Az Eger ellen javíthatnak Vejinovicsék

Az Eger ellen javíthatnak Vejinovicsék

Nem indult túl rózsásan a szezon a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapatának.

A kék-sárgák eddigi hat meccsükből mindössze kétszer hagyták el győztesen a pályát. Szombat este az Eger ellen javíthatnak mutatójukon.
Az idényre igencsak megújult kék-sárgáknak lassan muszáj lesz talpra állniuk, ha el akarják érni a kitűzött célt, a legjobb négy közé jutást. A jelenleg a negyedik helyen tanyázó Tiszaújváros ugyanis éppen fordított mutatóval, 4-2-vel áll az épp felsőházi play off-ot jelentő negyedik helyen. Ehhez viszont a múlt hetinél összeszedettebb játékot kell mutatniuk a Hódtói Sportcsarnokban.

A mostani ellenfél az EKF-Eger-KOK SE szintén csak kétszer diadalmaskodott a bajnokságban, csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak egy hellyel Vas Péterék mögött a tizedik helyen. A pofozógép MAFC II. mellett a múlt hétvégén éppen a Kosársuli ellen győzelmet arató Miskolc ellen győztek hazai pályán. A többi összecsapáson nyújtott produkciójuk azonban mindenképpen azt mutatja, hogy hazai pályán Varga Dánielék lehetnek nyerők. Legutóbb például a Tiszaújvárostól szenvedtek 35 pontos vereséget az egriek saját csarnokukban.

A Vásárhelyi Kosársuli Eger elleni összecsapása december 5-én szombaton 18 órakor kezdődik a Hódtóiban.

A találkozóra a MMBF Földgáztároló Zrt., az MFB Csoport tagjának jóvoltából ingyenes.

 

(Forrás: Martonosi János)



.
SZUPERINFO.HU