Frissítve:

A jegygyűrű története

A jegygyűrű története
Férfi és nő kapcsolatában a gyűrű – akár vasból, bronzból, aranyból vagy elefántcsontból, – mindig a véget nem érő összetartozás jelképe volt.

hiba beküldése

Habár a lényeg máig változatlan, azért a jegygyűrű vonatkozásában számos új szokás alakult ki, melyek részben máig is élő hagyományok.
Eljegyzési gyűrűMár a XI. századi bizánci eljegyzési rítusnak is része volt, hogy a jegyesek gyűrűt cseréltek. A középkortól vált jellemzővé, hogy az eljegyzési ceremónia során, ami a tervezett házasságkötést előzte meg, az asszonyjelölt gyűrűt kapott. A gyűrűt a régi korok vőlegénye jelképes zálogként adta kedvesének, mintegy garanciaként arra, hogy nem fog elállni házassági szándékától. A jegyespár hölgytagja így a kézfogótól kezdve eljegyzési gyűrűt viselt, amely egyértelmű jele volt közös elhatározásuknak a házasságra. Gyakoriak voltak az egymásba fonódó, kezeket formázó gyűrűk.
Ikergyűrűket – azaz egymásba tolható gyűrűket – a XV- XVI. századtól viseltek a jegyben járók, méghozzá úgy, hogy a jegyesség alatt a vőlegény és a menyasszony is viselte az ikergyűrű egy-egy darabját, amiket azután a házasságkötést követően egyetlen gyűrűvé összeillesztve a feleség viselt tovább.
A gyémánt a XV. században vált a jómódúak drágakövévé, az örök szerelem szimbólumává, és bizony máig megdobogtatja a hölgyek szívét egy-egy szép csiszolású kő az eljegyzési gyűrűn.
Napjainkban gyakori, hogy a jegyesek eljegyzési gyűrűje egyben a majdani házassági gyűrű is. Ilyenkor a hagyományok szerint a jegyesség ideje alatt a bal kezükön, az esküvőt követően pedig a jobb kezükön viselik tovább a gyűrűt.
Házassági gyűrűA jegygyűrű hagyománnyá válása az időszámításunk előtti IX. század környékére tehető, és a gyűrűk annak idején bőrből, vasból, kőből vagy fonott gyékényből készültek. Míg eleinte csak a menyasszony viselt gyűrűt a házasságban, addig a XIII. századtól kezdődően a jegygyűrű bekerült házasságkötési szertartás egyházi rituáléjába, és így elterjedt a mindkét fél által viselt jegygyűrű szokása is.
Az egyszerű, aranyból készült jegygyűrű, a karikagyűrű hagyománya a XIX. századra nyúlik vissza és annak jelképe, hogy Isten előtt mindannyian egyenlők vagyunk. A kő nélküli aranygyűrű egyébként már az ókorban is a végtelen hűség, az örök szerelem jelképe volt, amelynek nincs kezdete, nincs vége, és semmi nem szakítja meg. 
Esküvői gyűrűt manapság a házasságkötést követően a férj és feleség egyaránt visel, az összetartozásuk és szerelmük jeleként. És hogy miért éppen a kéz negyedik ujján, a gyűrűsujjon? A régi görögök és egyiptomiak úgy hitték, hogy a balkéz gyűrűsujjából egyenesen a szívig és az ott lakó szerelemig vezet egy véna, a “vena amoris”. A hiedelem szokássá rögzült az idők során és ez az oka, hogy Olaszországban a házasok is a balkézen hordják gyűrűjüket.



További hírek a Nagykanizsa kategóriából
A Kunics testvérek nagy napja
Kunics Réka és Bence összesen 4 bajnoki címet szerzett a lábtoll-labda IFI Ob-n. Október 25-én, a hagyományoknak [...] tovább »
Moziműsor 2014.10.16-10.22.
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
MEMO gyermekcipők
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
EXIM képviselet nyílt Nagykanizsán
A mai napon megnyílt a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM nyugat--dunántúli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari – Forró három meccses eltiltása
Nyíregyháza - Hiába kért fegyelmi tárgyalást a Nyíregyháza Spartacus vezérkara a még az MTK elleni idegenbeli [...] tovább »
Videó: Sós Bence felépült
Debrecen - A Debrecen labdarúgója mesterhármast ért el a hétvégén a második csapatban. Most a Loki TV-nek [...] tovább »
Evezős vb – Döntős a magyar kormányos kettes
Budapest/Sarasota - A Juhász Adrián, Simon Béla duó - a kormányos Kolláth Vandával kiegészülve - bejutott a [...] tovább »
Videó: Ha ez a strandröpis filmecske nem hozza vissza Nyíregyházára a nyarat, akkor semmi
Nyíregyháza - Mint ismeretes, Nyíregyházán rendezték meg az Országos Strandröplabda Bajnokság 2. fordulóját, [...] tovább »
Nébih: túl magas nikotinsavat mértek egy sportolóknak szánt élelmiszerben
Budapest - Túl magas nikotinsav (niacin) tartalmat mutatott ki a német hatóság egy Amerikai Egyesült Államokból [...] tovább »
Milliós beruházás, ha valaki ebből akar megélni
Debrecen - Bár a profik itt is komplex edzéseken vesznek részt, sokan megkérdőjelezik az e-sport-ágazat sportértékét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása