AM: a versenyképesség fokozásában nagy a GMO-mentesség szerepe

Budapest – A magyar mezőgazdaság versenyképességének fokozása érdekében a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentesség óriási lehetőséget jelent – mondta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztériumban (AM) tartott GMO-tematikus napon.

A minisztérium által az MTI-nek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország kiváló ökológiai adottságokkal rendelkezik a korszerű mezőgazdasági termelés kialakításához, a megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer előállításához.

Hozzátette, a magyar kormány által képviselt GMO-mentes politika eredményeként soha, egyetlen génmódosított növény sem került köztermesztésbe az országban, az jelenleg is teljeskörűen tiltott.

Nagy István kiemelte, a magyar GMO-mentes stratégia nem változik, Magyarország továbbra is kiáll az Alaptörvényben meghatározott célért, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentességéért.

A tematikus napon több mint 50 szakértő képviselte a magyar, géntechnológiai tevékenységeket végző kutatóintézeteket, vállalkozásokat, egyetemeket, növénynemesítőket, valamint az engedélyező és ellenőrző hatóságokat. A vitában részt vettek többek között környezet- és természetvédő civil szervezetek, méhészeti szakemberek, valamint az élelmiszer-és takarmányiparban dolgozó szakértők is.

– MTI –



.
SZUPERINFO.HU