Frissítve:

A “Nagy Háború” relikviáival gyarapszik a Tornyai-múzeum

A “Nagy Háború” relikviáival gyarapszik a Tornyai-múzeum
Katonanapló, trópusi sisak, néhány korabeli fotó az első világégésről, egy százéves szerencsehozó lóhere, valamint az orosz fogság megpróbáltatásainak naplója alkotja azt a világháborús gyűjteményt, melyet dr. Szabó Lajos tanár és családja adományoz a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumnak a Vásárhelyi Látóhatár értékmentő akciójának köszönhetően.

hiba beküldése

A különleges hagyaték átadójára a helyismereti, irodalmi és művészeti folyóirat legfrissebb számának április 10-i bemutatóján kerül sor, szerdán 17 órakor a Tornyai János Múzeumban.

 

A Vásárhelyi Látóhatár elindított egy „értékmentő, adományozási tevékenységet”, melynek keretében a bemutatókon adják át az éppen soros helytörténeti vonatkozású dokumentumokat, tárgyakat, melyekről az adott lapszámban is szó esik. A tavaly őszi folyóiratban jelent meg Szabó Lajos egykori vásárhelyi csizmadiamester első világháborús naplója, följegyzéseinek gyűjteménye. Neki 1918-ban sikerült hazajönnie orosz földről, a mostani lapban pedig egy szintén Szabó Lajos nevű, hajdanvolt orosz-szovjet hadifogoly följegyzései olvashatók; mert Szabó Lajosból kettő van: apa és fia. Vér a vérből, csont a csontból – hasonló sors – ahogy Farkas Ferenc tanár írja bevezetőjében. Szabó Lajos első világháborús relikviái mellett a családi cipészműhely tárgyi emlékei is a Tornyai-múzeum gyűjteményét gazdagítják a Látóhatár értékmentésének köszönhetően.

 

A Vásárhelyi Látóhatár idei első lapszámának bemutatójának a Tornyai János Múzeum emeleti időszaki kiállítóterme ad helyet április 10-én, szerdán délután öt órakor. Az est vendégei lesznek: Dr. Szabó Lajos tanár, volt hadifogoly, akivel Farkas Ferenc tanár beszélget, valamint Soós Csilla könyvtárigazgató és Simon Ferenc tanár a Tudás Alapítvány képviseletében. A bemutatón válogatást tekinthetnek meg dr. Szabó Lajos egykori csizmadia műhelyének tárgyaiból és háborús relikviáiból, melyeket a múzeumnak adományoz. A bemutatón verset szaval Terjék Adrián és katonadalokat ad elő Dabis Róbert.

(Elek András)

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Komoly lépést tett a Balmaz a cél felé
Balmazújváros - A balmazújvárosiak a második félidei produkciójuknak hála tudták két vállra fektetni a Haladást. tovább »
Sopronban is győzött a DEAC
Debrecen - Nem kis meglepetésre Sopronban is nyerni tudott az újonc DEAC az NBI/A 9. fordulójában. Berényi Sándor [...] tovább »
A Kazincbarcika kielemezte a hibáit és más felfogással indul Csákvárra
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában vasárnap a Kazincbarcikai SC játszik a Aqvitál FC Csákvár ellen. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása