Frissítve:

A kyokushin karatésok sikere

A kyokushin karatésok sikere
Szokták mondani: „A sok munka meghozza gyümölcsét.”

hiba beküldése

Ez történt február utolsó hétvégéjén is, amikor a Budai Harcművész SE újbudai csapata 2 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett. Az egyesület újbudai csapata 16 versenyzővel vett részt a Várpalotán megrendezett kyokushin karate diákolimpia elődöntőjén, ami már önmagában is figyelemre méltó. A versenyen induló 325 karatéka 396 nevezése jól jelzi, hogy a versenyzőknek nem volt könnyű dolguk egy-egy érem megszerzése során. A diákolimpiai versenysorozaton való jó szereplés azért is kiemelten fontos, mert a versenyzőket nem az egyesületek, hanem az iskolák delegálják. A diákolimpiai döntőbe a teljesítményük alapján többen is be fognak jutni a csapatból, ahol tovább tudják öregbíteni iskolájuk, az egyesület és a kerület hírnevét. Az utánpótlás mellett az edzők is kitettek magukért, ennek eredményeként a diákolimpiát megelőző hétvégén a Sátoraljaújhelyen megrendezett országos versenyen középsúlyban Váczi Zoltán 2., míg könnyűsúlyban Járfás Kristóf 3. helyezést ért el. A verseny kiváló lehetőség volt a március végén megrendezésre kerülő magyar bajnokságra való felkészülésre. Küzdelem: 

1. helyezett 

Hummel Zsanett, Gyerek I. (9–10 éves) lány 28 kg 

Lestál Fanni, Gyerek II. (11–12 éves) lány 45 kg 

2. helyezett 

Matuz Ágnes, Gyerek I. (9–10 éves) lány 28 kg 

Fris Norbert, Gyerek II. (11–12 éves) fiú 36 kg 

3. helyezett 

Pozsonyi Péter, Gyerek I. (9–10 éves) fiú 30 kg 

Kupecz Bernadett, Gyerek II. (11–12 éves) lány +45 kg 

Formagyakorlat: 

2. helyezett 

Hummel Zsanett, Gyerek I. (9–10 éves) lány 

Kupecz Bernadett, Gyerek II. (11–12 éves) lány 

3. helyezett 

Matuz Ágnes, Gyerek I. (9–10 éves) lány 

Borhegyi Gergő, Gyerek I. (9–10 éves) fiú 

Borhegyi Veronika, Ifjúsági (15–16 éves) lány



További hírek a Újbuda kategóriából
Hétvégente Combino is jár az 1-es villamos vonalán
Mivel a 4-es és 6-os vonalon hétvégén nincs szükség valamennyi Combino szerelvényre, azokat december [...] tovább »
Jövő nyáron indul a 3-as metró felújítása
■ Jövő júniusban kezdődhet el a 3-as metróvonal felújítása a déli szakaszon, már tart a [...] tovább »
Még egy évig lehet fizetni a régi húszezresekkel
A Magyar Nemzeti Bank egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer [...] tovább »
Nemcsak társadalmi haszna van az önkéntességnek
Önkéntesek festették ki az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthon szobáinak falát. Az önzetlen segítők [...] tovább »
Idén is jár a Mikulástroli az adventi időszakban
Tavalyhoz hasonlóan idén is jár a Mikulástroli a karácsonyt megelőző ünnepi időszakban Budapesten. tovább »
Óvodai KRESZ-tanpálya Őrmezőn
Idén már a második óvodai KRESZ-tanpálya is elkészült a XI. kerületben. A korábban épült Bikás parki és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Lehetetlen küldetés volt számunkra a mai mérkőzés”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei első osztályban valamint az NB III.-ban játszott meccsek eredményeit, és [...] tovább »
BBC: “késik” a Chelsea orosz tulajdonosának új brit vízuma
London - A BBC vasárnapi értesülése szerint egyelőre "késik" a Premier League-ben játszó londoni Chelsea [...] tovább »
“Úgy meghajtottuk őket az első félidőben, mint hegyi pásztort a lavina”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 27. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Kriszt Botond és Mátó Sára az összetett bajnok
Budapest, Győr - A férfiaknál Kriszt Botond, a nőknél Mátó Sára nyerte meg az atléták összetett bajnokságát [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Kilencgólos mérkőzésen győzte le a kiesőjelölt ZTE a bajnok MTK-t
Budapest - A kiesés ellen harcoló ZTE hazai pályán egy rendkívül látványos mérkőzésen 5-4-re legyőzte a már [...] tovább »
Nyolcgólos döntetlen Mérken
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 27. fordulójának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása