Frissítve:

Borsod-Feszt 2013 – a szépség és művészet fesztiválja

Borsod-Feszt 2013 – a szépség és művészet fesztiválja
Fesztiválunk célja: A térségünk turisztikai és kulturális vonzerejének erősítése, térségi turisztikai marketing elősegítése.


Az interneten történő versenyek előválogatását több mint két millióan követik figyelemmel. Rendezvényeink turisztikailag vonzó helyszíneken valósulnak meg. A rendezvénysorozat mellé a Szuperinfó is támogatóként szegődött. Az új tehetségek felfedezését támogatja főként.

Fesztivál rendezvények: „Borsod Szépe”
„Borsod Szépe” választás négy kategóriában, előválogatása az interneten. A tizenöt legtöbb szavazatot kapó induló kerül be kategóriánként a középdöntőbe, ahol szakmai zsűri válassza ki a díjátadó gálára bejutókat minden kategóriából 10 főt. A díjátadó gálaesten kerülnek kiválasztásra a kategória győztesei. A Borsod Szépe verseny győztese továbbjut az Alpok Adria nemzetközi szépségversenyre.

„Miskolc Arca”
„Miskolc Arca” korhatár nélkül meghirdetett verseny, melynek győztesét a zsűri választja ki a díjkiosztó gálán és egy évig Miskolc arca lesz.

„Miskolci Csillagok”
Tehetségkutató verseny: Ének, zene, képzőművészet kategóriákban. A „Miskolci Csillagok” rendezvényünkkel, olyan művészi tehetségek felkutatását tesszük lehetővé, akikre majd büszkék lehetünk.A szakmai zsűri által kiválasztott győztesek részt vesznek a díjkiosztó gálán és támogatást kapnak sikeres művészi pályájuk elkezdéséhez, folytatásához.

„Borsod-Art”
Borsod megyében élő, kevésbé ismert, de tehetséges kortárs festőművészek kiállítása. Teret kínálunk megyénkbe élő kortársművészeinknek a művészetük bemutatására. Helyszín: Szinvapark június 3-30.

„Jótékonysági Festményaukció”
A jótékonysági rendezvény célja: a Miskolci Csillagok verseny kategória győzteseinek támogatása. Megyénkben élő kortárs művészeink egyéni kiállításainak megvalósítása.

„Díjkiosztó Gála-est”
Egész estét betöltő műsoros gálaest a fesztiválzáró rendezvénye, itt kerül sor „Borsod Szépe”, „Miskolc Arca” és a „Miskolci Csillagok” győzteseinek ünnepélyes eredményhirdetésére. A támogatók, szponzorok által felajánlott különdíjak átadására.

Itt jelentkezhetsz a szépségversenyre és a tehetségkutatóra:
www.csajvagyok.hu
BORSOD FESZT 2013

A Borsod Feszt 2013 menetrendje:
2013. május 8. a Borsod Szépe szépségversenye szavazói oldal indulása
2013. május 22. a „Miskolci Csillagok” Tehetségkutató pályamunkáinak beérkezésének, nevezésének határideje
2013. május 26. „Miskolci Csillagok” Tehetségkutató verseny Gárdonyi Géza Művelődési Ház (a verseny végén kihirdetésre kerülnek kik jutottak be a Gálára)
2013. május 30. a Borsod Szépe internetes szavazás zárása
2013. május 31. a Borsod Szépe középdöntőbe jutott versenyzők kiértesítése (15 fő/kategória)
2013. június 3.-30. „Borsod-Art” Kortárs Képzőművészeti kiállítás és az aukción árverésre kerülő képzőművészeti alkotások kiállítása
2013. június 1. „Borsod Szépe” Középdöntő (kihirdetésre kerül a helyszínen kategóriánként 10 fő, aki tovább jut a Döntőbe) Barlangfürdő 20:00
2013. június 8. Jótékonysági Festmény aukció
2013. június 8. „Borsod Feszt 2013” Díjkiosztó Gála Avasi Gimnázium Színházterem 17:00




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása