Frissítve:

A vadnyugat „meghódítása” a SZE-EM-en

A vadnyugat „meghódítása” a SZE-EM-en
Az Emlékpont történelmi szabadegyetemén Kökény Andrea, az SZTE-BTK Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék egyetemi adjunktusa az Amerikai Egyesült Államok korai történetébe, a (vad)nyugati terjeszkedés időszakába vezeti be hallgatóságát április 30-án, kedden 17 órakor a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

hiba beküldése

Az előadás középpontjában az állam megalakulásától a 19. század közepéig terjedő időszak területi terjeszkedése, a vadnyugat „meghódítása” áll. Kik voltak azok, akik útra keltek, és milyen okokból? Milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük, milyen körülmények közé érkeztek? Hogyan viszonyultak az adott vidéken élő őslakosokhoz, hogyan alakították ki közösségeiket, s hogyan váltak a területek hivatalosan is az USA részévé?

 

Mikor és hogyan lett amerikai a Mississippi nyugati vízgyűjtő medencéje? Mennyiben tekinthető a terjeszkedés előzményének az első prémvadászok vagy éppen a misszionáriusok megjelenése? Hogyan került az Egyesült Államokhoz az eredetileg spanyolok által gyarmatosított Florida és Texas? Miért volt fordulópont a kaliforniai aranyláz története,s mikorra valósult meg az Egyesült Államok kontinentális határainak elérése, az Atlanti-óceántól egészen a Csendes-óceánig? Kökény Andrea előadás ezekre a kérdésekre is megpróbál választ adni, miközben azt is felvázolja, hogyan változtak meg az erőviszonyok az amerikai kontinensen, s miként lett a 19. század második felére nagyhatalom az Amerikai Egyesült Államok.

 

(Elek András – sajtóreferens)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csak a szülinapos DVTK drukker örülhetett Athénban
Athén, Miskolc - Nem történt meglepetés, a diósgyőri kosárlabdacsapat simán kikapott Görögországban. [...] tovább »
MLSZ – A Ferencvárost 400 ezer forintra büntették
Budapest - Az élvonalban címvédő Ferencvárost 400 ezer forintra megbüntette csütörtöki ülésén a Magyar [...] tovább »
Könnyekkel is felavatták a megszépült tekecsarnokot
Nyíregyháza - A város saját beruházásának köszönhetően tovább csinosodott a nyíregyházi stadion tekecsarnoka. tovább »
Téli sportolás okosan, az intelmeket megfogadva
Nyíregyháza - A hideg, a tél nem lehet akadálya a rendszeres sportolásnak. Ez persze nem gond a [...] tovább »
Diamondos sikerek a Magya Kupában
Debrecen - A fitnesz Magyar Kupának Budaörs adott otthont, ahol a debreceni Diamond Fitness SE ifjú versenyzői is [...] tovább »
Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat
Nyíregyháza - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület megtartotta hagyományos, éves [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása