Frissítve:

A hősökre és áldozatokra emlékeztek

A hősökre és áldozatokra emlékeztek
A II. világháború legnagyobb magyar tragédiájáról, a doni áttörés 70. évfordulójáról emlékeztek meg 2013. január 11-én országszerte és Szentesen.

1943. januárjában, a Don mellett, a hazától több ezer kilométerre vívott élet-halál harcot mintegy 200 ezer magyar katona. A sokszoros túlerővel szemben, a fagyos télben is próbálták teljesíteni küldetésüket. Hősök voltak, akik a kilátástalan helyzetben is az utolsó leheletűkig küzdöttek a túlélésért, a haza szolgálatáért. A hősök azonban áldozatok is voltak, akiket a II. világháborúban, a hitleri vezetésnek megfelelni akaró politikai és katonai vezetés kényszere küldte a hazától távol.

Azok a katonák, akiknek már a kilátástalan lehetőségek ellenére azt mondták akkor, és ott kell szolgálniuk. Közülük 150 ezren meghaltak, megsebesültek, hadifogságba kerültek. A doni katasztrófa örök fekete foltja marad a magyar történelemnek.

Az áttörés évfordulóján mécsest gyújtottak a város vezetői, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége a fegyveres testületek vezetői és az egyházak, pártok képviselői a Kurca parton a Széchenyi-liget bejáratánál található II. világháborús emlékműnél.

– www.szentes.hu –

hiba beküldése



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás [...] tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – A DVTK 41 ponttal nyert
Budapest - A DVTK Miskolc 41 ponttal nyert a BEAC Újbuda vendégeként a női kosárlabda NB I vasárnapi első [...] tovább »
A 3. helyen zárt a megyei válogatott
Borsod-Abaúj-Zemplén - A győriek nyertek a borsodiak ellen, akik azonban a tolnaiakat megverték. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása