Frissítve:

A tét: Hamilton vagy Vettel lesz az idén ötszörös bajnok?

Vettel (balra) vagy Hamilton? Ez itt a nagy kérdés Vettel (balra) vagy Hamilton? Ez itt a nagy kérdés - © Fotó: AFP
Nehéz lenne elképzelni, hogy ne a Mercedes és a Ferrari küzdjön majd az elsőségért.

hiba beküldése

Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel követi a legendás Juan Manuel Fangiót, mint ötszörös világbajnok? Ez a legforróbb kérdés a hét végén esedékes Ausztrál Nagydíjjal elrajtoló 2018-as Forma-1-es világbajnoki sorozat kapcsán.

Noha a pontos erőviszonyokat egyelőre homály fedi, abban mindenki egyetért: nehéz elképzelni, hogy nem a két négyszeres vb-első és csapataik, a Mercedes és a Ferrari küzd majd a végső sikerért.

A brit és a német sem titkolja elszántságát, jelenleg azonban még az első forduló áll a középpontban, ezelőtt pedig – erre a szakma is bólint – az előző négy évben legyőzhetetlen csillagosok tűnnek esélyesebbnek. Az új Ezüstnyíl a legtöbb kört teljesítette a két barcelonai teszten, s bár a legjobb időeredmények frontján nem villogott, az elemzők szerint ez csupán annak köszönhető, hogy a bajnokcsapat az ilyenkor bevethető trükkökkel jól leplezte a valós teljesítményt.

A Mercedes szerintem előttünk van, arról viszont nem vagyok meggyőződve, hogy a Ferrari is.” Daniel Ricciardó

– Egészen az első futamig nehéz lenne megmondani, hogy hol tartunk, de úgy érzem, hogy jól felkészültünk. Majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a Red Bull és a Ferrari ellen – nyilatkozta a Mercedes-vezér Toto Wolff által nemrégiben a modernkor legjobbjának titulált Hamilton, aki nem véletlenül emelte ki az energiaitalosokat is.

A Red Bull is villogott

Bár a szakértők és a bukmékerek is Vettelt és a Ferrarit tartják a Mercedes legkomolyabb riválisának, a felkészülési időszakban a Red Bull is villogott.

A gárda továbbra is a Renault gyatrának tartott erőforrásait használja, azonban a tesztek során az avatott szemek több mint ígéretesnek látták az RB14-est, amely (erről az első teszt idején, a helyszínen a Kelet-Magyarország is tájékozódott) a zseniális főtervezőt, az autó atyját, Adrian Newey-t is meglepte.

Egyesek máris azt forszírozzák, hogy a Daniel Ricciardót és Max Verstappent foglalkoztató bikások még a Ferrarinál is előnyösebb helyzetből kezdhetik az idényt.

Ahhoz, hogy a Red Bull valóban érdemi tényező legyen a Mercedes és a Ferrari mellett, elengedhetetlen, hogy a tavalyi 13-nál kevesebb kiesést produkáljanak, ugyanakkor javulniuk kell a kvalifikációs teljesítmény frontján is. Verstappen szerint mindkét területen máris adott az előrelépés

Közelebb mint tavaly

– A Mercedes szerintem előttünk van, arról viszont nem vagyok meggyőződve, hogy a Ferrari is.

– Abban már most biztos vagyok, hogy közelebb vagyunk, mint tavaly! – ejtett el egy bátor kijelentést a napokban Ricciardo.

Az ausztrál-holland páros házi meccse különösen izgalmasnak ígérkezik: míg a másik két élcsapatnál kimondva, kimondatlanul tisztázottak a belső viszonyok, addig a Red Bull-pilóták között teljesen szabad a harc.

A rossznyelvek pedig máris azt beszélik, hogy az éledező remények hatására a két versenyző alig várja, hogy egymás nyakának eshessenek…

– Mészáros Sándor –


Apró-cseprő érdekességek

– Két patinás autómárka is visszatér idén az F1-be, igaz, egyelőre csak marketing-alapokon: az Aston Martin a Red Bullal, az Alfa Romeo pedig a Sauberrel szövetkezett.

– Két újoncot avat Melbourne-ben a világbajnokság: Szergej Szirotkin azzal keltett feltűnést, hogy Robert Kubica orra elől happolta el a Williams volánját, míg Charles Leclerc, a néhai Jules Bianchi keresztfia az F2 bajnokaként (és a Ferrari patronáltjaként) került a Sauberhez.

– Az előszezon egyik legnagyobb felhördülést keltő lépéseként az F1 tulajdonosa, a Liberty Media száműzi a rajtrácslányokat. Helyüket rajtrács-gyerekek veszik át, akiket a nagydíjrendező ország autósport szövetsége választ majd ki a helyi versenyzőpalánták közül.

– A Liberty Media a hétvégék időbeosztását is megváltoztatta: az európai futamok és a Brazil Nagydíj a szokásosnál egy órával később (14 helyett 15 óra), ráadásul nem egészkor, hanem 10 perces késéssel (15:10-kor rajtol majd többek között Magyar Nagydíj is) kapják majd a rajtjelet. Az illetékesek televíziós szempontokat mérlegelve döntöttek a módosítás mellett.

– Pirelli Hot Laps: ez a neve annak az új programnak, amelynek keretein belül 10 nagydíj-hétvégén a szerencsés rajongók élményköröket nyerhetnek szupersportkocsikkal. A részleteket később jelentik be, de aki elég szerencsés lesz, azt Aston Martin és McLaren szupersportkocsikkal Alonso, Verstappen és társaik kocsikáztatják majd meg.


Fernando Alonso
A Toro Rossót egyenesen a meglepetésgyanús formációk közé sorolják a szakértők. Fernando Alonso és a McLaren megszabadult az utóbbi három évben agyonszidott Hondától: a brit csapat fennállása során először Renaulta-ra váltott, míg a japánok átigazoltak a kisebbik Red Bull-csapathoz, a Toro Rossóh...

Carlos Sainz szerint jó ötlet fejvédő
Gumifronton is lesz újdonság és nincs már cápauszony. Minden kétséget kizáróan a Forma-1 jelenkorában leglátványosabb technikai újítása az idei évtől kötelezően használatos fejvédő ketrec, a glória, amelynek bevezetését komoly viták előzték meg. A látvány megszokható, a lényeg pedig az, hogy a ve...



További hírek a Sport kategóriából
Budapesti férfi tenisztorna – Balázs Attila is kiesett
Budapest - Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 [...] tovább »
MLSZ – Három élvonalbeli klubot büntettek meg
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Budapest Honvédot, az Újpest FC-t és a Diósgyőri VTK-t [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Pálos-Bognár és Szöllősi-Zácsik is hosszabbított Budaörsön
Budapest - Pálos-Bognár Barbara és Szöllősi-Zácsik Szandra is meghosszabbította a szerződését a Budaörs női [...] tovább »
Elindulhat a leégett szendrői tornacsarnok bontása
Szendrő - Ahogy arról már beszámoltunk leégett a szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola területén [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – A kazahokkal már nem bírtak a britek
Budapest - A kazah válogatott 6-1-re legyőzte a brit együttest a budapesti divízió I/A-s jégkorong [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Az FTC elleni rangadón térhet vissza Nycke Groot
Budapest - Cornelia Nycke Groot, a címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának holland irányítója jövő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Quirikó Vivien: azért néha visszaköszön a latin vér
Hajdúböszörmény - Ha éppen nem edzést tart, vagy meccsel, szívesen száguldozik két keréken. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása