Dombóvári István: „Visszatérek a gyökereimhez”

Dombóvári István: „Visszatérek a gyökereimhez”
Nemrégiben jelent meg Netperces novellák címmel Dombóvári István negyedik kötete. A neves humorista legújabb könyvében izgalmas és abszurd kérdésekre keresi a választ.

– Mi volt a célod a legújabb kiadvánnyal? Kiknek szánod, mi a mondanivalód vele, benne?

– A legfontosabb mondanivalóm az, hogy olvassunk. Mégpedig lehetőleg jót, olyat, ami szórakoztat, és amellett kicsit tanít is. A formabontó megjelenéssel elsősorban a fiatalokat céloztuk meg, akik ma már talán szívesebben vesznek a kezükbe elektronikai eszközöket, mint mondjuk egy könyvet. Éppen ezért a Netperces novellák egy laptopot imitál, a megszokott függőleges elrendezéssel szemben vízszintesen helyezkednek el az oldalak, amelyeket lentől felfelé kell lapozni, éppen úgy, ahogy egy laptopot nyit fel az ember. A grafikai világa is teljes mértékben illeszkedik ehhez a koncepcióhoz, ami szerintem igazán különleges olvasási élményt nyújthat annak, aki a kezébe veszi. Nagy kedvencem Örkény István, akinek egyperces novellái különösen közel állnak a szívemhez, ez adta az ötletet a címválasztáshoz. Manapság azt tapasztalom, hogy az emberek nehezebben fognak bele egy hosszabb hangvételű történet elolvasásába, inkább azokat a kiadványokat részesítik előnyben, amelyek sok kis blokkból állnak, akár utazás, akár várakozás közben is könnyedén végig tudják olvasni őket.

Könyvek és sikerek

– Általában mi alapján választasz témát?

– Kétféle módon szokott ez nálam zajlani. Vagy úgy, hogy előveszek a fiókból egy-egy régebbi ötletet, és megnézem, hozzá tudok-e tenni valamit, vagy pedig egy teljesen új ötlet pattan ki a fejemből, aminek mentén elindulhatok. Az eddigi könyveim főként mások bátorítása nyomán születtek. Az elsőt, A nagy roastkönyvet­ Kormos Anettel közösen írtuk. Akkoriban futott a Roast nevű turnénk, amelynek hatalmas sikere volt. Ez egyfajta „celebégetős” műsor volt, amelyet a televízió képernyőjén is láthattak a nézők. A második, a Félkövér, önéletrajzi ihletésű, ami így utólag visszagondolva talán kicsit korán érkezett, hiszen negyvenéves sem voltam, amikor megjelent. Anett ötlete volt, hogy írjam meg a hízásaim-fogyásaim történetét, mert ő jót szórakozott a történeteimen, amikor a találkozásaink alkalmával erre a témára rákérdezett. A Pisti vagyok, ments ki innen! pedig egy tíz évvel korábban elkezdett kis irományom volt, amit a Félkövér sikere után a kiadóm, a Jaffa Kiadó biztatására vettem újra elő. A címe ellenére nem én vagyok a főszereplője, hanem egy teljesen átlagos srác, Pisti, akiből akkoriban rengeteg rohangált az utcán, egészen addig, míg a Krisztoferek és a Ronaldók át nem vették a vezetést a gyakori keresztnevek listáján. Az akkori negyvenesekről szól, az ő élethelyzeteikbe nyújt betekintést.

– Milyen további témaötletek fogalmazódnak benned?

– Rengeteg ötletem van, de ez önmagában még kevés. Egy könyvnek meg kell érni. Évek óta gyűjtögetem a melankolikusabb hangulatú írásaimat, amelyekre azt mondták, akik olvasták őket, hogy rám sem lehet belőlük ismerni. Ezekkel vannak terveim, de szeretnék még egy kicsit öregedni hozzá, hogy hitelesebb legyen. Ezt a könyvet már nem, mint „stand up-os bohóc” szeretném kiadni, hanem mint egy író, akinek ez az ötödik műve lesz.

Fejlődik a magyar stand up

– 2005 óta szerepelsz humoristaként. Hogy látod, az eltelt közel 15 év alatt miben változott ez a szakma, akár összetételében, akár mondanivalójában, akár a közönsége tekintetében?

– Folyamatosan változik. Az elmúlt néhány évben a humort napi fogyasztási cikké emeltük, ugyanis a kabaré régen jellemzően inkább a felnőttek szórakozása volt, ma pedig minden korosztály megtalálható az előadásokon. Mi, humoristák is többen lettünk, több terület van ezáltal lefedve. Nálunk, a Dumaszínháznál open stage van, havonta egyszer rendezünk tehetségkutatót, és akit a közönség megszeret, az éveken belül befuthat. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné próbára tenni magát. Nagyon sok tehetséges ember van, és számunkra öröm ezt látni. Nincs semmiféle rivalizálás vagy féltékenység, mert a mi munkánk ettől nem lesz kevesebb, és jó érzés azt látni, hogy a magyar stand up milyen szépen bővül és fejlődik.

– Véleményed szerint kiből lehet és lesz jó humorista? Milyen tulajdonságokkal, készségekkel kell rendelkeznie?

– Az a legfontosabb, hogy legyen valamilyen. Legyen könnyen azonosítható, akár a kinézete, akár a beszédhordozása, akár a témák, amiket boncolgat. Ne akarjon senkinek megfelelni, ne akarjon senkit majmolni. A finomkodást is kerülni kell. A poén mindig valakin csattan, valaki mindig meg fog sértődni. Aki mindenkivel korrekt szeretne lenni, az ne válassza a stand upot.

– Tabutéma sincs?

– Nincs. Aki engem meghallgat, annak muszáj annyi bizalmat belém plántálnia, hogy ha én valamit mondok, azt azért mondom, hogy nevettessek. Merek Istennel poénkodni, a betegségekkel vagy éppen a halállal. Én nem valaki szeretteinek a halálán viccelődöm, én a halált röhögöm szembe.

– Gondolom, nagyon fontos az önirónia is…

– Természetesen! Az ember lecsupaszítva áll fent a színpadon. Az önirónia egy nagyon hálás eszköz, mert ha azt látják, hogy ilyen széles közönség előtt képes vagy magadat gyepálni, akkor magukat is jobban elfogadják. Ugyanis az egész világ pont nem az elfogadásról szól. Kiszínezzük a képeinket, mindenki csücsörít, mindenki drága ételeket fotózgat, szeretnénk többnek mutatkozni, mint amik vagyunk, kifele élünk és ilyenkor egy másfél órára az ember elfelejti, hogy tényleg ne a like-okat gyűjtse, hanem az élményeket. Egyébként az új, ötödik önálló estem, a Kettőskereszt, vagy amit akartok is részben erről szól, amellyel a következő másfél-két évben bejárjuk majd az egész országot.

Visszatér a szülőfalujába

– Milyen terveid, céljaid vannak, amelyeket meg szeretnél valósítani?

– Jövőre visszaköltözöm a szülőfalumba. A fővárosi létemet teljesen felszámolom, mert nem nekem való. Én gyárilag nem vagyok idevalósi. Meglátjuk, mennyire sikerül visszanyugodnom az eredeti verziómba és akkor jöhetnek az új inspirációk és ötletek. Amit itt pörgésnek hívnak, ami nagyrészt a tömeget és a szmogot jelenti, arra már nekem már nincs szükségem, úgyhogy visszatérek a gyökereimhez.

– Hány évig éltél Budapesten?

– Hét évig.

– Úgy érzed, elég volt?

– Bőven. Már nagyon régen, csak nem volt menekülő utam és most lett. Persze feljárok ügyeket intézni és dolgozni is, de nekem utána indul majd az élet igazán Jászkarajenőn.

Budai Klára



Budapest.
SZUPERINFO.HU