Frissítve:

Ajándékok a Mikulásgyárnak

Ajándékok a Mikulásgyárnak
A Siófoki Mikulás Gyerekhajó indulása előtt tucatnyi ajándékot adott át a BAHART a Mikulásgyárnak. A Balatoni Hajózási Zrt.

hiba beküldése

társadalmi felelősségvállalása jegyében az idei ünnepi időszakban is nagy figyelmet fordít a jótékonykodásra és a gyermekekre, mint a jövő reménységeire. Ennek kapcsán a Társaság dolgozói, illetve a decemberi Mikuláshajóra érkező utasok körében adománygyűjtési akciót hirdettek.Az így összegyűlt ajándékokat december

2-án a Siófoki Mikulás Hajó indulása előtt személyesen adta át a BAHART a Mikulásgyár képviselőinek, akik eljuttatják azokat a rászorulóknak. Az összegyűlt adományokat a nagyszakállúra várakozó gyerekek és önkéntesek segítségével pakolták a Mikulásgyár autójába.

„A Mikulásgyár célja, hogy a mélyszegénységben élő nagycsaládoknak segítséget nyújtson. Minden évben közel 200.000 embernek tudunk segíteni a decemberi időszakban összegyűlt adományokból, elsősorban tartós élelmiszer, tisztálkodási szerek és játékok kerülnek a szervezethez. A Mikulásgyárban az önkéntesek az adományokat dobozokba szelektálják, majd eljuttatják őket a megfelelő helyre. A Mikulásgyárnak szüksége van a BAHART-hoz hasonló cégszintű kezdeményezésekre, így nagy örömmel fogadtuk el idén is a felkérést az adományok átvételére.” – foglalta össze

Éskovács Péter a Mikulásgyár sajtófőnöke a szombati akciót.

„Idén második alkalommal már két kikötőből, Siófokról és Balatonfüredről is indított a Társaság gyerekeknek szóló Mikulás Hajókat, amelyeknek stílusosan a Szent Miklós hajó biztosított helyszínt december első szombatján. A meglepetés varázsműsor végén a Mikulás minden résztvevő gyermeket ajándékkal jutalmazott egész évi jócselekedeteikért. A Mikulás Gyerekhajók és az őszi Halloween hajók osztatlan sikere is azt támasztja alá, hogy lehet és érdemes a Balatonon a szezonon kívül is tartalmas programot kínálni, mellyel fel tudjuk hívni a figyelmet a régióra.” – mondta el az esemény után Dónucz László a Társaság értékesítési és forgalmi igazgatója.

December 6-án a Szántódrév és Tihanyrév között egész évben üzemelő kompokon is kis

Mikulás ajándékkal köszöntötte a BAHART az autósokat.

 

M.B.



További hírek a Siófok kategóriából
Így használhatjuk bőrápolásra a koriandert
Kevesen tudják, de az élénkzöld, aromás fűszernövény, a koriander nemcsak ízesítőnek, hanem bőrápolónak is [...] tovább »
Az avokádó
Az avokádó már nem egy elérhetetlen, vagy éppen ismeretlen növény, azonban sokan félnek a kipróbálásától, [...] tovább »
Magnéziummal a szemhéjrángás ellen
A számítógépes munka, a sok tévézés, a stressz és a huzat – csak néhány oka a szemhéjrángásnak. tovább »
Vajon jól használjuk a szemkörnyék ápolónkat?
A szemkörnyék az egyik legérzékenyebb része arcunknak. tovább »
Sétára fel!
Égeti a kalóriákat A mindennapi séta fogyókúránk nagy segítője lehet – minél gyorsabban gyalogolunk, annál [...] tovább »
Gombafogyasztással a D-vitamin hiány ellen
Ezt a vitamint szinte kizárólag csak mesterséges módon lehet pótolni. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Minimálisnak mondható hátránnyal jöttek haza
Nyíregyháza - A végére felzárkózott a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi kosárlabda NB I B csoport ötödik [...] tovább »
Kutatási eredményeiket ismertették a hallgatók
Debrecen - Sporttudományi kutatásaikról számoltak be a Nyirkos István Szakkollégium tagjai csütörtökön a [...] tovább »
Bükkzsércen ismét válaszút elé érkezett a focicsapat
Bükkzsérc - A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságok első aranyérmese a Bükkzsérc együttese lett. tovább »
Jó barátok lettek a tanítványokból
Nyíregyháza - Pénzes József legnagyobb boldogsága, hogy szerető család és egykori, hálás kosarasok veszik körül. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Három csapat csatlakozna
Budapest - Három csapat, a Vasas, a Debrecen (DEAC) és a Gyergyószentmiklós kíván csatlakozni a jégkorong Erste [...] tovább »
Női kézilabda Eb-selejtező – Kiss Éva kikerült a keretből
Budapest - Kiss Éva, a bajnok Győri Audi ETO KC kapusa sérülés miatt kikerült az Európa-bajnoki selejtezőkre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása