A ZF-Eger bajnokká koronázta magát a vízilabda honi tróntermében

By Ebner Béla
Akt.:
A ZF-Eger bajnokcsapata. Fotó: Szántó György - www.fotoszanto.com
A ZF-Eger bajnokcsapata. Fotó: Szántó György - www.fotoszanto.com
Rég voltak ennyien a Bitskey Aladár Uszodában, mint kedden, amikor a ZF-Eger és a Szolnoki Dózsa-Közgép vízilabdacsapata harmadszor szállt medencébe a bajnoki döntő során. A háromezres publikumnak nem kellett csalódnia, hisz az első negyed bizonytalansága után magabiztos játékkal győzött a hevesi megyeszékhely gárdája a Tisza-partiak ellen, s hódította el a bajnoki címet.

Ilyen még nem volt, hogy két vidéki csapat játssza a finálét a vízilabda bajnokságban. A két küzdő fél azonban bebizonyította – a bronzérmet begyűjtő Szeged együttesével egyetemben–, hogy új időszámítás kezdődött a honi pólóban. Megszűnt a fővárosi hegemónia, s új trónkövetelők érkeznek, nem is akármilyen felkészültséggel. Az aspiránsok közül pedig ez alkalommal a ZF-Eger gárdája foglalhatta el a trónust. Mégpedig a Bitskey Aladár Uszodában, mely méltán állítható, hogy Európa legszebb ilyen létesítménye, s melyről Habis László polgármester, a csapatot köszöntő szavaiban elmondta: „Ez az uszoda immár bátran állíthatjuk, hogy a magyar vízilabdázás trónterme, hisz itt került föl néhány napja a korona a ZF-Eger női vízilabdázói, most pedig a férfi pólósok fejére.”

S valóban, még sohasem sikerült vidéki város csapatainak, hogy a férfiak és a nők is bajnoki címet ünnepeljenek egyazon évben.

©

A Szolnok ugyan az első negyedben bizony az egri szurkolók torkára fagyasztotta a szót, hisz előbb a volt egri játékos, Nyéki Balázs pontos pattintással a Szolnokot juttatta előnyhöz, melyet még Seman egalizált. Innen azonban csak a Közgép volt eredményes, s három gólt szereztek zsinórban. 4-1-es szolnoki vezetésnél Kovács István időt kért, érezte, hogy kulcsfontosságú támadás következik, mert ha elhúznak négy találattal a tizedik percben, azzal már lehet okosan gazdálkodni. Az Eger azonban kitűnően védekezett, a következő támadásnál Bátori hat méterről tökéletes svédcsavarral bombázott a léc alá. Ez a nagyszerűen helyezett labda egycsapásra megindította az Egert, elmúlt a görcs, elillant az idegesség, fellélegeztek a szurkolók. Rögtön a következő hazai támadásnál Biros vette észre Gór-Nagyot, aki a léc alá juttatta a labdát.

3-4-nél ismét emberelőnyben volt a Szolnok, de ez is kimaradt, Bátori pedig a túloldalon egyenlített. A fiatal Lőrincz pedig már a vezetésről gondoskodott, bátor lövésével. Ehhez azért az is kellett, hogy kettős hátrányban tökéletesen zárjon az egri védelem.

A nagyszünet után újra Bátori célzott pontosan, majd a Biros ismét Gór-Naggyal játszott össze, aki hat méterről nagy gólt lőtt. A hatalmas fordulat még inkább tetőződhetett volna, de Lőrincz emberelőnyben sokat késlekedett, s a visszaúszó Aleksic lecsapta kezéről a labdát.

Marnitz klasszikus centergólja után Salamon bombázta ki a jobb felsőt, így maradt a három gólos különbség (8-5), ami a negyed végéig meg is maradt, mert Varga II és Hosnyánszky is előnyből, a szélről volt eredményes.

A zárónegyed első szolnoki előnyénél Kovács időt kért, a Szolnok belőtte, Marnitz viszont felesleges gesztikulált a bírónak, amiért kiállították, Salamon ezt kihasználta, 10-7-ről pedig már képtelenség volt visszajönni.

©

Még ha Gocsics távoli lövése pontos is volt, illetve Szécsi egy könnyű labdánál hibázott is. A 10-9 azt jelentette, hogy a döntő valamennyi meccsén egy góllal mindig jobb volt az Eger.

Vodafone férfi OB I. Bajnoki döntő, 3. mérkőzés:

 ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-Közgép
10-9 (1-3, 4-1, 4-2, 1-3)

Eger, Bitskey-uszoda, 3000 néző. V.: Németh András, Kun György.

EGER: SZÉCSI – GRAHAM, SALAMON 2, GÓR-NAGY 2, SEMAN 1, BIROS, BÁTORI 3, KOVÁCS G. VARGA ZS. 1, BUNDSCHUH, GERRITSE, MEZEI, LŐRINCZ B. 1. BISZTRITSÁNYI . Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.

SZOLNOK: Decker A. – Gocsiscs 2, Kovács O.1, Hosnyánszky 2, Kis G., Alekszics, Pásztor 1, Nyéki 2 , Vörös, Hangay, Marnitz 1, Negrean, Georgescu, Edző: Kovács István, Cseh Sándor.

Gól – emberelőnyből: 16/6, ill. 15/0.

Ötméteresből: 0, ill. 0.

Kipontozódott: Alekszics (23.), Kovács G. (25.), Bundschuh (29.).

Kiállítva: Marnitz (29., végleg cserével)

Piros lap: Kósz Zoltán (22.)

A 3 győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-0 a ZF-Eger javára.

A találkozó legeredményesebb játékosa az egri Bátori Bence volt három góllal.

Az érmek és a kupa átadását követően, melyet a Bitskey Aladár Uszodában ejtettek meg az ünneplés a városházán illetve a Dobó téren folytatódott, ahová elkísérte kedvenc csapatát a szurkolók népes tábora is.

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2003: Domino-BHSE
2004: Domino-BHSE
2005: Domino-BHSE
2006: Domino-BHSE
2007: TEVA-VasasPlaket
2008: TEVA-VasasPlaket
2009: TEVA-VasasPlaket
2010: TEVA-VasasPlaket
2011: ZF-Eger
2012: TEVA-Vasas-UNIQA
2013: ZF-Eger

Tekintse meg képgalériánkat!


Tekintse meg Nemes Róbert – www.fotonemes.hu – képgalériáját!



.
SZUPERINFO.HU