Frissítve:

Bronzérmes a hódmezővásárhelyi LKC U10-es csapata

Bronzérmes a hódmezővásárhelyi LKC U10-es csapata
Április 28.-án, vasárnap hazai környezetben, a Hódtói Sportcsarnokban rendezték meg az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság Országos Elődöntő Kelet-1 csoport küzdelmeit. A résztvevő hat csapat számára nem kisebb volt a tét, mint kiharcolni a bajnokság Országos Döntőjében való részvételt. Országos viszonylatban négy Elődöntő kerül lebonyolításra, mindegyikből az első kettő jut tovább, így alakul ki a nyolc-csapatos mezőny a döntőre.

hiba beküldése

A Magyar Kézilabda Szövetség döntése értelmében a Kelet-1 csoport rendezési jogát Egyesületük kapta meg, ezzel is elismerve a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club-nál folyó utánpótlás nevelő munkát.

 

A HLKC korosztályos csapata az elmúlt egy évben jelentős fejlődésen ment keresztül, a lányok sok mérkőzésen léptek pályára, és egyre karakteresebb játékot nyújtanak. Ennek eredményeként sikerült kiharcolniuk a megyei és regionális döntőből a magabiztos továbbjutást, és eddigi legnagyobb sikerüket elérve szerepelhettek az elődöntőben. A papírforma alapján a vásárhelyi elődöntő két legnagyobb esélyesének a Debreceni SC-SI és budapesti Postás Se csapata tűnt, de a lányok fogadkoztak, hogy beleszólnak a “nagyok játékába” és mindent megtesznek a sikerért.

 

Ez hajszál híján sikerült is, hiszen a mindent eldöntő csoport-döntőn sokáig vezetett a HLKC csapata a nagyon erős debreceni csapat ellen, azonban végül kiélezett végjátékban a hajdúsági csapat győzedelmeskedett, ezzel pedig elszálltak a csapat továbbjutási esélyei. A lányok becsülettel küzdöttek tovább, és a bronzmeccset magabiztosan nyerték az Ózd ellen.

 

Eredmények:

Hódmezővásárhelyi LKC – Orosházi NKC 11-5

Postás SE – Lóci DSE Ózd 21-5

Orosházi NKC – Debreceni SC-SI 3-28

Lóci DSE Ózd – Gyöngyös 6-5

Debreceni SC-SI – Hódmezővásárhelyi LKC 13-9

Gyöngyös – Postás SE 5-23

 

Csoportok végeredménye:

A csoport B csoport

1. Postás SE 1. Debreceni SC-SI

2. Lóci DSE Ózd 2. Hódmezővásárhelyi LKC

3. Gyöngyös 3. Orosházi NKC

 

Elődöntők

Postás SE – Hódmezőváasárhelyi LKC 18-10

Lóci DSE Ózd – Debreceni SC-SI 6-20

 

Helyosztók:

5. helyért Gyöngyös – Orosházi NKC 7-15

3. helyért Hódmezővásárhelyi LKC – Lóci DSE Ózd 13-9

1. helyért Debreceni SC-SI – Postás SE 15-13

 

Végeredmény:

1. Debreceni SC-SI

2. Postás SE

3. Hódmezővásárhelyi LKC

4. Lóci DSE Ózd

5. Orosházi NKC

6. Gyöngyös

 

Gaál Adrienn edző: “Az Orosházával kezdtük a megmérettetést, picit idegesen kezdtek a lányok, túl-izgulták a várva várt napot, de még idejében észhez kaptunk és magabiztosan hoztuk a győzelmet. Következett a Debrecen, szinte 3 hete csak rájuk koncentráltunk és ez látszott a mérkőzésen is. A lányok taktikailag fegyelmezettek voltak maximálisan, küzdöttek hajtottak. Egy kicsivel mégis jobb volt a végjátékban a DSI így csoport másodikként vártuk a keresztjátékot. A Postás csapatával folytattuk a napot, nekik estünk szó szerint, de több hiba csúszott be, így lemaradtunk az Országos Döntőbe jutásról. Szerencsére a lányok nem adták fel és a bronzérmet kiharcoltuk ami nagyon fényesen csillogott a nap végére! Nagyon elégedett vagyok a csapattal, jól sikerült a lányok felkészítése Márkkal! Jövőre mindenképpen a céljaink között lesz hogy az Országos Döntőbe jussunk, kiegyensúlyozottabb játékkal ez sikerülni is fog!“

 

Kis Márk edző: „Az Orosháza elleni mérkőzésen mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk és egy erőlködős győzelmet értünk el. A második mérkőzés a csoport-elsőségről döntött a Debrecen ellen, ezen a mérkőzésen a csapat nagyon akart és hajtott is, félidőben még vezettünk is. A második félidőre sajnos talán az első mérkőzés erőlködése miatt is elfáradtunk és a debreceni csapat fordítani tudott. A Postás elleni csoport-elődöntőben a debreceni meccs csalódottsága és fáradsága kiütközött és sajnos sima vereség lett a vége. A bronzmeccs következett ahol az Ózd csapatát legyőzve megszereztük a bronzérmet. A mérkőzés eléggé nyögvenyelősen indult, próbáltunk a már fentebb említett 3 mérkőzésen kevesebb szerephez jutott játékosoknak megadni a lehetőséget, amivel sajnos nem igazán éltek, de miután megfordítottuk az eredményt és a győzelmünk nem forgott veszélybe, ezek a játékosok is megmutatták: lehet Rájuk számítani…

Sajnos a 3. helyezéssel kiestünk és nem jutottunk Országos Döntőbe, de a bronzérem is szép eredmény (a csapat eddigi legnagyobb sikere). Dolgozunk tovább, hogy jövőre ott lehessünk a legjobbak között a nyolcas döntőben. Gratulálok a lányoknak és edzőkollégámnak „Beninek”, és köszönöm az Egyesület számára, hogy lehetővé tette egy Országos Elődöntő lebonyolítását,megrendezését. Külön szeretném kiemelni Balog Dórikát, aki jól játszott és megszerezte első góljait a csapatban”

 

(hlkc.hu)



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása