Frissítve:

Áder János adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit

Budapest – Az ünnepek, az évfordulók erősítik összetartozásunkat, az egyházaink tanítása pedig sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben – mondta Áder János államfő, aki hétfőn adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit.

hiba beküldése

A köztársasági elnök – akinek beszédét az elnöki hivatal juttatta el az MTI-hez – hangsúlyozta: a remény, a hűség, az elkötelezettség, mindannyiunkat erősebbé tesz. Az elkövetkező években is azt kell keresnünk, ami összeköt minket: a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet – mondta.

Bár a segítségre szoruló és vigasztalásra váró emberekből sosem fogyunk ki, az egyházaink tanítása, a hívő emberek “személyes kincse”, sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben is – fogalmazott. Átemelhet az ésszel és logikával megoldhatatlannak tűnő helyzeteken, és valódi reményt közvetíthet azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – tette hozzá.

Az elnök köszöntőjében idézte a száz éve született Szabó Magda írót, aki az elkötelezettségről szólva azt mondta: “hiszek az egyház létezésének fontosságában, hiszem, hogy kell egy olyan közösség, amely átemeli az embereket az életük olyan szituációin, amelyek észokokkal, logikával megoldhatatlanok. (.)Elkötelezettje vagyok minden egyháznak, amely jóra használja fel a hatalmát, jóra tanít, s úgy szolgálja a maga Istenét, hogy az embereken való segítésben keresi.”

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: “Annyira segítőkész volt a BMW, hogy a piroson is átment” – Ilyen egy mentős vonulás a délutáni csúcsforgalomban
Budapest - Az Országos Mentőszolgálat videóján Őri Kiss Zsolt mentőgépkocsivezető mutatja meg, milyen is egy [...] tovább »
Kisiklatta a villamost az Opelt vezető kamionsofőr Miskolcon, felfüggesztett börtönt kapott
Miskolc - Nem állt meg a stop-táblánál, a villamos a házfalnak ütközött. tovább »
Több mint 12 ezer család próbálta ki a Vitajó cipókat
Debrecen - A társadalmasítási akciót hamarosan „Vitajó-partik” követik az iskolákban. tovább »
Egy kis fifikával vagyonokat spórolhat a család betevőjén
Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Jókora kiadásoktól menthetjük meg a családi büdzsét, ha okosan vásárolunk és [...] tovább »
Egészséges és eleven Touran, a miskolci leopárd
Miskolc - Egy hónapos lett, így átesett élete első orvosi vizsgálatán és a nagyközönségnek is bemutatkozott a [...] tovább »
Videó: Újabb magyar ámokfutó – Záróvonalon, sűrű ködben előzött egy autós Győr mellett
Budapest, Győr - Egyre több és egyre veszélyesebb szabálytalanságot követnek el a sofőrök, és nagyon sokan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Máté Péter: a saját határainkon túl
Debrecen - Az exlokista Máté Péter még futballozna, de már a jövőjét tervezgeti, mentáltrénerként. tovább »
DVTK tartalék: A jövő még a jövő zenéje
Miskolc - A DVTK tartalék tavasszal már nem idegenben vívná a hazai meccseit. tovább »
Szombaton Bellér-emléktorna Ózdon
Ózd - Két héttel az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi rajtja előtt felkészülési tornát rendez a [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: az Acélbikák ellen kezdődik a középszakasz
Miskolc - Kialakult a jégkorong Erste Liga középszakaszának órarendje, ismertté vált, hogy az alapszakaszgyőztes [...] tovább »
Búcsú a kézilabda Eb-től – Ez így egyértelmű kudarc
Varasd - Szerzett pont nélkül, három vereséggel esett ki az Európa-bajnokságról a férfi kézilabda válogatott. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Pergel Szandra egyesben is búcsúzott
Budapest - A páros után egyesben is búcsúzott a főtábla csütörtöki nyitófordulójában Pergel Szandra a BOK [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása