Illényi Katica – 25 éve a pályán

Illényi Katica – 25 éve a pályán
Illényi Katica 2018-ban – többek között egy nagyszabású jubileumi koncerttel is – ünnepelte pályafutásának 25 éves évfordulóját, valamint az 50. születésnapját.

A sokoldalú és hihetetlen mennyiségű energiával rendelkező művésznő az idei évbe is óriási lendülettel vetette bele magát, itthon és a világ minden részén csodálatos dallamokkal ajándékozza meg a közönséget, emellett pedig készül az új theremin albuma is, amelyen ennek a különleges hangszernek a segítségével egy még kevésbé ismert zenei világba is elkalauzolja a műfaj szerelmeseit.

– Milyen eredményekkel, új élményekkel zárta a jubileumi évet?

– Nagyon hálás vagyok az elmúlt egy évért. Csupa emlékezetes és nagyszerű dolog történt velem. 2018-ban voltam pontosan 25 éve a pályán és 50 éve a Földön! Ez alkalomból volt a jubileumi koncertem a Kongresszusi Központban, amelynek felvételét több televíziós csatorna is adásra tűzi. Nyáron egy izgalmas, kortárs zenei albumot vettem fel, melodikus, érzékeny műveket, különböző országok szerzőitől, amelyeket hegedűre írtak zongorakísérettel. Ősszel pedig megjelent a Vigadóban előadott Tango Classic koncertem, amelyet a Duna Tv be is mutatott októberben.

– Milyen szempontok alapján választotta ki a kortárs szerzők műveiből összeállított anyagot? Mi volt a szándéka azzal az albummal?

– Az volt a lényeg, hogy ma élő szerzők szerepeljenek rajta, akik más-más országból származnak. Emellett koncepció volt az is, hogy dallamos zenék legyenek, mert szerettem volna eloszlatni azt a kialakult képet, hogy a kortárs zene disszonáns és élvezhetetlen. Be akartam bizonyítani, hogy a kortárs zene igen is lehet dallamos, és az, hogy mai nem feltétlen jelenti azt, hogy elvont is egyben.

– Talán lehet azt mondani, hogy a zenei életében a tangó a legújabb szerelem. Mi fogta meg benne, mi sarkallta arra, hogy beemelje azt a műfajt is a repertoárjába?

– Astor Piazzolla – Négy Évszak Buenos Airesben az egyik kedvenc darabom, ami egy tangó stílusban írt négytételes zenemű. Régebben is gondolkodtam rajta, hogy milyen jó lenne egy egész estés tangó műsort összeállítani, aztán egy ismeretség megadta a motivációt, hogy megvalósítsam tervemet. Megkeresett Saúl Cosentino, argentin zeneszerző, hogy gratuláljon a Libertango előadásomhoz, amit aYoutube-on látott. Annyira lelkes lett, hogy felajánlotta nekem a darabjait, ami azért is nagy dolog, mert ő Piazzolla tanítványa és legjobb barátja volt. Meghallgattam a műveit, és rögtön felvettem párat a repertoáromba.

– Öt éve része az életének a theremin. Eleinte önállóan gyakorolta a használatát, majd több kurzuson is részt vett, hogy minél több ismeretet szerezzen róla. Hogy érzi, mára sikerült teljesen kiismernie ezt a hangszert?

– Igen, sikerült kiismernem. Eljutottam oda, hogy már nincsenek technikai kérdéseim a hangszer megszólaltatásával kapcsolatban, most már csak a gyakorláson múlik a fejlődésem. Most tartok ott, hogy már a korlátait is észreveszem a hangszernek: például nem lehet elég nagy dinamikai különbségeket előállítani rajta, ami korlátoz a zenei kifejezésben. Január elején találkoztam Svájcban az egyik theremin oktatómmal, a „Theremin Doktor” néven is ismert Thierry Frenkel-lel, aki nem csak a hangszeren való játékhoz, hanem beállításához, egyáltalán mindenhez ért, ami a theremin-nel kapcsolatos. Vele már arról beszélgettünk, hogy hogyan lehetne kifejleszteni a jövő theremin-jét. Thierry már egy ideje dolgozik egy igazi koncert-thereminen, melyben kiküszöböli ezeket a hiányosságokat.

– Hogy tapasztalja, milyen mértékben nőtt meg hazánkban a theremin ismertsége és kedveltsége az ön tevékenysége által? Mennyire széles jelenleg a világban rendelkezésre álló theremin repertoár, és milyen módon szeretne ön is hozzájárulni a bővítéséhez?

– Mielőtt nem játszottam a hangszeren, Magyarországon szinte egyáltalán nem ismerték. Óriási misszió számomra az, hogy itthon is megismertessem a theremint. Eljutottam oda, hogy már nincs olyan koncertem, ahol ne kérnék külön, hogy vigyem az új hangszeremet is. Olyan ez a koncertek alatt, mint egy kis varázslat! Ott Rezső zeneszerzővel írattam egy 3 tételes theremin concerto-t, de ezt a jelenlegi hangszeremmel, annak hiányosságával még nem adhatom elő… Szerencse, hogy már készül az új hangszer, amely minden zenei igénynek és elvárásnak eleget tesz. Tervezek még íratni további darabokat is, hogy a világon bővülhessen az eddig még igen kicsi theremin repertoár. Ennek a többi theremin előadó is bizonyára nagyon fog örülni. Itt is fontos számomra, hogy szórakoztató és dallamos művek legyenek, Ott Rezsőnek köszönhetően még egy Harry Potter Fantázia is készült thereminre és nagyzenekarra.

– Jellemző önre az állandó megújulás, folyamatosan keresi az újabb és újabb kihívásokat. Van esetleg olyan hangszer, ami iránt még érdeklődést mutat, amelyen szívesen megtanulna játszani?

– Nemrégiben váratlanul kaptam ajándékba egy gitárt, ezen szívesen megtanulnék játszani. Egyelőre csak hobbiból próbálgatom. A keresztfiam is elkezdett gitározni, lehet, hogy én is csatlakozom hozzá az órákon, ha az időmbe belefér.

– Mit tart eddigi élete legnagyobb tanulságának?

– Erről sokat tudnék beszélni, sok tanulság volt. Mesélek egy szakmait és egy magánéletit. Az egyik legnagyobb tanulság az, hogy bár nagyon mások vagyunk világnézetben, vérmérsékletben…, a zene a világ bármelyik pontján, bármelyik országban, függetlenül vallástól, identitástól mégis ugyanazokat a húrokat pendíti meg az emberekben.

A másik nagy tanulság, ami inkább magánéleti: az, hogy a boldog élet titka a mértékletesség. Mindenben! Hosszú távon megéri odafigyelni. Például a mértékletes táplálkozás a rendszeres sportolással egybekötve a hosszú élet egyik titka. Fontos, hogy becsüljük meg a párunkat, a családunkat, a barátainkat…; legyünk hálásak mindenért, amink van.

– Milyen tervei vannak a 2019-es évre? Milyen külföldi meghívásoknak tesz eleget idén, illetve milyen kiadványokra lehet számítani öntől?

– A tavalyi évet Svájcban zártam, ahol a Musikkollegium Winterthur meghívására testvéreimmel adtunk szilveszteri gálakoncertet. 2019-et az 55 éves Molnár Dixieland Band-del közös előadásokkal nyitom meg Szegeden és Budapesten; közben Erdélyben, Szatmárnémetiben a magyar kultúra napja alkalmából a Dinu Lipatti Filharmonikus Zenekar kíséretével adok koncertet. Mindemellett készülök Argentínába a Budapest Days rendezvénysorozat keretén belül, áprilisban pedig Sárik Péterrel és zenekarával Jordániában koncertezünk. Közben a jubileumi koncertem utómunkái és a készülő új theremin lemezem köt le, valamint az osztrák Musikwelten 2019 fesztiválra való készülődés, amelyre szintén meghívást kaptam több koncertre.

Budai Klára



Budapest.
SZUPERINFO.HU