Aki tudja, vegye

Aki tudja, vegye meg – hangzott el az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban a siófoki képviselő-testület ülésén, a város tehát a még meglévő kevés bérlakástól is igyekszik szabadulni.

Az a döntés született, hogy az eddigi 25 százalékos kedvezmény helyett ezen túl 55 százalékos kedvezménnyel, tehát az ár 45 százalékáért vehesse meg lakását a bérlő. Kikötötték: csak az, akinek nincsen lakbér- illetve rezsitartozása, vagy kintlévőségét a vásárlás előtt rendezi.– A rendszerváltás után több, mint ötszáz bérlakásról kellett gondoskodnunk; már akkor látszott, hogy e mennyiség fenntartása lehetetlen – mondta Balázs Árpád polgármester. – Lassanként leépítettük a lakásállományt többek között úgy, hogy lehetővé tettük a vásárlást a bérlőknek. Komoly felújítási tehertől szabadult meg ezáltal az önkormányzat. Az utóbbi években azonban már csak egy-két vásárlási igény érkezett a lakóktól, olyan kérelemből több, melyben fölajánlotta a bérlő a lakást a városnak. Ezért is indokolt, hogy nagyobb kedvezményt adjunk és a bérlakások megvételére ösztönözzünk.



.
SZUPERINFO.HU