Frissítve:

A tiszta ivóvízért

A tiszta ivóvízért
Díjátadó ünnepség és Kreatív Vizes Kísérletek várták mindazokat, akik ellátogattak március 22-én a siófoki DRV Zrt. székházának Nagytermébe.

hiba beküldése

 Az ENSZ 1992-ben nyilvánította ezt a napot a Víz Világnapjának, melynek idei célkitűzése a nemzetközi vízügyi együttműködés. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. 2013-as Víz Világnapi programsorozatának jelmondata így hangzott: „Jusson a Földön mindenkinek tiszta ivóvíz!”. Ehhez kapcsolódóan díjátadó rendezvénnyel várták a rajzpályázaton részt vevő gyerekeket és az érdeklődőket péntek délután. „Örömünkre szolgál, hogy a fiatalok ilyen mértékű aktivitást mutattak programjaink iránt. Az április közepéig tartó Nyílt Labor Akciónk keretében laborlátogatáson eddig több mint 500 iskolás vett részt, a rajzpályázatra több mint 500, a fotópályázatra pedig csaknem 100 alkotás érkezett. Már eddig is több mint 1300 gyermeket mozgattak meg a Víz Világnapi programjaink, és még többekhez juttattuk el üzeneteinket.” – számolt be az eredményekről Szebényi Tibor, a DRV Zrt. értékesítési vezetője.A díjátadón a rajzpályázat és a fotópályázat mellett az online kvízjáték legjobban teljesített résztvevőit is értékes könyvutalványokkal és a DRV Zrt. saját kiadású „A csapból is ez folyik!” társasjátékával jutalmazták. A díjak átvétele után a gyerekek a Csodák Palotája utazó bemutatójának Kreatív Vizes Kísérleteiben vehettek részt, az érdeklődők pedig megtekinthették a pályázatokra beérkezett alkotásokból készült kiállítást is. A DRV Zrt. Víz Világnapi programsorozatával hazánk vizeinek védelmére, az ivóvízfogyasztás fontosságára, a tiszta ivóvíz előteremtése és megóvása érdekében szükséges nemzetközi együttműködésre hívja fel a figyelmet. M.B.



További hírek a Siófok kategóriából
Év végi céges és családi rendezvények a Szent Kristóf Pincészet és Rendezvényközpontban
Gondoljon már most a helyfoglalásra, és lepje meg családját vagy munkatársait egy felejthetetlen ünnepi [...] tovább »
X. Siotour Galerius Kupa
Az idén X. alkalommal került megrendezésre a Siotour Galerius Kupa, Városi Öregfiúk Kispályás Labdarúgó [...] tovább »
Körzeti Mezei Futóverseny
A napokban zajlott a Siófok Környéki Diáksport Bizottság szervezésében a Körzeti Mezei Diákolimpiai [...] tovább »
Három tárlat, három téma
Siófok novemberben is színes tárlatokkal - jelmez és hangszerkiállítással, tűzzománc alkotások [...] tovább »
Megnyílt a gondolkodtató játékok boltja Siófokon!
Mennyire vagy furfangos, ügyes, kreatív és gyors? Siófok legújabb játékboltjában bármikor kipróbálhatod [...] tovább »
Első őszi Sió-sárkánytúra
Szinte a teljes Sió-csatornát végigevezték sárkányhajóval a Siófoki Kajak Kenu Sportegyesület azon bátor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Dakar-rali – Elindultak Dél-Amerikába Szalay Balázsék
Budapest - Útnak indult a Dakar-ralira szerdán Szalay Balázs az Opel Dakar Teammel. tovább »
Vívó ob – Új nevezési rekordok
Budapest - Több nevezési rekord is megdől a vívók hétvégi országos bajnokságán, míg az 55 éves múltra [...] tovább »
Curling Eb – A magyar férfiak és nők is kikaptak
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott Dániától, a férfi együttes pedig Izraeltől kapott ki a St. [...] tovább »
Tizenöt ország nyolcvan játékosa a budapesti kopogós Eb-n
Budapest - Szombaton és vasárnap a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban, illetve a Népligetben található [...] tovább »
Kislétán döntetlen, Nyírpazonyban szoros meccs
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz: Donic megyei csapatbajnokság, 8. forduló. tovább »
Labdapattogásra fegyverropogás
Nyíregyháza - A Hungarian Open tízméteres nemzetközi sportlövő-versenyt rendezik meg a Continental Arénában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása