Balogh Anna: „Mindenkitől és mindenből lehet tanulni”

Akt.:
Balogh Anna: „Mindenkitől és mindenből lehet tanulni”
Üde színfoltja a színházi világnak Balogh Anna, aki csodálatos hangja mellett sugárzó egyéniségével is rabul ejti a közönséget az ország bármely színpadán.

  • Üde színfoltja a színházi világnak Balogh Anna, aki csodálatos hangja mellett sugárzó egyéniségével is rabul ejti a közönséget az ország bármely színpadán.

Hatalmasat fordult vele a világ az elmúlt három évben, az élet legfontosabb szerepe által az eddiginél is több oldalát képes felvonultatni, köszönhetően annak a csodának, hogy Liza születésével édesanya lett. A kislány már elmúlt hároméves, Anna pedig újult erővel, hihetetlen energiákkal veti bele magát a munkába, pályája a korábban megkezdett diadalúton töretlenül ível felfelé.

– 2018 szeptemberében mutatta be a Madách Színház a Rocksuli című rock musicalt, amelyben Patty Di Marco szerepét formálod meg. Azóta is nagy sikerrel fut az előadás, a közönség egyértelműen a szívébe zárta. Számodra mit jelent ez a darab és ez a szerep?

– Nagyon szerettem a gyerekekkel együtt dolgozni, vagy csak úgy a büfében elbeszélgetni velük. Volt, hogy hozzám fordult tanácsért egy kislány, és miután megoldódott a probléma, átölelt, megpuszilt és csak bújt hozzám. Ezek igazán hálás pillanatok. Megfigyeltem, hogy ez az a kor, amikor kezdenek, kicsit kamaszodni, de még „babák”, hihetetlenül őszinték. Még bennük van a csoda.

A szerep pedig azért olyan szuper, mert nagyon erős karakter. Ugyan negatív szereplő, mégis egy színes személyiség. Meg is lepett, hogy sok kislány mondta nekem, hogy neki ez a kedvenc szerepe. A premier után a férjem meg is ijedt, hogy ilyen nagy „hisztérika”is tudok lenni. Ekkor nevetve csak annyit mondtam, hogy „Ugye milyen jó, hogy ezt a színpadon adom ki és nem otthon?”

– Hol lehet mostanában találkozni veled?

– Leginkább a Madách Színházban, a Centrál Színházban és szinkron szerepekben.

– Az eddigi feladataid közül melyik volt a legkedvesebb számodra?

– Nagyon szerencsés vagyok, mert szinte az összes igazán nekem való nagy szerepet eljátszottam. Persze volt, ami kimaradt, de mindig azt mondom, hogy semmi nem véletlen, annak biztos úgy kellett lennie. Amit sajnálok, hogy már nem játszom, az a Kapj el című kétszemélyes musical, amit Szomor Györggyel játszottunk Békéscsabán, ha jól emlékszem öt évig. Imádtam, mert az éneklés mellett prózában is tudtam benne lubickolni. Ez volt a leghosszabb ideig játszott darab a színházban.

Aztán ott volt a Spamalot Tó úrnője a Madách Színházban vagy az Avenue Q a Centrál Színházban, ahol megint csak speciálisan sokszínűnek kellett lenni és nagyon jó musicalek voltak! De a Cabaret Sally-je vagy a Chicago Roxie-ja, Velmája, és az Ájlávjú is nagy kedvencem, amit most újra műsorra tűzött Puskás Tamás a Centrál Színházban, Harangi Mária rendezésében. Pár éve már nagy sikerrel ment, de szerencsére újra életre keltették és imádják a nézők ezt a négyszereplős, nem mindennapi humorral és zenei világgal rendelkező musicalt, amely tele van olyan élethelyzetekkel, amelyek görbe tükröt mutatnak önmagunkról és a társadalomról.

– Egy színész életében darabok jönnek-mennek, sok energia befektetésével felkészül egy-egy szerepre, évekig játssza, majd lekerül a műsorról és el kell búcsúznia tőle. Te hogy éled ezt meg? Volt olyan előadás, amelynek elengedése mélyen megérintett?

– Az Édes fiaim című Arthur Miller drámát nagyon szerettem. Fantasztikus színészekkel játszottam együtt, akik kiváló, alázatos partnerek is voltak egyben és nagyon működött közöttünk az a bizonyos kémia. Ezt még az osztályfőnököm, Kerényi Imre rendezte. Meglepett, hogy ő még a hangosítónak is azt mondta, hogy „Alkosson!” Valahogy mindig nyugodt volt. Hozzánk nem engedte be a politikát. Az osztályba sem és a színpadra sem. Az előadások pedig jönnek-mennek. Egyszer minden elmúlik. Ez nem tragédia. Helyet kell adni az újnak és az új impulzusoknak is.

– Szabadúszóként tevékenykedsz, nem vagy egyetlen társulatnak sem állandó tagja. Mitől függ, hogy hol érzed jól magad? Mi a fontos számodra egy színházi közösségben, ahol feladatot vállalsz?

– Ahol azt érzem, hogy őszintén, nyitottan, szeretetteljesen állnak hozzám, ott én is jól érzem magam. De ehhez nekem is el kell fogadnom a többieket vagy az adott körülményeket, hálásnak kell lennem és alázattal végeznem a feladatomat. Mindenkitől és mindenből lehet tanulni.

– Mindezidáig főként zenés produkciók kísérték a karrieredet. Szándékos döntés volt, hogy elkerültek a prózai szerepek vagy csak így hozta az élet? Lenne igényed rá, hogy komolyabb hangvételű, prózai darabokban is próbára tedd magad?

– Kaphattam volna prózai társulatba fix szerződést, de Liza születése előtt, amikor még próbálgattam a szárnyaim, féltem lekötni magam, nehogy véletlenül egyeztetés miatt máshol elessek egy nagyobb szereptől. Persze volt, hogy bántam, mert a szabadúszás kemény. Most anyaként máshogy látom. Már lehet, hogy leszerződnék. És igen, mindig is nagy igényem volt, hogy a prózai oldalam is ki legyen bányászva, kísérletezhessek sokféle szerepkörben. Remélem, az élet megadja, hogy kiteljesedhessem mindkét területen.

– Kislányod, Liza szeptemberben múlt hároméves. Mit adott számodra az anyaság, hogy érzed, miben formálta a személyiségedet?

– Felelősségteljesebb és hiperérzékeny lettem. Ez alatt azt értem, hogy azóta, ha meglátok egy teljesen idegen babát vagy gyermeket, elerednek a könnyeim. A Rocksuli egyik próbáján is volt, hogy elsírtam magam… Hormonok? Másféle tudatállapot? Nem tudom, de nagyon élvezem! Még annyira tiszták, nincsenek „leföldelve”, tisztábban érzékelnek és éreznek. Véleményem szerint a legtöbb gyermek nagyon okos, csak maximum az egyéni életkörülmények, szocializáció miatt, „kockásodnak”, tompul az agyuk. Én nap mint nap rengeteget tanulok Lizától. Nagyon sokszor hálát adok érte, hogy ő van nekem és hogy engem választott anyukájának.

– Mit tartasz eddigi életed legnagyobb tanulságának?

– Több is van, de talán az volt az eddigi leglényegesebb felismerésem, hogy az önáltatás észrevétele, a félelem legyőzése, mások elfogadása, a megbocsájtás és a szeretet az, ami célravezető. Ez triviálisnak hangzik, de megvalósítani nagyon nehéz. Például a megbocsájtás sem történik meg azonnal, hiába mondjuk valakinek, hogy rendben van, ha agyban meg is történt, de a szívben egy hosszabb, többlépcsős gyógyulási folyamat, ahol igenis nyitni kell a másik felé, aki megbántott, különben nem fog menni.

– Milyen új feladatok várnak rád a közeljövőben?

– Felkérést kaptam egy több vidéki helyszínt érintő fellépés-koncert sorozatra, és számítok a színigazgatóimra is. A többit pedig a fentiek biztos tudják már, én még nem.

– Milyen terveid vannak a közeli és a távolabbi jövőre vonatkozóan akár a karriered, akár a magánéleted területén?

– Nem vagyok különösebben tervezgető típus. Filmes területen, sorozatokban viszont szívesen szerepelnék újra. Nyilván mindig lebeg valami a levegőben, de azokat meg nem szabad előre elmondani, mert még nincs itt az ideje…

Budai Klára

Fotó: Jardek Szabina, ruha: LaScalaDivat



Budapest.
SZUPERINFO.HU