Frissítve:

Balmazújváros: több, mint három pont a tét

Balmazújváros: több, mint három pont a tét
Balmazújváros – A Balmazújváros a DVTK múlt heti legyőzése után újabb rivális skalpját gyűjtené be szombaton.

hiba beküldése

Némi lélegzethez jutott a múlt hétvégén a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő kiesés ellen küzdő alakulata, az újonc a szintén nem könnyű helyzetben lévő Diósgyőrt verte meg hátrányból fordítva 2–1-re hazai pályán. Az a siker azt jelentette, hogy az újvárosiak elkerültek a kieső helyről, ám ahhoz, hogy ez minimum további egy hétig így is maradjon, szombaton 17 órától a Szombathelyi Haladás ellen kellene jól teljesíteniük.

Jól is játszanak

„Valóban, ez a klasszikus hatpontos meccs, vagy talán még több annál is – mondta a klub honlapjának Szamosi Tamás, a Balmazújváros pályaedzője. „A Hali igen jó formát mutat az elmúlt hetekben. Két idegenbeli mérkőzését is megnyerte, sőt mi több, meglepően jól is játszottak. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Nekünk minden egyes pont a további életünket jelentheti az NB I-ben. Mindenképpen szeretnénk ponttal, pontokkal hazajönni Szombathelyről – egyértelműsítette a vendégek helyzetét a szakmai stáb tagja.

Mint ismert, a Balmaz hét közben a kupában is pályára lépett, a narancssárga-feketék ellenfele az Újpest FC volt idegenben, és a vendégek minimális, 2–1-es vereséget szenvedtek a fővárosban, vagyis bőven maradt esélyük kiharcolniuk a döntőbe jutást a májusi visszavágón. „Egy nagyon rossz első félidő után a szünetben sikerült rendezni a sorokat, és nagyon jó második félidőt játszani. Viszont ez is azt bizonyítja, hogy továbbra is jó erőben vagyunk. Jó volt a hangulat az öltözőben, olyan eredményt értünk el, hogy minden reális esélyünk megmaradt a kupadöntőben szerepelni – összegzett Szamosi.

A házigazda vasiak a hetedik helyen állnak a tabellán, három ponttal megelőzve a 10. Balmazújvárost. A zöld-fehér gárda különösen hazai környezetben, a nemrég átadott új stadionjában veszélyes, többek között elvérzett már az arénában a Fradi és a Videoton is. Ennek ellenére az újvárosiak pont(ok)ért utaztak el Szombathelyre.

HBN



További hírek a HAON – Sport – Balmaz foci kategóriából
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 31. forduló – 2017/2018
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája a 31. forduló után. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 31. forduló – 2017/2018
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A listavezető Videoton nyert a sereghajtó Vasas [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Újabb döntetlent játszott a Ferencváros
Budapest - A Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Budapest Honvéd vendégeként szombaton a labdarúgó [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Nem bírt egymással a Haladás és az Újpest
Szombathely - Az Újpest 1-1-es döntetlent ért el a Swietelsky Haladás otthonában szombaton a labdarúgó OTP Bank [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Az éllovas Videoton legyőzte a sereghajtó Vasast
Budapest - Az éllovas Videoton legyőzte a sereghajtó Vasast szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában. tovább »
Labdarúgó NB I – Öngóllal, tíz emberrel győzött a DVTK
Miskolc - A Diósgyőr csaknem hatvan percet emberhátrányban játszva gyűjtötte be hazai pályán a három pontot a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Döntetlen után is pezsgőfürdő, örömmámor
Kisvárda - A Szeged elleni egy pont is elegendő volt ahhoz, hogy a Kisvárda története során NB I-be jutást ünnepeljen. tovább »
Szpari – A csabaiak nyerték a rangadót
Nyíregyháza - Teljes volt a békéscsabaiak öröme, akik vasárnap ünnepeltek. Kétszer is. Előbb a mostani, NB [...] tovább »
Horváth Laura kijutott a crossfit világbajnokságra
Berlin - A sikeres selejtezőt követően az európai regionális kvalifikációs versenyen is kiválóan szerepelt [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Két magyar arany, összesen négy érem 5000 méteren
Szeged - A magyar versenyzők két aranyat és összesen négy érmet szereztek a Szegeden rendezett kajak-kenu [...] tovább »
Kék Cápák – Célba vehetik az ötödik helyet
Nyíregyháza - A férfi kosárlabda NB I B csoport, az 5-8. helyért kiírt párharc visszavágóján már az első [...] tovább »
Szinkronúszó vk – Orosz csapatarany zárásként
Budapest - A nagy esélyes orosz együttes nyerte a csapatversenyt, a magyarok a negyedikek lettek a Budapesten [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása