Frissítve:

Balatoni szezonnyitók

Balatoni szezonnyitók
Nyárias arcát mutatta a pünkösdi hétvége, a kellemes napsütés ideálissá és reményteljessé tette a szezonnyitó ünnepségeket.

hiba beküldése


Gyenesdiáson a Kárpáti korzó és a termelői piactér volt a műsoros események színhelye, a programokra a Közkultúra Alapítvány rendezésében került sor. Népdalkörök és néptánccsoportok fesztiválja keretében a házigazda népdalosok vendégeként szerepelt a felvidéki Kisudvarnokról érkezett Pünkösdirózsa Népdalkör, a csokonyavisontai dalkör, a keszthelyi Vajda János Gimnázium néptáncegyüttese. Zenei kísérettel működött közre a település folklórhagyományainak ápolását segítő ifj. Horváth Károly, énekes partnereként lépett fel Laposa Julianna.  A pásztorházban családi programok kínáltak kikapcsolódást.
Balatongyörökön, a Bertha Bulcsu Művelődési Házban Rády Ferenc festőművész munkáiból nyitottak kiállítást. A Jüngling Zoltán Közösségi Háztól pünkösd vasárnapján a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar masírozott a hajókikötői mólóhoz, a menetzenével a mazsorettek utcatáncát kísérték. Az ünnepség keretében önkormányzati alapítású elismerést adott át Bíró Róbert polgármester Marton Tamás fotósnak, Szegő Géza építésznek és Dencs Judit rajzpedagógus művésztanárnak. Ünnepi beszédet mondott a település életéhez szorosan kötődő dr. Darák Péter, a Kúriai Bíróság elnöke. A víz éltető, tisztító, jóléti szerepét méltató szavai után az ünneplők a Keszthely nevű motoros hajóra szállva koszorúzták meg a Balatont.H. Á.



További hírek a Keszthely kategóriából
Adventi zenés este a keszthelyi könyvtárban
Keszthely minden kulturális intézménye hozzájárul rendezvényeivel az adventi ünnepkör bensőséges megéléséhez. tovább »
Gesztenyés adventi est
A zalai üdülőrégió 4 települése immáron hagyományosan együtt tölti az adventi ünnepkör hétvégéit, a [...] tovább »
Természettudomány 200
Kitaibel Pál jeles természettudós halálának 200. évfordulója előtt tiszteleg a keszthelyi Helikon [...] tovább »
Hal- és bejglivásár a keszthelyi Halászcsárdában
A nagy ünnepekre való készülődéshez kereskedelmi munkával is hozzájárul Keszthely patinás vendéglátó helye, [...] tovább »
Szabadics pultról az ünnepi asztalra
A bevásárlócentrumok mai divatvilágában is vannak olyan boltok, amelyek nem hagyják feledésbe menni, hogy a [...] tovább »
Babainfó
A keszthelyi kórházban december 5 - 11. között születtek: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Vendéggyőzelem az esti mérkőzésen
Budapest - A Cegléd magabiztosan győzött a fővárosban az MTK-Budapest ellen a női kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka hatszoros Európa-bajnok Koppenhágában
Budapest, Koppenhága - A negyedik versenynapon ötödik és hatodik aranyérmét is megszerezte Hosszú Katinka az [...] tovább »
Nem igazán örülhet a DVSE az iksznek
Debrecen - Maradt a Vasas kétpontos előnye, miután 10–10-et játszott Debrecenben. tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Debrecen nem bírt a Vasassal, OSC-siker Szentesen
Budapest - Döntetlenre végzett egymással a Debrecen és vendége, a Vasas szombaton, a férfi vízilabda E.ON ob I-ben. tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest, Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen és 50 méter háton nyert a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed FTC-győzelem
Budapest - Könnyedén, 13 góllal verte a Ferencváros vendégként is az újonc szombathelyi AVUS-t szombaton, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása