Frissítve:

Aratott a Szilver

Aratott a Szilver
Márciusban aratás? Igen, a Szilvernek ez sem lehetetlen. Az itt látható eredmények magukért beszélnek. Minden kategóriában a Szilver versenyzői vitték el a pálmát. Nem csoda, hisz a város címere is erre kötelez.

hiba beküldése


Március 3-án szokás szerint zsúfolásig megtelt a szentesi Papp László sportcsarnok, hiszen rangos táncverseny zajlott. A 7-8 évesektől a 21 éves korosztályig sokan léptek a parkettre.

A versenyeken kívül bemutatót is láthattunk: Páli Viki és László Csaba sokszoros magyar bajnokok kápráztatták el a közönséget. A tánc végén egy meglepetés következett: egy nagy, csillagszórós tortával köszöntötték Vikit születésnapja alkalmából.

A tortának párja is akadt a verseny legvégén, ugyanis Hegyes Bertalan, aki minden bizonnyal László Csaba nyomdokaiba lép (most is nyert!), szintén születésnapot ünnepelt.

GRATULÁLUNK mindannyiuknak, s természetesen felkészítőiknek is!

Eredmények:

U21 Tíztánc döntő
1. Hegyes Bertalan János / Kis Violetta – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Horváth Kende Soma / Karcagi Laura – Stúdió 2000 TSE-Freetime TSE 
3. Balga Kristóf / Palásti Sára Anna – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Paszternák Christopher / Magnucz Dóra – DanceStation TáncSport Egyesület 
5. Király Márk / Kaldenecker Enikő – Champion TáncSport Egyesület 
6. Petar Marjanovic / Kuti Kamilla – DanceStation TáncSport Egyesület

Junior latin ranglista
1. Rónyai Zoltán / Farkas Boglárka – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Pellei Mihály / Sedlakova Tereza – Pro-Art Táncstúdió 
3. Nagy Márk / Vörös Liza – SZOLDANCE Táncsport Egyesület 
4. Kulják Krisztián / Bálint Nikoletta – Forma Táncsport Egyesület 
5. Fedics Richárd / Lengyel Helga – Szilver Táncsport Egyesület 
6. Beinschródt Tibor Márk / Dávid Adrienn – Kner Táncsport Egyesület

Gyerek I-II. – E – Latin
1. Kávási Lajos / Bíró Cintia – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Erős András Ferenc / Szilágyi Rebeka – Szilver Táncsport Egyesület 
3. Kohon Patrik / Kávási Éva – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Bokor Kevin / Bozsányi Jenni – Kner Táncsport Egyesület

Gyermek I-II. – E Standard
1. Kávási Lajos / Bíró Cintia – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Bokor Kevin / Bozsányi Jenni – Kner Táncsport Egyesület 
3. Erős András Ferenc / Szilágyi Rebeka – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Kohon Patrik / Kávási Éva – Szilver Táncsport Egyesület

Junior I. – E – Latin
1. Dohy Dominik / Fazekas Fanni – Botafogo Táncegyüttes 
2. Váli Domokos / Vígh Vanessza – Flamenco 2001 TSE 
3. Maczkó Márk Miklós / Bakos Rebeka – Ködmön Társastánc SE 
4. Bagi Ádám / Nagy Fanni – Szilver Táncsport Egyesület 
5. Rózsa Patrik / Bistey Beáta – Valcer Táncstúdió 
6. Katona Attila / Kollár Petra – Szilver Táncsport Egyesület

Junior I. – E – Standard
1. Mozsár Máté / Márkus Lili – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Bagi Ádám / Nagy Fanni – Szilver Táncsport Egyesület 
3. Katona Attila / Kollár Petra – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Szegfű Kornél Norbert / Földi Anita – Kner Táncsport Egyesület 
5. Rózsa Patrik / Bistey Beáta – Valcer Táncstúdió

Junior I. – D – Latin
1. Biri Gábor György / Nagy Fruzsina – Forma Táncsport Egyesület 
2. Rischák Balázs / Dajka Csenge – Szilver Táncsport Egyesület 
3. Mitlasóczki Endre / Pindur Cintia Réka – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Börcsök Balázs / Tabatabai Nejad Petra – Forma Táncsport Egyesület 
5. Szűcs Dávid / Bartonicsek Kíra – Adria-Szigó KTSE 
6. Palázsy Miklós / Tatár Bianka – Forma Táncsport Egyesület 
7. Medgyesi Dániel / Busa Dóra – Szilver Táncsport Egyesület

Junior I. – D – Standard
1. Rischák Balázs / Dajka Csenge – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Mitlasóczki Endre / Pindur Cintia Réka – Szilver Táncsport Egyesület 
3. Palázsy Miklós / Tatár Bianka – Forma Táncsport Egyesület 
4. Börcsök Balázs / Tabatabai Nejad Petra – Forma Táncsport Egyesület 
5. Medgyesi Dániel / Busa Dóra – Szilver Táncsport Egyesület

Junior II. – E – Latin
1. Váli Benedek / Kertész Laura – Flamenco 2001 TSE 
2. Tigyi Ádám / Kovács Tímea – Szilver Táncsport Egyesület 
3. Kajla Zsolt / Tóth Mónika – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Krem Attila Máté / Szántó Regina – Szilver Táncsport Egyesület

Junior II. – E – Standard
1. Kajla Zsolt / Tóth Mónika – Szilver Táncsport Egyesület 
2. Krem Attila Máté / Szántó Regina – Szilver Táncsport Egyesület 
3. Tigyi Ádám / Kovács Tímea – Szilver Táncsport Egyesület 
4. Váli Benedek / Kertész Laura – Flamenco 2001 TSE



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás [...] tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza – Tűzben tartani a csapatot
Nyíregyháza - A Palota elleni meccs könnyű volt, de mégis figyelmet követelt a Fatum játékosaitól. tovább »
Sunshine-NyíKSE – Fájdalmasan elveszített veretlenség
Nyíregyháza - A két, addig még hibátlan csapat mérkőzését a debreceniek nyerték a Sunshine-NyíKSE ellen a [...] tovább »
Még sok ilyet! Ahány meccs, annyi győzelem
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Teljes fordulót rendeztek a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban. tovább »
Csaba aranya, Tímea két bronza
Kisvárda, Nyíregyháza - Az Ezüstcsikó karatékáinak sikerei, Stilman Anna is győzött a Világkupán. tovább »
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása