Frissítve:

A legjobb karosszérialakatos

A legjobb karosszérialakatos
Tanulmányi versenyeredmény révén újabb sikerrel büszkélkedhet a keszthelyi Asbóth Sándor Szakközépiskola.

hiba beküldése


Az intézmény hírnevét Szép Tamás, idén végzős balatongyöröki diák öregbítette a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, ahol az autókarosszéria-lakatos szakmában első helyezést ért el. A tanulmányi vetélkedőre – melyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hirdetett meg, s a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szervezett – az előválogatók tíz legjobbja kapott meghívást. A döntő forduló Kecskeméten zajlott, 3 napon át. Amint arról Csótár András, a delegáló iskola igazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket szóbeli és gyakorlati feladatokat kellett teljesíteni. Diákjuk a győztes helyezés elérésével mentesül a szakmunkásvizsga tétel alól, bizonyítványának eredménye vizsga nélkül jeles!
Az igazgató utalt rá, hogy diákjaik évről évre jó eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken. A pályára felelősséggel, szorgalommal készülő fiataloknak, a kiváló oktatóknak köszönhető, hogy az Asbóth iskola az ország legkiválóbb szakképző intézményei között van számon tartva. Szép Tamás kiváló eredményének elérésében Csiszár Zoltán szaktanárnak van nagy szerepe, aki az iskolai feladatokon túl, szabadidejében is segítette a diák felkészülését.
H. Á.



További hírek a Keszthely kategóriából
Újabb koronák a hévízi szálláshelyekre
Hévíz önkormányzata a magánszállás kiadók körében 2016-ban vezetett be minőségfejlesztési célú [...] tovább »
Életfa napok, skorpió jegyben
Az évkörök rendszere keretet ad a keszthelyi Életfa Általános Iskola pedagógiai programjának. tovább »
Hangulatos könyvpremier
Keszthelyi szerző újonnan napvilágot látott kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a Fejér György Városi [...] tovább »
Szent Erzsébet napi adakozó Keszthelyen
A szegényeket és a hajléktalanokat segítő keszthelyi Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány a Bakacs utca 10. [...] tovább »
A muzsika láthatóvá tett hangjai
A művészeti ágak nem egymástól függetlenül léteznek, csak a mondandó kifejező eszközei különbözőek. tovább »
Balatoni partnerség
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) partnerségi napok rendezése keretében vizsgálja a demográfiai változásokat, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Férfi EHF Kupa – Komoly hátrányba került a Budakalász
Budapest/Granollers - Története első nemzetközi kupapárharcának első felvonásán nyolc góllal kikapott a [...] tovább »
Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat
Budapest/Legnano/Sint-Niklaas - A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses csíkszerdai siker az erdélyi mérkőzésen
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda hazai közönség előtt szétlövéssel múlta felül a Corona Brasov [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. DVTK fotókon és videókon
Miskolc - A felcsúti Pancho Arénába több száz diósgyőri drukker utazott el és buzdította a piros-fehéreket a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása