Frissítve:

A húsüzemből ömlik a szennyvíz a Szamosba? – “Láttam már a vízben sodródó döglött kutyát, kecskét és bocit is”

Komp közlekedik a Szamoson Komp közlekedik a Szamoson - © Archív Fotó: M. Magyar László
Csenger, Olcsvaapáti, Vetés – Szászi Lajos semmi pénzért nem fürdene meg a folyóban, legyen bármilyen meleg is az idő.

hiba beküldése

Baranyi Krisztina négy éve igyekszik felhívni a közvélemény figyelmét a Tisza vizét érintő kommunális szennyezésekre. Mint azt az internetre felkerült videójában az Együtt környezetvédelmi szakpolitikusa kiemeli: tavaly nyáron, a folyó Vásárosnamény környéki szakaszán a különböző beruházásoknak köszönhetően valamelyest javult a helyzet, a Tisza–Szamos torkolatnál azonban aggasztó eredményt hozott egy nemrégiben elvégzett vízminőség-vizsgálat.

Kikérte az eredményeket

– A határ túloldalán, attól mindössze két kilométerre, a romániai Vetésen működik egy hatalmas húsfeldolgozó kombinát, ahonnan zsír, tisztítatlan szennyvíz, bűzlő fekália és kommunális hulladék ömlik a Szamosba. Csengernél havi rendszerességgel ellenőrzik a víz minőségét, kikértem a környezetvédelmi hatóság mérési eredményeit, mely alapján elmondható, hogy extrém rossz ezen a szakaszon a vízminőség – fogalmazott a videón Baranyi Krisztina, akinek egy csengeri horgász, Makár Barna is megerősítette: folyamatosan habos a víz, de nem tesz senki semmit azért, hogy javuljon valamelyest a helyzet.

Látogatás a húsüzemnél

– A vetési húsfeldolgozónál kiderült, hogy a Szamost érő szennyezés kommunális eredetű, vagyis a folyóba óriási mennyiségben ömlik a büdös szennyvíz, a vér és az állati darálék, amelyek tönkreteszik a Szamos élővilágát és veszélyesek a magyar emberek egészségére is – hallható Baranyi Krisztina videójában, mely megörökíti mind a csengeri, mind pedig a határ túloldalán található húsfeldolgozó üzemnél tett látogatását.
Természetesen megkerestük az érintett csengeri önkormányzatot, ahol Forján Zsolt polgármester elmondta: ők nem tudnak a szennyezésről, nem értesült arról, hogy szennyezett lenne a Szamos.

– Csengernél valóban van egy mérőállomás, de a mérési eredményekről közvetlenül nem bennünket tájékoztatnak, hanem a környezetvédelmi hatóságot és a vízügyet – mondta Forján Zsolt. A szamosszegi önkormányzatnál is érdeklődtünk a Szamos állítólagos szennyezésének ügyében. Gergely Lajos polgármester két halászati engedéllyel rendelkező helyi lakostól azt a tájékoztatást kapta, hogy nincs semmi rendkívüli a folyó vizével. – A folyó vízszintje alacsony, de szennyezésről nincsen információm – szögezte le a településvezető.

Tetemek a folyón

Szászi Lajos tíz éve dolgozik révészként a szóban forgó folyón, Olcsva és Olcsvaapáti közt. Az ötvenesztendős férfi lapunknak elmondta: a telefonhívásunk előtt másfél órával úszott el egy disznótetem a komp mellett.

– Ha nem hiszi, kérdezze meg a kollégámat, ő is látta. Sajnos nekem ez már nem számít akkora szenzációnak, láttam már a vízben sodródó döglött kutyát, kecskét és bocit is – elevenítette fel a gyomorforgató emlékeit Szászi Lajos, aki tett egy másik meglepő kijelentést is.

– Sokan mondogatják, hogy nekem milyen jó dolgom van, mert a nyári kánikulában bármikor megmártózhatom a Szamos hűs vizében. Erre mindig azt mondom, hogy köszönöm, legyen bármilyen meleg idő, én abba a koszos, gyakran szagos vízbe be nem teszem a lábam, legfeljebb ha pisztolyt tartanak a fejemhez – fogalmazott lapunknak Szászi Lajos, akitől megtudtuk azt is, hogy tíz esztendeje sem volt jobb a helyzet a mostaninál.

Megfeleltek az értékek

– A Szamoson az elmúlt időszakban két alkalommal hajtottunk végre szemlét a vízügyi igazgatósággal közösen, ahol a vízi élővilágban rendellenességet nem tapasztaltunk. A kollégák az oldott oxigénre, PH-ra és vezetőképességre vonatkozó értékeket néztek, amelyek a jogszabályban előírt értékeknek megfeleltek. A Szamos vizére vonatkozó további adatokkal kapcsolatban megkerestük és megkértük a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal laboratóriumából a monitoringozással kapcsolatos értékeket, az ehhez szükséges mintát havonta a folyó határszelvényéhez tartozó szakaszából veszik – tájékoztatta lapunkat Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

KM-TG


Videó: Mitől halott a Szamos?

A címben szereplő kérdést Baranyi Krisztina, az Együtt környezetvédelmi szakpolitikusa tette fel, s a Face­book-oldalán is megtekinthető videóban a Szamos folyó természeti katasztrófájának okát keresi.



További hírek a Magyarország kategóriából
A Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitja új évadát a Thália Színház
Budapest - Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó [...] tovább »
Tizenöt bemutatóval készül új évadjára a miskolci teátrum
Miskolc - Tizenöt új produkciót állít színre a szeptemberben kezdődő, 194. évadjában az ország legrégebbi [...] tovább »
Megkezdte évadját a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - Franciaországban is turnézik a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2017-2018-as szezonban - mondta Szászné [...] tovább »
CineFest – A világ legrosszabb és legkegyetlenebb anyukája
Miskolc - Hamarosan kezdődik a miskolci filmfesztivál. Idén először orosz mű is versenyez. tovább »
Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz Ilinyben
Salgótarján - Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz kedden a Nógrád megyei Iliny községben, a buszon senki nem [...] tovább »
Videó: Így rabolt Ambrus Attila – Itt A Viszkis első előzetese!
Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A cél: térjenek vissza a nézők a focihoz Ózdon
Ózd - Jól rajtolt a megyei I. osztályban az Ózdi FC, két meccsből kettőt megnyert. tovább »
MLSZ – Pintér Attilát 100 ezer forintra büntették
Budapest/Debrecen/Miskolc - Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét 100 ezer forintra büntette a Magyar [...] tovább »
Videó: Egy héten belül kétszer csinált bohócot az ellenfél kapusából a DVTK csatára
Miskolc - Nagy hete van a Diósgyőrben játszó Makrai Gábornak, pontosabban a kapusoknak nincs, akik ellene lépnek [...] tovább »
Rendhagyó ob-t rendeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak
Budapest - Különleges országos bajnokság veszi kezdetét szerdán a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára, a [...] tovább »
Hanga Ádám három évre szerződött a Barcelonához
Budapest - Három évre a Barcelonához szerződött a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria [...] tovább »
Birkózó-vb – Nem maradt magyar versenyben
Párizs - Mind a négy magyar kiesett a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása