Frissítve:

Az ivóvíz-szolgáltatók nyitottak az együttműködésre

Az ivóvíz-szolgáltatók nyitottak az együttműködésre
A Csongrád megyében működő ivóvíz-szolgáltatókkal kezdeményezett megbeszélést a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a megye területén található tűzcsapok kataszterének pontosítása és térinformatikai rögzítésük folytatására.

hiba beküldése


A megyei igazgatóságon sorra került megbeszélésen Huszár Tibor tű. ezredes, megyei igazgatóhelyettes tájékoztatta a szolgáltatók képviselőit arról a felmérésről, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Geoinformatikai Tanszékének hallgatói készítettek el a Szeged területén lévő tűzcsapokról. Mint elmondta, az év első részében készült felmérés során kiderült, hogy az eddigi adatbázis tartalmához képest jóval több tűzcsap található a megyeszékhelyen, amelyek pontos nyilvántartása fontos a beavatkozást végzők és a műveleteket a központból irányító szakemberek számára is.

Kitka Gergely tű. főhadnagy, informatikai osztályvezető kifejtette: a Szegeden végrehajtott terepgyakorlat során a hallgatók az eddigi kataszterben szereplőnél jóval több tűzcsapot találtak meg, és valamennyit dokumentálták GPS koordinátákkal, fotókkal és leírással együtt. A rendelkezésre álló adatokszerint a megyében közel négyezer tűzcsap található, amelyek számbavételére és geoinformatikai rögzítésére lehetőség nyílik az egyetemmel való együttműködés kapcsán, és az adatok rögzítésére a hallgatók nyári szakmai gyakorlata keretében kerülhet sor.

A szolgáltatók nyitottnak mutatkoztak a katasztrófavédelemmel történő együttműködésre, mint elmondták, a nagyobb városokban már rögzítették informatikailag a tűzcsapok helyét, míg a kisebb településeken a feltérképezéshez segítenék a hallgatók munkáját. Az így elkészülő anyag segíteni tudja egyrészt a tűzoltás során beavatkozó egységeket az oltóvíz utánpótlás pontosabb megtervezésében, másrészt az elkészült adatbázis rendelkezésre állhat a szolgáltatóknak is.

– csongrad.katasztrofavedelem.hu –



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás [...] tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Debreceni győzelmek a hétvégi hokitornán
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg Debrecenben a szlovák bázisú nemzetközi bajnokság, a Carpathian Junior [...] tovább »
Végre! Ez már tétre megy a Lokinak!
Debrecen - A hosszú téli álom után „kitavaszodik” a magyar futballban, kedden kupamérkőzést játszik a Loki. tovább »
Aluinvent-DVTK U23: Sajnos a papírforma érvényesült
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 16. fordulójában hazai pályán szenvedett sima vereséget [...] tovább »
Vért izzadt a győzelemért a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának 15. fordulójában szoros mérkőzést nyert meg [...] tovább »
Hazai pályán nyert a DVTK sakkcsapata
Miskolc - Vasárnap a 6. forduló mérkőzését hazai környezetben játszotta a diósgyőriek élvonalbeli [...] tovább »
Miskolci Vénusz: A nehézségek ellenére is megszerezték a három pontot
Miskolc - A női futsal NB I 17. fordulójában idegenben diadalmaskodott a Miskolci Vénusz együttese. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása