Frissítve:

Az alföldi táj vonzásában – Holler László kiállítás nyílt az Alföldi Galériában

Az alföldi táj vonzásában – Holler László kiállítás nyílt az Alföldi Galériában
A 75. születésnapját ünneplő Holler László festőművész legújabb munkáiból nyílt kiállítás az Alföldi Galériában. A bemutatott festmények és grafikák a természet szépségét, valamint a természet és az emberek sajátos viszonyát úgy ábrázolják, ahogyan arra csak az alkotó képes. Holler László egyéni látásmódja ugyanis a színhasználatban rejlik, amellyel atmoszférikus hatást tud elérni.

hiba beküldése

 

Az alföldi táj vonzásában címet kapta Holler László kiállítása, amely az Alföldi Galéria földszinti öt termében kapott helyet. A festőművész bár fővárosi születésű, és tanulmányait Sopronban végezte, 1960-ban Hódmezővásárhelyre került, ahol a puszta, a környező tanyavilág és a Tisza árterének hangulata teljesen magával ragadta. Évtizedekig tanított a Klauzál Általános Iskolában és 1967 óta a mártélyi szabadiskola oktatójaként is fontos feladatokat lát el. Az alkotó idén ünnepli 75. születésnapját, és a jeles évforduló alkalmából a Magyar Kultúra Napján kiállítással lepte meg az érdeklődőket.

– Ez nem Holler László életművének összefoglaló kollekciója, ezekkel a festményekkel magát próbálta ki, mire képes még azzal a tudásanyaggal, amelyet eddig felhalmozott. Ő nem vadász, és nem természetfestő, hanem ő maga a természet gyermeke, aki a hozzá kötődő mindenséget tekintette egyszerre modelljének és tanítómesterének – mondta Almási István polgármester.

Holler László most bemutatott munkáinak zöme 2012-ben készült és mindegyiken tetten érhető az alkotóra jellemző sajátos színhasználat, amely atmoszférikus hatást képes teremteni. Különösen szereti a kék árnyalatait, az aranyló sárgákat és a bíbort. A kiállított alkotások nagy része festmény, de grafikái is láthatók az Alföldi Galériában. 

– Minden szín szép, csak össze kell társítani, össze kell válogatni őket. Az ember színekben él, színek veszik körül. A rajz az más dolog, hiszen ott a vonalak dominálnak, de az is szép mesterség. Mindennek a rajz az alapja, még akkor is, ha az nem látszik a képen – mondta Holler László festőművész.

Az Alföldi Galéria Szőnyi utcai szárnyában haladva, az évszakok és a témák változását szimbolizálva más-más színárnyalatok dominálnak, míg az alkotó grafikái külön teremben kaptak helyet.

 

(www.hodmezovasarhely.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DEAC: Ibrahima Sidibe beköszönt
Debrecen - A Loki volt csatára a hétvégén három gólt szerzett, ezzel verték meg az MTK II-t, fordulatos mérkőzésen. tovább »
Magyar Kupa-döntő – Az Újpest jubileumi, a Puskás Akadémia történelmi diadalra készül
Budapest - Az Újpest FC a jubileumi 10., míg a Puskás Akadémia FC a történelmi első diadalára készül a [...] tovább »
A végső energiákat mozgósítják
Debrecen - Ha már hazai pályán nem jött össze, az idénytől győzelemmel köszönnének el Varsányi Nóráék. tovább »
Torna vk – Hat magyar indul Eszéken
Budapest - Hat magyar tornász indul a csütörtökön kezdődő eszéki versenyen, a világkupasorozat idei első [...] tovább »
Két új sportág a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón
Budapest - Újdonságként a vitorlázás és a hőlégballonozás is képviselteti magát a XXII. Budapesti Nagy [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár párosban búcsúzott
Budapest, Nürnberg - Párosban már a nyitófordulóban búcsúzott Stollár Fanny a 250 ezer dollár (67 millió [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása