Frissítve:

Belopózott, míg a háziak aludtak

Belopózott, míg a háziak aludtak
A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. J. kunmadarasi lakos ellen.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 22 éves férfi 2015. október 12-én 21 óra és 23 óra között időben – miközben a sértettek otthon aludtak – bement egy kunmadarasi családi házba, majd az egyik szobából egy számítógéppel és tartozékaival, egy hangfallal, egy díszkarddal és egy fegyver utánzatú öngyújtóval távozott. A tulajdonos másnap reggel vette észre, hogy éjszaka idegen járt a házában. A sértett egy közeli utcában, az út szélén eldobálva megtalálta a megrongálódott műszaki cikkek egy részét, ezután értesítette a rendőrséget.
A rendőrök a bejelentést követően pár órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit lakásáról előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a férfit. A rendőrök a terheltnél tartott házkutatáskor az ellopott holmi egy részét megtalálták és lefoglalták.
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

hiba beküldése



További hírek a Karcag kategóriából
Heti menüajánlatok (18. hét • 2017. május 2-től 5-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Heti menüajánlatok (17. hét • 2017. április 24-től 28-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
A magyar nóta hajdúsági fellegvárává tették Debrecent
Debrecen - Mármint a magyar nótáévá – elismerték Hudák Ilonát a népszerű műfaj szolgálatáért. tovább »
Avar- és nádastűzhöz, árokba csúszott kocsihoz hívták a megyei tűzoltókat
Hajdú-Bihar - Leégett az étel Debrecenben, nádas lángolt Karcagnál, és egy személygépkocsi árokba borult Egyek [...] tovább »
Elmaradt a beígért szex Karcagon
Begyógyszerezte és kirabolta áldozatát egy karcagi nő. A bejelentést követően egy órán belül elfogták a [...] tovább »
Itt a legújabb trükk: postai dolgozóknak adják ki magukat a csalók
Ne dőljön be senki a csalóknak, akik postai alkalmazottaknak kiadva magukat, „hamis pénz” ellenőrzése [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Búcsú a hazai közönségtől, győzelemmel
Miskolc - Csütörtökön, Pécsett dől el, hogy ötödik, vagy hatodik lesz-e az Aluinvent-DVTK. tovább »
„A hazai pálya előnyét a vendégcsapat kapta meg”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában öt mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„Azt hittem, a múlt heti teljesítményünket nem tudjuk alulmúlni…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 24. fordulójában vasárnap négy mérkőzést [...] tovább »
„Sokadik pontunkat szórtuk el, mint bolond pék a lisztet”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 24. fordulójában egy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Férfi röplabda BL – Sorozatban harmadszor győzött a Kazany
Róma/Budapest - Sorozatban harmadszor nyerte meg a férfi röplabda Bajnokok Ligáját az orosz Dinamo Kazany, amely a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Urbányi: 99 százalék, hogy távozom
Budapest - A Gyirmót vezetőedzője vasárnap este a szezon végi távozásáról beszélt a labdarúgó OTP Bank [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása