Frissítve:

Az Erzsébet Kórházban újabb fejlesztési lehetőségek

Az Erzsébet Kórházban újabb fejlesztési lehetőségek
Összesen 13 milliárd forintos forrásból megkezdődhetnek az egészségügyi struktúra átalakításával összefüggésben szükséges kórházi infrastruktúrafejlesztések – derül ki a Magyar Közlöny november 16-i számából.

hiba beküldése

 

 

 

 


A kormányhatározat értelmében a nemzeti fejlesztési miniszter feladata, hogy járjon el a TIOP Infrastruktúra-fejlesztés támogatása az egészségpólusokban és a TIOP Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban elnevezésű konstrukciók keretében megvalósuló projektek támogatási szerződéseinek módosítása érdekében.

Elrendelik továbbá, hogy a mellékletében megnevezett konstrukciók keretében a bíráló bizottság törölje el azon összegszerű, számszerű és százalékos feltételeket, amelyek a konstrukciók pályázati dokumentációjánál szigorúbb korlátokat határoznak meg, és fennmaradásuk a projektek eredményes megvalósulását ellehetetlenítené – olvasható a határozatban.

 

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 2011-2013 évekre szóló akciótervében összesen 13 milliárd forint 12 projekt költségnövekményére történő felhasználását hagyták jóvá. Továbbá szintén a struktúraváltással összefüggő fejlesztések kezdődhetnek többek között a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben.

Az egészségügyi államtitkárság szeptember 20-án közleményben tudatta, hogy a kórházak támogatást kérhetnek az államosítással és a struktúraátalakítással összefüggő költségeikre. A fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók fenntartóik útján október 1-jéig nyújthattak be egyedi támogatás iránti kérelmet a 2012. június 1-jétől előírt új minimumfeltételek tárgyi biztosítására, az egészségügyi szolgáltatás céljára szolgáló ingatlan felújítására, az egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggő, illetve a betegek komfortérzetének javítását szolgáló fejlesztésekre.



Egyéb hírek
Adatvédelmi szabályzat
Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önt az Inform Média Lapkiadó Kft. általi adatkezeléssel kapcsolatos [...] tovább »
Köszönjük
Köszönjük, hogy megerősítette hozzájárulását adatainak kezeléséhez. tovább »
Viorica Dăncilă: Van pénz a bérekre és nyugdíjakra;
,,Van pénz a bérekre és nyugdíjakra" - biztosított mindenkit Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán, [...] tovább »
Vége? Engedélyezve a Nutripork!
A ritkán látható civil egység, valamint a számos politikusi közbenjárási kísérlet dacára is megkapta az [...] tovább »
Szkripal-ügy – Kiengedték a kórházból Szergej Szkripalt
London - Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynököt, aki március [...] tovább »
Hatvan esztendős a Kölcsey-gimnázium
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium a 2017/18-as tanévben ünnepli fennállásának 60. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A játékosok átérezték a mérkőzés fontosságát. Jó szájízzel búcsúzunk a hazai közönségtől”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 29. fordulójában három mérkőzést játszottak [...] tovább »
„Eljöttünk, megtettük a kötelességünket”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportja 29. fordulójának szombati történései. tovább »
„Nyögvenyelős győzelem, de ezért is 3 pontot adnak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 29. fordulójában négy mérkőzést játszottak szombaton. tovább »
„Én is gratulálok mindenkinek aki segített abban, hogy…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját szombaton játszottak le. tovább »
” A második félidőre összeestünk, mint az aludttej”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei másodosztály déli csoportjában játszott meccsek eredményeit, és megszólalnak az [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton: gyerekkorom óta erről álmodtam
Budapest/Genf - Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása