Frissítve:

A járási hivatalba kell annak menni, aki magyar akar lenni

Ezentúl a járási hivataloknál lehet benyújtani az állampolgársági kérelmeket. 

2013. március 1-jétől nem a települési anyakönyvvezetőknél, hanem a járási hivataloknál lehet benyújtani az állampolgársági kérelmek formanyomtatványait. Természetesen továbbra is el lehet indítani az eljárást minden külképviseleten, a kormányablakoknál, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál és továbbra is bármely polgármester előtt vagy bármely külképviseleten le lehet tenni az állampolgársági esküt.

Az országgyűlés 2012 decemberében fogadta el azt a törvényt, amely az anyakönyvi, az állampolgársági és a személyi és lakcím-nyilvántartási eljárások esetében csökkentette a bürokráciát, az adminisztratív terheket. Mindez része a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében tavaly elindított  egyszerűsítési programnak, amelynek célja, hogy csökkenjen a lakosságot érintő hivatali bürokrácia, kevesebb legyen a papírmunka, a kitöltendő nyomtatvány, a sorban állás, de kiterjedtebb és pontosabb legyen az üggyel kapcsolatos tájékoztatás – azaz minél egyszerűbb ügyintézési folyamat segítse az embereket.

hiba beküldése



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyháza Spartacus – Vasárnap a focisták lépnek színpadra
Nyíregyháza - A Szpari játékosai és vezetői remek előadást láthattak a színházban, a Szolnok ellen nekik kell [...] tovább »
Rangadók előtt a DEAC-osok
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak [...] tovább »
Hangáék magabiztos győzelme
Budapest, Barcelona - Hanga Ádám csapata, a Barcelona 89-67-re győzött a vendég Makkabi Tel-Aviv ellen a [...] tovább »
Kék Cápák – Ha lesz védekezés, nem kell majd imádkozni
Nyíregyháza - Ezúttal Vásárhelyre viszi a bőrét az NB I B csoportos bajnokságban idegenben még nyeretlen [...] tovább »
Kassai Viktor beperelte Lipták Zoltánt, a DVTK az MLSZ-hez fordul
Miskolc - A DVTK haladéktalanul az MLSZ-hez fordul azzal a kéréssel, hogy a DVTK csapatkapitányával, Lipták [...] tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – A tabella alapján ez rangadó
Nyíregyháza - A korábbi két bajnokságban egymás ellen elődöntőző Nyíregyházi Kosársuli és a TFSE [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása