Frissítve:

Búcsú a kézilabda Eb-től – Ez így egyértelmű kudarc

Varasdon a magyar csapat nélkül folytatódik az Európa-bajnokság. Varasdon a magyar csapat nélkül folytatódik az Európa-bajnokság. - © Fotó: M.E.
Varasd – Szerzett pont nélkül, három vereséggel esett ki az Európa-bajnokságról a férfi kézilabda válogatott.

hiba beküldése

Három vereséggel a háta mögött, már a csoportküzdelmek után befejezte Európa-bajnoki szereplését a magyar férfi kézilabda válogatott. A horvátországi tornán a dánoktól és a spanyoloktól elszenvedett vereség még a magyarázható kategóriába tartozott, a cseh-csapás azonban már nem. A mieink az előzetesen is legfontosabbnak tartott találkozón rendkívül gyenge teljesítményt nyújtottak, a motivált csehek a játék minden elemében felülmúlták Ljubomir Vranjes együttesét. A középdöntős szereplés csupán vágyálom maradt, a mieink az elmúlt évtized leggyengébb Eb-szereplését követően utazhattak haza Varasdról.

varasd_eb02

Több kell

– Nagyon sok ziccert hagytunk ki, az első néhány percet leszámítva csak futottunk az eredmény után – fogalmazott rögtön a találkozót követő sajtótájékoztatón Bodó Richárd, a nemzeti csapat átlövője. – Komoly pofont kaptunk, de ennek a fiatal együttesnek tovább kell dolgoznia. Egy jelentős generációváltáson ment át a keret, időre van szükség, amíg kiegyensúlyozott, jó teljesítményre leszünk képesek. Horvátországban mindenki megtapasztalhatta, hogy a nemzetközi élvonal eléréséhez több kell.

Az Európa-bajnokságon látottak egyértelműen alátámasztják, hogy a fiatalítás nem megy zökkenőmentesen. Egyelőre mély elemzésbe nem érdemes belemenni, de az nem kérdés, hogy korábbi húzóemberek egymásutáni visszavonulása mély nyomot, komoly űrt hagyott a válogatottnál. Még a torna előtti hónapokban Nagy László, Iváncsik Gergő, Zubai Szabolcs, Gulyás Péter és Fazekas Nándor is bejelentette, hogy a nemzeti csapatban nem folytatja a szereplését, Harsányi Gergő pedig a médiából tudta meg, hogy nem számít rá az új szakvezető. A helyükre érkező fiatalok pedig – a jelek szerint – tartósan még nem tudták azt a szintet hozni, amit egy ilyen torna megkövetel.

Külföldi kontra hazai

Az optimisták persze azt mondják, hogy az új fejezetet meg kellett nyitni, de az első lapokra került tétmeccsek eredményei egyáltalán nem szívderítőek. Talán annyi a szerencse, hogy az idei vb még nem olimpiai kvalifikációs torna volt, a kudarcélményen túl még nincs komoly következménye a jövőre nézve. Azzal azonban számolni kell, hogy a gyenge Eb-szereplés után, a döntő napján vélhetően egy erős csapat kerül az utunkba a nyári vb-selejtezőkön.

Érdekes felvetés lehet a hazai kontra külföldi szövetségi-kapitány kérdése is. Ténykérdés, és az eredmények is azt mutatják, hogy a Mocsai Lajos, Juhász István edzőpáros ténykedése óta, a különböző világversenyeken a férfi válogatottat elkerülik a sikerek. Azokban az időkben a londoni olimpián elért negyedik helyezés mellett, világbajnoki negyeddöntős és Eb-nyolcadik volt a csapat, ennek az eredménysornak a közelébe nem értek a távoli országokból érkezett szakvezetők. Hívják őket Talant Duljebaevnek, Carlos Ortegának, Xabi Sabatének, vagy akár Ljubomir Vranjesnek. Az előttünk álló évek, a soron következő selejtezők és reményeink szerint az újabb világversenyek majd választ adnak arra, hogy a horvátországi Eb csak egy kisiklás volt, vagy a nemzeti csapattól a szurkolók már nem várhatnak olyan sikereket, mint a korábbi időszakban.

– Varasd, Marosréti Ervin –


Varasd - Bánhidi Bence az okos játék, Mikler Roland az önbizalom, Juhász Ádám pedig a tapasztalat hiányával magyarázta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott szerdán pont nélkül búcsúzott a horvátországi Európa-bajnokságon. A magyar válogatott szombaton az olimpiai bajnok Dániától 32-25-re, hé...

Varasd - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyértelműen csalódásként értékelte, hogy a férfi válogatott pont nélkül búcsúzott a horvátországi Európa-bajnokságon a csoportkört követően. "Válogattunk három vereséget szenvedett, és nem jutott tovább a csoportjából, így az alapcélt, a minimális elv...

Országh Ádám, Juhász Ádám, Lékai Máté, Mikler Roland és Bánhidi Bence (b-j) a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában játszott Csehország - Magyarország mérkőzés után Varasdon 2018. január 17-én. A magyar válogatott 33-27-re kikapott, így pont nélkül búcsúzott a tornától.
Perlak - A magyar férfi kézilabda-válogatott a mélypontot jelentő 14. helyen zárta a Horvátországban zajló Európa-bajnokságot. A gyenge szereplés egyben azt is jelenti, hogy - a magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint - nem lesz kiemelt a jövő januári világbajnokság selejtezőinek sorsolásán. ...

A magyar válogatott tagjai a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában játszott Csehország - Magyarország mérkőzés után Varasdon 2018. január 17-én. A magyar válogatott 33-27-re kikapott, így pont nélkül búcsúzott a tornától.
Varasd - A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-27-re kikapott Csehország csapatától a horvátországi Európa-bajnokság csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában, a varasdi D kvartettben szerdán, így pont nélkül búcsúzott a tornától. A magyarok jól kezdték a kulcsfontosságú találkozót, de az els...



További hírek a Sport kategóriából
Videó: Nem mindennapi kezdőrúgás a DVTK meccsén
Miskolc - A diósgyőri szurkoló az 50. születésnapjára kapta ajándékként a DVTK - Paks mérkőzés [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Eredmények
Szeged - A Szegeden zajló kajak-kenu világkupa vasárnapi 200 és 500 méteres döntőinek eredményei. tovább »
Kajak-kenu vk – Újabb kilenc magyar érem, közte egy arany
Szeged - A magyar versenyzők kilenc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek vasárnap a [...] tovább »
Szinkronúszó vk – Orosz győzelem vasárnap délelőtt
Budapest - Az oroszok új tehetsége, Varvara Szubbotina az egész verseny eddigi legmagasabb, 95 feletti pontszámával [...] tovább »
MKC: Skaliczki neve is szóba került
Mezőkövesd - Nagy munka vár a Mezőkövesdi KC élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezérkarára. tovább »
Kajak-kenu vk – Mind a négy magyar kajaknégyes döntős
Szeged - Mind a négy magyar kajaknégyes bejutott a döntőbe 500 méteren a Szegeden zajló kajak-kenu [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Shaun Murphy két maximális brékkel szórakoztatta a sznúker magyar rajongóit
Budapest - Bár az esti szakaszt 4-3-ra Jimmy White nyerte, Shaun Murphy vitte el a show-t a szombaton rendezett 3. [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása