Frissítve:

Állásbörzét tartanak februárban az Óbudai Egyetemen

Budapest, 2013. január 24., csütörtök (MTI) – Állásbörzét tartanak az Óbudai Egyetemen február 19-én és 20-án a Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének szervezésében. A budapesti rendezvényen számos kiállító jelenik meg az egyetem képzési profiljához igazodó állásajánlatokkal.

hiba beküldése

A felsőoktatási intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 15. alkalommal megrendezendő állásbörze az egyetemek, főiskolák diákjait – az alsóbb éveseket és a végzősöket egyaránt – hozzásegíti ahhoz, hogy átfogó képet kapjanak a vállalatok által nyújtott lehetőségekről, a hazai munkaerőpiac elvárásairól és a gazdasági élet sokszínűségéről. Ugyanakkor a vállalatok is információt szerezhetnek a következő generáció felkészültségéről, munkahellyel szembeni elvárásairól, a gyakorlati tapasztalatok szerzését segítő kooperatív képzésről.

A rendezvényen nemcsak az Óbudai Egyetem több ezer hallgatója vehet részt, hanem az ország bármely más, műszaki jellegű felsőoktatási intézményéből is várják a rendezők a végzős, illetve az alsóbb éves hallgatókat. A korábbi tapasztalatok rámutattak arra, hogy az állásbörzék mind a cégek, mind a hallgatók körében igen népszerűek.

Az állásbörzét két helyszínen, két egymást követő napon rendezik meg: február 19-én a Tavaszmező utcai G épületben (VIII. Tavaszmező u. 17.), míg 20-án Óbudán, a Bécsi úti Neumann János épületben (III. Bécsi út 96/b.).

A szervezők az első napot a gépész-, a villamosmérnöki (gyengeáramú), a mechatronikai, a biztonságtechnikai és a menedzser, a második napot az informatikai, a könnyűipari, valamint a villamosmérnöki (erősáramú) gyakorlatokat, állásokat keresőknek ajánlják.

További információk a http://allasborze.uni-obuda.hu/ weboldalon olvashatók.



További hírek a Szolnok kategóriából
Önkormányzat-parkolás Kunszentmártonban nem kell fizetni a parkolásért januártól
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő [...] tovább »
Kosárlabda-Magyarország Szerb kosarassal erősített a Szolnoki Olaj
Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) - A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a 28 éves Strahinja [...] tovább »
Kosárlabda-Adria Liga Adria Liga – Hosszabbítás után nyert a Szolnok
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte szombaton a Zadart [...] tovább »
Bűnügy-lopás Emberi fogyasztásra alkalmatlan bárányt loptak el egy tanyáról
Szolnok, 2013. december 25., szerda (MTI) - Elloptak egy bárányt kedd este Törökszentmiklós külterületén egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – FTC vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Fotók: Erőemelő-verseny Hajdúböszörményben
Hajdúböszörmény - Erőemelő-versenyt rendeztek Hajdúböszörmény főterén szombaton. A viadalt Kathi Béla [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Puskás Akadémia
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2017/2018-as szezonjának 10. fordulójában a DVSC csapata a Puskás [...] tovább »
Női röplabda Eb – Újabb ötszettes meccset buktak az ukránok
Baku - Második mérkőzésén is ötszettes vereséget szenvedett az ukrán válogatott a női röplabda [...] tovább »
Fotók: Félmaratont futottak a Nagyerdőn
Debrecen - Több száz fő részvételével rendezték meg szombaton a III. Decathlon Nagyerdei Félmaratont Debrecenben. tovább »
Barcikai lett a Miskolci FE
Miskolc, Kazincbarcika - Úgy tűnik, hogy új otthonra lel az OB II-es férfi-floorballcsapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása