Bombameglepetés, nyert a Kisvárda a Nagyerdőn

Akt.:
Bombameglepetés, nyert a Kisvárda a Nagyerdőn
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A kiesés elől menekülő Kisvárdát fogadta a bronzéremért harcban lévő DVSC szombat délután a Nagyerdei Stadionban.

Az első félidő egyértelműen a hazaiaké volt, Szécsi egy ízben a kapufát is eltalálta, de ezen kívül is több Loki-helyzet maradt ki. Szécsi Márk a 40. percben csak betalált egy szép felső sarkos góllal, vezettek ezzel a hajdúságiak.

A második játékrészben aztán fejére állt minden. Az 55. percben Gosztonyit rántották le a tizenhatoson belül, és Grozav gólra váltotta a büntetőt. A vendégek játékosa egy labdavesztést követően a 74. percben már a kisvárdaiakat juttatta előnyhöz, holott a Debrecen sokkal többet támadott. A ráadásban Horváth Zoltán is betalált, biztossá téve ezzel a vendégek sikerét.

Fotó: Kovács Péter

Herczeg András: Nem sikerült megszerezni a győzelmet. Vezettünk ugyan, de a csapatnak meg kell tanulni kezelni azt, ha tizenegyest ítélnek ellene, majd egy hiba a középpályán. Minden helyzetből vélt vagy valós sérelem után fel kell állni. A Kisvárdának gyorsak voltak a támadói, mi nem tudtunk sok helyzetet kialakítani. Nem játszottunk jól, tompák voltunk, a Kisvárda jól játszott, gratulálok az ellenfélnek.

Dajka László: Akartuk a sikert. Nagyon örülünk a győzelemnek. Szervezettek voltunk, tudtuk, hogy a Debrecen nagyon jó passzban van, mindent elkövet azért, hogy pozícióban maradjon. Egyenrangú ellenfelek voltunk és egy jól eltalált lövéssel vezetést szerzett a Debrecen. Éreztük, hogy ezt a mérkőzést nem veszíthetjük el. Higgadtak voltunk a második félidőben, sikerült egyenlíteni, majd megfordítani a mérkőzést. Az egyenlítés után a Debrecen kinyílt, kockáztatott, innentől kezdve veszélyesek voltak a kontráink.

HBN


OTP Bank Liga, 31. forduló

DVSC – Kisvárda 1-3 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 3500 néző. Vezette: Bogár (Tóth II, Garai)

DVSC: Nagy S. – Kinyik (Kusnyír 46.), Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Csősz, Tőzsér, Haris (Varga K. 70.) – Takács (Zsóri 46.), Szécsi

Kisvárda: Felipe – Melnyik, Beriosz, Kravcsenko, Karaszjuk – Lucas, Protics – Gosztonyi (Seco 67.), Ilics (Horváth Z. 62.), Grozav (Sassá 83.) – Cukalász

Gól: 1-0 Szécsi (40.), 1-1 Grozav (11-esből, 55.), 1-2 Grozav (74.), 1-3 Horváth Z. (95.)

Sárga lap: Beriosz (49.), Felipe (67.), Karaszjuk (76.), Kusnyír (85.), Cukalász (90.)



.
SZUPERINFO.HU