Nyolc éve nem épült ennyi lakás

Nyolc éve nem épült ennyi lakás
A múlt évben több mint 17 681 lakást adtak át, ami nyolc éves csúcsot, és az előző évihez képest 23 százalékos növekedést jelent. Legutóbbi ugyanis 2010-ben épült ennél több lakás. Balogh László, az ingatlan.

com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015-ben kevesebb, mint 8 ezer új lakást adtak át és azóta minden évben 25-30 százalékkal nőtt a megépült lakások száma. A fővárosban tavaly 40 százalékkal több lakóingatlant adtak át 2017-hez képest, a községekben pedig 30 százalékkal több lakás épült.

Tartósan erős igény mutatkozik az új lakásokra, idén február közepéig az ingatlan.com-on 55 százalékkal nőtt a kereslet az új építésű lakások és házak iránt az előző év azonos időszakához képest. Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint idén a 40-80 négyzetméteres új lakások és házak iránt volt a legnagyobb kereslet, de népszerűek voltak az 80-120 és a legfeljebb 40 négyzetméteres garzonlakások is. Az új lakások iránt érdeklődők 52 százaléka a 40-80 négyzetméteres lakásokat kereste, a 40 négyzetméternél kisebbek aránya 15 százalékos volt, a 80 négyzetméternél nagyobbaké pedig 25 százalékra rúgott.

A kereslettel igyekszik lépést tartani a piac, ezt bizonyítja a többi között az is, hogy az eladási céllal épített lakások száma tavaly megközelítette a 10 ezret, ami 2017-hez képest 76 százalékos emelkedésnek felel meg és szintén többéves csúcsot jelent.



Budapest.
SZUPERINFO.HU