Frissítve:

A Liszt Ferenc Ének-Zenei Álatlános Iskola Tanévzáró Hangversenye

A Liszt Ferenc Ének-Zenei Álatlános Iskola Tanévzáró Hangversenye
2013. május 24-én este rendezték meg a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Tanévzáró Hangversenyét a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Színháztermében. Az eseményen felléptek az iskola kórusai, néptáncosai és a minden évben nagy sikert arató irodalmi színpad is.

hiba beküldése

Az estet az iskola Kiskórusának és a gyermekkarának közös műsora kezdte.  “A mi iskolánkban” című dal után Almási István polgármester mondta el köszöntőjét. A polgármester beszédében arról beszélt, hogy a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Tanévzáró Hangversenye a nyári szünet előtt méltó búcsúztatása az iskolának. Hangsúlyozta: a rendezvény fontos számadás is, mivel a legtehetségesebbek itt bizonyíthaják, hogy milyen kiváló művészeti neveltetésben van részük. Kiemelte: már gyermekkorban fontos az értékek iránti fogékonyság, mert ez a tulajdonság az élete végéig elkíséri az embert. A polgármester elmondta: a tanévzáró koncert alkalmával büszkék lehetünk egy új generáció teljesítményére, mert előadásukról a legnagyobb elismeréssel lehet beszélni.

Almási István köszöntője után egy igazán színes és szórakoztató estnek lehettek részesei az érdeklődők.

A kórusok mellett szólóban is felléptek az iskola legtehetségesebb énekesei, zenészei és néptáncosai illetve a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Néptánc tagozata és a Kaláris Énekegyüttes is.

 

Természetesen idén is nagy sikert aratott az irodalmi színpad fellépése. Ezúttal Szabó Magda: Tündér Lala című művéből adtak elő részleteket.

A műsorszámok közötti szünetben a közönségnek lehetősége nyílt a gyermekrajz-pályázatok megtekintésére is a Bessenyei Művelődési Központ aulájában, az emeleten lévő kiállításon pedig a városi gyermeknaphoz és a Szegedi Újszülött Mentő Szolgálathoz kapcsolódó rajzokat vehették szemügyre.

Az egész estés rendezvény igazán kellemes kikapcsolódást nyújtott minden érdeklődőnek.

 

Tóth Tünde



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása