeke, a vér szerinti és az örökbefogadott gyermekeket is figyelembe veszik – ismertette Novák Katalin. Hozzátette, nagykorú gyermekek esetében az együttlakási kötelezettséget sem írják elő.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a részletekről szólva szintén kiemelte, a kormány által elfogadott javaslat elsődleges célja a gyermekvállalás ösztönzése.

A pénzügyi intézmények bírálják el a támogatási kérelmet, pozitív döntés esetén támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az 1 millió forintot.”

A pénzintézet az állami támogatást utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól – ismertette Hornung Ágnes.

Ha a bank nem fogadja el a támogatási kérelmet, az igénylő a kormányhivatal járási hivatalához fordulhat jogorvoslatért – tette hozzá.

Jelezte azt is, az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint feltétel a büntetlen előélet. Kiemelte ugyanakkor, hogy a hátralékos adósok is igénybe vehetik a támogatást.

Hornung Ágnes a költségvetési hatásokról elmondta: évente 10-20 milliárd forintos kiadással számolnak, a pontos összeget előre nem lehet megbecsülni, mert az a családok egyéni döntéseitől függően alakul.

– MTI –


Budapest - A bankok valamennyi technikai eszközükkel támogatják ezt a fontos családtámogatási lépést - reagált a Magyar Bankszövetség arra a kormánydöntésre, miszerint a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozása gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthető 2018. jan...



További hírek a Magyarország kategóriából
Német Választások – Nézőpont: Merkel most fizette meg a menekültpolitikája árát
Budapest - Angela Merkel német kancellár most fizette meg bevándorláspolitikája árát - mondta a Nézőpont [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Nem kell engedély a kútfúráshoz
Magyarország - A fennmaradási engedélykéréstől eljutottunk az ingyenes engedélyezésig. tovább »
Tájfajtákat őriznek meg, területet újítanak
Borsod-Abaúj-Zemplén - Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a Zártkerti [...] tovább »
Szaunatörténelmet írtak a debreceni lányok
Soesterbeg - Hetedik helyen végzett a párosok versenyében Szép Boglárka és Végh Tímea a szaunamesterek [...] tovább »
Videó: 30 éve nem esett annyi hó szeptemberben, mint az elmúlt héten
Ausztria, Szlovénia - Hatalmas hóvihar tombolt az osztrák Alpokban. Karintiában egy szállodát teljesen elzárt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Csapatunk ismét bizonyította, hogy egységesen sok mindent el lehet érni”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II, 10. fordulójában vasárnap idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Hatéves debreceni kislány aratott a karate bajnokságon
Debrecen - Hat érmet és egy teljesítmény kupát hozott el a hatéves józsai Őri Panna Krisztina a szerencsi karate [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Újra élen az MTK
Budapest - Az MTK kihasználta a Kisvárda vereségét, 5-2-re legyőzte hazai pályán a Soroksárt, így újra az [...] tovább »
MK: kicsúszott a DVSE kezéből a továbbjutás
Debrecen - Nem sokon múlott, de végül nem került be a legjobb nyolc közé a Debrecen vízilabdacsapata. tovább »
Apagyilkossággal vádolják a szovjet jégkorong-válogatott egykori kapusának lányát
Moszkva - Apja meggyilkolásával vádolta meg a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) annak a [...] tovább »
„Szegény embert az ág is húzza…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában két meccset játszottak vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása