Dr. Hevesi Krisztina: „Ne halogassuk a problémák megoldását!”

Dr. Hevesi Krisztina: „Ne halogassuk a problémák megoldását!”
■ Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus nemrégiben vehette át Szombathelyen Az év szakértője díjat, ami azt jelzi, hogy az emberek, a szakma elismeri szexuálpszichológusként végzett tevékenységét, valamint írói munkásságát.

– Hogy tapasztalja, mennyire foglalkoztatja manapság ez a téma az embereket, mennyire beszédtéma a mindennapjaikban? Hogyan változott ez az elmúlt évek folyamán?

– Részemről nagyon hálás vagyok a médiának azért, hogy sok műsorban, újságcikkben nyíltan tudunk beszélni a valóban fontos kérdésekről. Ennek eredményeként az emberek egyre többet tudnak a szexuális zavarokról, hogy mi a kiváltója, miképp előzhető meg, valamint, hogy mikor érdemes szakemberhez fordulni a problémával.

– Szakterületén belül milyen konkrét kérdések foglalkoztatják leginkább?

– Legújabban az internet áldásos hatása mellett „átkos” következményei foglalkoztatnak főképp: az ott látott ingerdömping miatt kevésbé becsüljük meg a saját partnerünket, illetve nehezebben is köteleződünk el egy párkapcsolatban. A retusált, erotikus, beállított, végtelen számú fénykép miatt, ami a közösségi oldalakon ébredésünktől kezdve zúdul ránk – hiszen ma már okostelefonjainkkal fekszünk és ébredünk – elhisszük azt, hogy ezek mind elérhető szexuális partnerek a számunkra. Ehhez viszonyítva a partner szürkének tűnhet, nem találjuk annyira vonzónak, hisz nem tud egész nap csücsörítve-pucsítva rohangálni a lakásban. Egy illúzió nyomán veszítjük el az érzelmek adásának-kapásának szépségét, de ugyanígy az internetpornó látvány- és akcióorientált szemlélete miatt úgy érezzük, hogy a mi szexuális életünk lapos, s a valóban izgalmas szex az alkalmi kalandokban keresendő. Ezt sugallják felénk a filmek, ahol a kezdő jelenet jellemzően az idegenek találkozása, majd a nimfomán, szexéhes nők rávetik magukat a kertészfiúra – ez nagyon messze áll a női élménytől, valódi vágytól. A téves információk sorát még nagyon sokáig folytathatnám…

– Több könyve is jelent már meg, néhány elkészítésében pedig társszerzőként vett részt. Mi alapján választ témát, az önálló köteteivel mire kívánta felhívni a figyelmet?

– Olvasmányos-olvasható, nem szakkifejezésekben hemzsegő kiadványokat igyekeztem írni a Szex, a psziché labirintusa, illetve a Szextrém kötetekkel, ami egy kicsit önsegítő célzatú is a problémák beazonosításán túl. Ezért a mottóm: „Az a célom, hogy feleslegessé váljak.” Rengeteg visszajelzést kapok folyamatosan, hogy sokan ennek nyomán indultak el a megoldás felé, illetve jöttek rá arra, hogy mit tehetnek érte vagy másként.

– Dolgozik jelenleg új kiadványon? Milyen témaötletei, tervei vannak?

– Aktuálisan az ELTE szexuálpszichológiai szakképzése részére állítunk össze az egyetemi kollégáimmal egy tankönyvet, hogy a jövő pszichológus generációjának a külföldi szakirodalom rendszerezése mellett a gyakorlati tudásunkat is átadhassuk: ahogyan ezeket a problémákat gyorsan és hatékonyan kezelni érdemes.

– Hogy látja, a magyar férfiak és nők könnyen beszélnek és fogadnak be információkat a szexualitásról vagy lesütik szemüket, esetleg elhatárolódnak, amint intimebb területekre terelődik a szó?

– Úgy látom, hogy egyre nyitottabbak vagyunk elfogadni azt, hogy az intimitás életünknek egy természetes és gyönyörű része, amire vigyázni kell, s nem jó megtagadni, illetve megfosztani magunkat tőle a belénk nevelt szégyenérzet folytán. Fontos ez, hiszen születésünktől kezdve szexuális lények vagyunk, így az ezzel kapcsolatos kérdések, problémák, szorongások is végigkísérhetik az életünket. Onnantól kezdve, hogy észrevesszük, hogy a nemi szervünk érintése másfajta bizsergést okoz, mint a többi testtáj, hogyan dorgál meg miatta a környezetünk, mennyire szégyenítenek meg, viszonozzák-e már az általános iskolában az érdeklődésünket, jó csajnak/srácnak számítunk-e az osztályban. Aztán jönnek a serdülőkor félelmei, hogy miképp válhatok jó szeretővé, mit csinálok rosszul, valamit mindig túl kicsinek vagy túl nagynak érzek magamon. Fiatal felnőttként, hogy mit tegyek, ha nem élvezem annyira az együttléteket, szabad-e vagy kötelező szexelni a várandóság idején, és milyen hamar „kell” visszatérni a házasélethez a szülés után. Aztán a miképp maradjak hűséges problémaköre, a féltékenység, a megcsalás, vagy csak éppen az unalom és a szexmentes kapcsolatok jelentenek problémát amellett, hogy visszahozható-e még a szenvedély egy hosszabb szünet után. Majd az időskor aggodalmai, a klimaktérium időszaka, s az azt követő testi-lelki változások, a való-e még nekünk a szex dilemmája. Rengeteg kérdés van, de a legtöbb tipikus, életkorhoz kötött, ezért könnyű egyszerű információátadással megválaszolni, nincs szükség egyéni, specifikus tanácsadásra.

– Meglátása szerint Magyarországon mi okozza a párkapcsolatokban a legjelentősebb problémát? Mire mennek rá szerelmek, mi bizonyul a párok számára megoldhatatlan feladatnak?

– Nem pusztán nálunk, de a nyugati kultúrában mindenhol gondot jelent a párkapcsolatok devalválódása, leértékelődése az internet gyors randi-applikációi és eldobható, letiltható viszonyai folytán. Ez egy divathullám, amibe belesodródtunk, de végeredményképpen egyik nemnek sem jó: érzelmileg koplaltatva, megbecsülés és szeretet nélkül maradunk – ami pedig humán létünk értelme, életünk legszebb élményeit veszíthetjük így el.

– Mit tanácsolna azoknak, akik már eljutottak arra a pontra, hogy megsérült, nem működik az intimitás a párjukkal. Hogyan lehet egy kapcsolatot erről a pontról visszahozni, megmenteni?

– Természetesen attól függ a megoldás, hogy mi okozza a problémát a kapcsolatban. Ezért érdemes mielőbb szakemberhez fordulni, mivel néhány alkalmas konzultációval rendszerint viszonylag gyorsan orvosolható, feloldható az elakadás. E téren a legfontosabb üzenet az, hogy ne halogassuk addig, amikor már annyi sérülést okoztunk egymásnak és a kapcsolatnak, ami nem visszafordítható: a szexuális problémák tipikusan azok a zavarok, amik nem oldódnak meg maguktól, az idő nem megjavítja, hanem egyre inkább krónikussá teszi a diszfunkciót, eltávolítva a párt is egymástól.

– Milyen tervei vannak erre az évre?

– Annyira szeretnék a serdülő korosztályhoz minél szélesebb körben szólni, ehhez segítséget kapni – mivel ők a legtörékenyebbek. Ez az, ami Szombathelyen a kiváló szervezésnek köszönhetően évről évre megvalósul. Igaz, mondhatjuk, hogy az előző generációknak sem jutott megfelelő szexuális felvilágosítás, mégis felnőttek – viszont legalább nem zúdult rájuk ilyen kezelhetetlen mennyiségű torz és dehumanizáló információ. Fogyasztói szemlélet az emberi kapcsolatok terén, közöny és gépies világ a valódi szép, meghitt, nagy élmények és érzelmek helyett.

Budai Klára

Fotó: Csányi István

dsc_8413-modified_netr_opt

dsc_4318-modified_fmt



Budapest.
SZUPERINFO.HU