Frissítve:

Árvíz – Szolnoki vízügyesek fejlesztették ki a gátak erősítéséhez alkalmazott helikopteres bevetést

Szolnok, 2013. június 9., vasárnap (MTI) – A szolnoki vízügyesek fejlesztették ki a Tisza rekordokat döntő áradásakor, 2000 tavaszán azt a helikopterrel végrehajtható, és a dunai árvízi védekezésnél ezúttal is alkalmazott védekezési módszert, hogy kővel vagy homokkal teli zsákokat eresztettek le az átázott gát megerősítésére – mondta el Németh János vízügyi mérnök vasárnap az MTI-nek.

hiba beküldése

A Tisza tiszasülyi-akolháti szakaszán a folyó hosszú ideje tartó, nagy erejű nyomása miatt a védmű a védett oldali részen megsuvadt, azaz megcsúszott, és félő volt, hogy az áradó víz áttöri a gátat. Miután gyorsan és nagy tömegű anyaggal kellett megerősíteni a gépjárművekkel a földön már megközelíthetetlen védművet, Nagy István igazgatóval és Varga László főmérnökkel arra jutottak, hogy a szolnoki katonai helikopteres bázishoz fordulnak segítségért – idézte fel a 13 évvel ezelőtt történteket az akkori védelemvezető.

Németh János elmondása szerint a katonai vezetők segítőkészek voltak, közösen terepszemlét tartottak, és miután a területet repülésre alkalmasnak találták, a helikopter le-, illetve felszállóhelyként a tiszasülyi sportpályát jelölték ki. Eközben elkészültek azok egy köbméter térfogatú műanyag zsákok, amelyekbe 18 mázsa homok vagy kavics fért bele. A zsákokat kötelekkel vették fel a helikopterek, majd a pilóták ügyes manőverezéssel a gát egy-egy távolból kijelölt pontjára eresztették le.

A szakember úgy emlékezett, hogy három-négy nap alatt mintegy 1200 zsákot szállítottak ki a helikopterek, és tevékenységük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évszázad legnagyobb tiszai áradása ellenére sikerült a térséget megóvni a víz pusztításától.

 



További hírek a Szolnok kategóriából
Önkormányzat-parkolás Kunszentmártonban nem kell fizetni a parkolásért januártól
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő [...] tovább »
Kosárlabda-Magyarország Szerb kosarassal erősített a Szolnoki Olaj
Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) - A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a 28 éves Strahinja [...] tovább »
Kosárlabda-Adria Liga Adria Liga – Hosszabbítás után nyert a Szolnok
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte szombaton a Zadart [...] tovább »
Bűnügy-lopás Emberi fogyasztásra alkalmatlan bárányt loptak el egy tanyáról
Szolnok, 2013. december 25., szerda (MTI) - Elloptak egy bárányt kedd este Törökszentmiklós külterületén egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ikszelt az ÓKC, nyert az MKC
Mezőkövesd, Ózd - A Mezőkövesdi KC Balassagyarmaton, az ÓAM-Ózdi KC pedig Algyőn lépett pályára a férfi NB [...] tovább »
Nagyvarsányi úszók sikere
Nagyvarsány - Sikeresen kezdtek a nagyvarsányi úszópalánták a Szabolcs-Tour versenysorozat első állomásán. tovább »
Mexikói Nagydíj – Idei negyedik különböző pilótapárosát veti be a Toro Rosso
Mexikóváros - Ötödik egymást követő versenyén a negyedik különböző pilótapárossal áll rajthoz a [...] tovább »
DVTK vs. Bp. Honvéd – A második büntető már bement
Miskolc, Debrecen - Ismét nyert a DVTK, ezúttal a bajnokot győzték le, és a szakmai igazgatójuk megkönnyebbült a [...] tovább »
Minden számban magyar győzelem született Lakiteleken a szektorlabda Eb-n
Budapest/Lakitelek - Minden számban magyar siker született Lakiteleken a szektorlabda, vagy közismertebb nevén [...] tovább »
DVSC: a háromszázados hátvéd sajnálja az elhullajtott pontokat
Debrecen - Különleges hangulatú találkozóra került sor szombaton délután a Nagyerdei Stadionban, ugyanis a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása