Frissítve:

Árvíz/belvíz – Szolnoknál és Szegednél is tetőzik a Tisza

Szolnok, 2013. április 22., hétfő (MTI) – Szolnoknál és Szegednél egyidejűleg tetőzik a Tisza – mondta a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) védelemvezető-helyettese hétfői szolnoki sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Békési István közölte, vasárnap késő estétől Szolnoknál 866 centimétert mutat a vízmérce, miközben Szegednél is stagnál a vízállás.

Hozzátette: ez az érték 175 centiméterrel alatta van az eddig mért legmagasabb szolnoki vízállásnak, a 2000 áprilisában regisztrált 1041 centiméternek.

A folyón továbbra is elhúzódó tetőzésre, majd lassú, napi 1-5 centiméter közötti apadásra számítanak.

A Kötivizig mintegy 560 kilométer hosszú védvonalszakaszon, valamint a hanyi-tiszasülyi és a nagykunsági árvízi tározónál tart fenn árvízvédelmi készültséget. A harmadfokú készültség változatlanul érvényben van a Hortobágy-Berettyó jobb partján, Karcagtól Túrkevéig, a Hármas-Körös jobb partján, Kunszentmártontól a torkolatig, a Tiszán Kisköre és Csongrád között, valamint a Zagyva mindkét partján Szolnoktól Újszászig.

A védelemvezető-helyettes jelezte: a harmadfokú készültséget a Tiszán a számítások alapján május elejéig fenn kell tartani.

Megemlítette, hogy a folyó magas vízállása a töltéseket fokozottan terheli, emiatt az árvízi jelenségek mind nagyobb területen jelentkeznek.

A Közép-Tisza vidékén a száraz, nyárias időjárásnak köszönhetően egy nap alatt 1300 hektárral csökkent a belvízi elöntések nagysága, amely jelenleg 17 200 hektárt tesz ki. A térségben a legmagasabb, harmadfokú belvízvédelmi készültség változatlanul Fegyverneken van.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása