Frissítve:

A házában kiépített kamerarendszer ellenére rajtaütöttek egy körözött bűnözőn Túrkevén

Szolnok, 2013. május 21., kedd (MTI) – Évek óta bujkált a hatóságok elől az a férfi, akit az elfogásának meghiúsítására kiépített kamerarendszer ellenére saját otthonában kaptak el Túrkevén – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.

A hatóság közleménye szerint több körözést is kiadtak a férfi ellen, akit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság „Tisza” Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató egységének közreműködésével a nyomozók az elmúlt napokban fogtak el túrkevei családi házában.

A 34 éves V. Lajos jellemzően csalásokból és más bűncselekményekből megszerzett pénzekből tartotta el magát és családját. Jelenleg három kapitányság folytat ellene büntetőeljárást, 2008-ban négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtása elől elmenekült. A Szolnoki Törvényszék 2011-ben nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

V. Lajos már évek óta bujkált a hatóságok elől. Rejtekhelyéről mindig idejében sikerült elmenekülnie, azonban a házában kiépített kamerarendszer ellenére a megyei rendőrök sikeresen rajtaütöttek, és elfogták a régóta keresett bűnözőt – áll a rendőrségi tájékoztatóban.

hiba beküldése



További hírek a Szolnok kategóriából
Önkormányzat-parkolás Kunszentmártonban nem kell fizetni a parkolásért januártól
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő [...] tovább »
Kosárlabda-Magyarország Szerb kosarassal erősített a Szolnoki Olaj
Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) - A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a 28 éves Strahinja [...] tovább »
Kosárlabda-Adria Liga Adria Liga – Hosszabbítás után nyert a Szolnok
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte szombaton a Zadart [...] tovább »
Bűnügy-lopás Emberi fogyasztásra alkalmatlan bárányt loptak el egy tanyáról
Szolnok, 2013. december 25., szerda (MTI) - Elloptak egy bárányt kedd este Törökszentmiklós külterületén egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Megkezdődött Budapesten az ITU első világkonferenciája
Budapest - Pénteken Budapesten megkezdődött a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) első világkonferenciája. tovább »
Kis Gyula, a triatlonversenyző Kazincbarcikára látogatott
Kazincbarcika - Kazincbarcikára látogatott kedden Kis Gyula triatlonversenyző. A többszörös középtávú magyar [...] tovább »
Halász Bence és Homonnai Luca 2016 legjobb utánpótlás sportolói
Budapest - Halász Bence kalapácsvető és Homonnai Luca kajakos érdemelte ki a 2016-os év legjobb utánpótlás [...] tovább »
Élő közvetítés az FTC vs. Jegesmedvék párharc 6. meccséről
Miskolc - A jégkorong Mol Liga negyeddöntőjének hatodik meccsét játssza a Ferencváros és a DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Német sikerek a negyeddöntőben
Budapest - Julia Görges és a szintén német Carina Witthöft is bejutott az elődöntőbe pénteken a 250 ezer [...] tovább »
Bernd Storck a német futball nagykövete lehet
Telki - A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Bernd Storckot a német futball nagykövetének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása