Frissítve:

Az idényzárón is győzőtt a Vásárhelyi Kosársuli

Az idényzárón is győzőtt a Vásárhelyi Kosársuli
Rekordlétszámú néző előtt, egy rendkívül izgalmas, jó mérkőzésen őrizte meg a Kosársuli hazai veretlenségét a rájátszásban. Hat meccsen – hat győzelem lett Cziberéék mérlege a Hódtóiban. A közönség elégedett lehet a csapat hazai teljesítményével, hiszen a tizenöt mérkőzésből tizenkettő vásárhelyi győzelemmel végződött a 2012/2013-as bajnoki szezonban.

hiba beküldése

EnterHód Vásárhelyi KS – Győr/SZOL Széchenyi Egyetem 81-72 (21-26, 22-18, 20-11, 18-17)

 

NB I/B-s felnőtt férfi mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok, 500 néző – vezette: Radnóti, Lövész, Kovács N.

Kosársuli: Vejinovics 5, CZIBERE 16/3, MARINKOVIC 23/6, Vas 2, NYILAS 19/12, csere- Schéda -, Mócsai 5, Szilágyi 4, Kukla 7

 

A szokatlan szombati időpontban nagyon lassan gyülekeztek a nézők, de a kezdésre szinte megtelt a csarnok. Ez nagyon fontos volt, ugyanis a listavezető Rába part együttes szűk családi körben játssza hazai meccseit.

Ismét zónavédekezéssel kezdtek Nyilasék, ami elég jól működött – hiszen 3 perc alatt mindössze egy vendégkosár született. Sajnos a Kosársuli sem remekelt támadásban, így csak 5-2 állt az eredményjelzőn. A vendégek nyugodtak meg hamarabb, és három közép-távoli tempóval átvették a vezetést (5-8). Marinkovic triplájával sikerült ugyan kiegyenlíteni (10-10), de a győriek három tripla + egy dupla kombinációjával jócskán elhúztak (10-21). Jött az időkérés, meg három csere – és átállt a csapat emberfogásra. Javult a védekezés és valamivel szervezettebbek lettek a vásárhelyi támadások, de Czibere bravúrkosarai kellettek a felzárkózáshoz (17-21). Ez a különbség megmaradt a negyed végéig (21-26)

A második tíz perc is döcögősen kezdődött, nem bírt a Kosársuli a győriek pesti irányítójával, Drevenkával. Továbbra is korai és rossz dobások jellemezték a hazaiak játékát, és meglepő volt Vas eredménytelensége (25-33). A 15. perctől nagyot javult a játék, a Czibere – Nyilas – Marinkovic trió szebbnél szebb kosaraival gyorsan sikerült kiegyenlíteni: 35-35. A vendégek három újabb kosarára két Nyilas tripla volt a válasz, majd Marinkovic pontjaival zárult a félidő (33-34).

Szünetben döbbent irigységgel nézték a győriek a mintegy 60-70 kék/sárga mezes kis vásárhelyi kosarast, akik mind a tíz palánkot birtokba véve dobáltak. A játékvezetők is azt mondták, hogy ezért érdemes az NB I/B-ben játszani a Kosársulinak: teltházas nézőtér, rengeteg kisgyerek.

A második félidőt is zónával kezdte a hazai csapat, csak jobban odafigyelve. Hat perc alatt mindössze két kosarat kaptak dr. Elek András és Utasi Gábor tanítványai, miközben sorra dobták a szebbnél szebb kosarakat. 49-49-nél érték utol a vendégeket, majd Kukla palánk alatti kosaraival 53-49 lett. Két betörésből még felzárkóztak ugyan a vendégek (53-52), de utána mezőnykosarat nem bírtak többet szerezni. Vas Péter irányításával remekül működött a zónavédekezés, leszedtek minden lepattanót, és jó pár labdát is szereztek. Nyilas újabb triplája és Marinkovic centerkosarai révén 63-55-re nőtt a hazai előny.

Az utolsó negyed elején még jobb és szervezettebb volt a Kosársuli védekezése, négy perc alatt egyetlen vendégkosár született csak. Marinkovic és Mócsai foghatatlan volt, és 73-58-nál úgy tűnt – eldőlt a mérkőzés. A Győr azonban nem adta föl, egész pályás letámadásukkal jókora zavart keltettek és sok labdát szereztek. Igaz volt jó pár vitatható bírói ítélet is (nem a Kosársuli javára…), de nem ezek – hanem az elkapkodott támadások miatt nem sikerült kosarat dobni, miközben a vendégek szépen termeltek: 76-72. Időkérés után szerencsére az emberfogásra átváltás bejött, nem született több győri kosár. A közönség biztatása sokat segített, egymást múlták felül a játékosok lelkesedésben. A végjátékra visszaállt Vejinovicsot hiába faultolták, négyből négyet bedobott – ezzel eldőlt a meccs (80-72). A szezon utolsó pontját Nyilas szerezte, büntetőből.

A nézők percekig ünnepelték a boldog játékosokat, akik ismét egy remek estét szereztek több száz embernek.

 

dr. Elek András edző: “Nagyon nagy dícséretet érdemel az egész csapat a mai sikerért. Köszönjük a közönségnek az egész éves bíztatást, amit 12 hazai győzelemmel háláltunk meg. Remélem ősszel is lesz NB I/B-s kosárlabda Vásárhelyen, és akkor még jobban fogunk szerepelni.”

 

(dr Elek András)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 19. forduló – 2016/2017.
Budapest - A Videoton, a Budapest Honvéd és a heteken keresztül listavezető Vasas tölti a képzeletbeli dobogón a [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Döntetlent játszott a Szolnok, nyert az Eger
Szolnok/Belgrád - A Szolnok otthon döntetlenre végzett a görög Olympiakosszal, az Eger ugyanakkor nyert a szerb [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 19. forduló – 2016/2017.
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szegeden nyert az éllovas Alba Fehérvár
Budapest - Szegeden győzött az éllovas Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. tovább »
Jégkorong MOL Liga – Kikaptak a magyar csapatok Erdélyben
Budapest - Kikapott az FTC az SC Csíkszereda otthonában, az Újpest pedig Brassóban a jégkorong MOL Liga szombati [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nehezen nyert a Tatabánya Budakalászon
Budapest - Négy másodperccel a vége előtt értékesített büntetővel nyert 26-25-re a Tatabánya az újonc [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása