Frissítve:

A Hód Úszó SE Bácsvíz Kupán szerzett eredményei

A Hód Úszó SE Bácsvíz Kupán szerzett eredményei
2012. május 11-12-én rendezte a Bácsvíz-KVSC a nagy hagyományokkal rendelkező Bácsvíz Kupát. A 2 napos versenyen a Hód Úszó Sportegyesületet 15 fő képviselte. Versenyzőik 7 arany, 6 ezüst és 6 bronzérmet gyűjtöttek, valamint 3 új városi csúcs és 29 egyéni csúcs született.

hiba beküldése

Tóth Tibor edző:

A versenyen a csoport 5 tagja indult, összesen 12 versenyszámban. A 12 rajtból 10 egyéni csúcs (83%), valamint 3 városi csúcs született. Csak két versenyző Schuster Petra és Szabó Tamás versenyzett korosztályának megfelelően, a többieket ifjúsági versenyzőként a felnőttekkel értékelték együtt. Ez a verseny zárta felkészülésünk jelentős szakaszát. A következő versenyek, melyekre készülünk már az országos bajnokságok lesznek.

 

Szabó Tamás (88) egy hosszabb sérülésből felépülve versenyzett, a felkészülési időszaknak megfelelő eredmények születtek versenyszámaiban. Minkét mellúszó számban a döntőbe jutott.

 

50 mell 2. hely (29,76), 100 mell 3. hely (1:06,31)

 

Schuster Petra (92) számára az elsődleges célok az országos bajnokságra a nevezési szintek teljesítése. Ez 50 mellen és 50 pillangón sikerült is.

 

50 mell (37,82), 100 mell (1:26,07), 50 pillangó (33,41)

 

Keresztesi Márkó (95) kiváló versenyzéssel két városi csúcsot úszott, 100 gyorson ifjúsági, illetve felnőtt csúcsot is jelent az eredménye

 

50 gyors városi csúcs (25,36), 100 gyors városi csúcs 9.hely (54,74)

 

Kendi Péter (95) 50 háton városi csúcsot úszott, mellyel a döntőbe is bejutott. Itt már sajnos nem sikerült tovább javítani eredményén. 100 háton egyéni csúcs született.

 

50 hát városi csúcs 10. hely (29,40), 100 hát 10. hely (1:04,32)

 

Kerecsen Kincső (97) ragyogó versenyzéssel minden versenyszámában egyéni csúcsot úszott. 50 háton a döntőben még tovább javította eredményét és újabb egyéni csúcs született.

 

50 hát 8. hely (32,86), 100 hát (1:10,95), 50 gyors (29,89)

 

Kiss László edző:

A szombati „maratoni” versenyen 9 fővel, a vasárnapi rövidebb programú, de hosszabb távú versenyszámokban 5 fővel vettünk részt. A 41 indulás során 29 egyéni csúcs született, így a verseny eredményességi indexe (29 javítás / 41 rajt) 70,7 %. Röviden: tart még a lendület.

 

A kétnapos versenyen 17 érem született.

 

Ugrai Panna megnyerte az 50 mell, a 100 mell és a 200 vegyes versenyszámokat, mellette 50 pillangón és 100 háton második lett korosztályában.

 

Oláh Norbert szintén három elsőséggel dicsekedhet, hiszen az 50 mell, 100 mell és 100 pillangó számokban nem talált legyőzőre. A 200 méteres mellúszásban ezüstérmes lett.

 

Nagy Petra 50 háton elsőként ért célba, mellette még háromszor lett harmadik: 100 háton, 100 mellen illetve 200 vegyesen.

 

Kovács Zétény 50 háton és 50 mellen második, 100 gyorson harmadik helyen végzett.

 

Szabó Bence 100 gyors eredményhirdetésekor állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

 

A verseny során kimondottan gyenge eredmény nem született. Mindenki „hozta” a várt, vagy remélt időket. Természetesen azért voltak jelentős javítások is.

 

Labozár Zsolt 400 vegyesen közel 25 mp-et faragott le a tavaly nyári „őskövület” idejéből.

 

Sipos Zoltán mindkét számában javított, különösen a 100 háton a 6 m-es jobb ideje és szép technikája volt biztató – a jövőre nézve.

 

Tót Csaba 5 szám – öt javítás. Ezek közül a 100 mellen és 200 gyorson elért ideje a legértékesebb, hiszen ezen versenyszámokban is megúszta az ob. nevezési szintjeit.

 

Zaka Maja pillangón volt ellenállhatatlan, hiszen már délben „beúszta” magát az esti döntőbe, ahol tovább faragott idejéből és hatalmas egyéni csúccsal – szintén nevezési szintidőt teljesítve, a 6. helyen végzett. A 100 háton és 100 mellen délelőtti ideje is esti döntőt „ért”. A két szám közül a 100 mellen szerepelt még az esti fináléban, ahol 10. lett.

 

Borbás Gergő tovább „kínlódik” 50 gyorson, de 50 mellen, 100 háton és 200 gyorson is átírta korábbi idejét.

 

Szabó Bence 100 gyorson elért egyéni csúcsa harmadik helyezést eredményezett.

 

Oláh Norbert most megúszta 100 pillén a felnőttek által „elvárt” 1:25 perces időt (1:24,66 p) és a 400 gyorson is javított 3,84 mp-et, de 5:20 perces „álom idő” még júniusig várat magára.

 

Nagy Petra 200 vegyesen, 50 pillén és 100 mellen alkotott nagyot.

 

Ugrai Panna már-már szokásos módon lep meg bennünket. Különösen a 200 vegyesen javított jelentősen. Még „szerencse”, hogy nem úszott belül 3:10-en, így biztos, hogy ezt az időt nem kell „kőbe vésnünk”. A 100 háton is sikerült az 1:30-as küszöböt átlépni ( 1:29,82 p ).

 

Kovács Zétény nemcsak a két 50-es számban volt eredményes. A 100 gyorson 3,36 mp-es javítása már „testesnek” mondható.

 

(hoduszo.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rédli András erődemonstrációt tartott a legnanói vk döntőjében
Budapest - Nyolc év után nyert ismét világkupa-versenyt Rédli András, aki elmondása szerint a párbajtőrözők [...] tovább »
Forma–1 – Mennyei környezetben ér véget
Abu-Dzabi - Ismét egy nagyon hosszú idény végéhez érkeztünk, aminek egy csendes levezetése következik a [...] tovább »
BL: nem mehetnek biztosra a Kékek
Barcelona, Torinó - A Juve–Barca derbi mellett is láthatunk csemegének ígérkező összecsapásokat a szerdai [...] tovább »
Barcelona-fölény az Évszázad csapatában
Barcelona - Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja jövő héten mutatja be az idei legjobb [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Sajósenye-Arnót: Fociházasság után békés válás
Arnót, Sajósenye - Az idei év végén lezárul a Sajósenye–Arnót együttműködés a megyei labdarúgásban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása