„Sosem lehetünk igazán elégedettek magunkkal”

„Sosem lehetünk igazán elégedettek magunkkal”
Április 26-án óriási sikerrel mutatta be a Budapesti Operettszínház Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II nagysikerű musicaljét, a Carouselt, amelyben Bordás Barbara Carrie Pipperidge­ alakját kelti életre.

  • Április 26-án óriási sikerrel mutatta be a Budapesti Operettszínház Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II nagysikerű musicaljét, a Carouselt, amelyben Bordás Barbara Carrie Pipperidge­ alakját kelti életre.

– Hogyan mutatnád be az előadást? Miben különleges Béres Attila rendezése?

– Nagyon izgalmasnak találom ezt a darabot. Molnár Ferenc Liliom című műve ihlette az amerikai zeneszerzőket a Carousel musical megírására. Béres Attila arra törekedett, hogy a mi előadásunkban erőteljesek legyenek a magyar gyökerek, ami elsősorban a karakterek megszólalásaiban jelenik meg, de mindez az amerikai világba helyezve. Jelentős kihívás volt az eredeti molnári szövegeket összefésülni egy ’50-es, ’60-as évek musical slágereit idéző zenei anyaggal és a szerepeinket új megformálni, hogy ezek az elrajzolt figurák mind a cselekményben, mind a zenei környezetben működőképesek és hitelesek legyenek.

– Alapvetően operettekben lehet találkozni veled primadonna szerepkörben, ezúttal azonban komikaként leszel látható egy musicalben. Miben jelentett ez a feladat új kihívást számodra?

– Az Operettszínházban operettekben, primadonnaként kezdtem, de hamar megmutatkozott, hogy más műfajokban is lehet rám számítani. A színház korábbi vezetése előszeretettel próbálgatott engem különféle szerepkörökben, játszottam a Miss Saigon és az Ének az esőben musicalekben is, sőt az utóbbiban még szteppelni is meg kellett tanulnom. Színes és érdekes feladatok találtak meg az elmúlt években, amiért nagyon hálás vagyok. Mindezek mellett az is sokat jelent számomra, hogy prózai szerepeket is szívesen bíznak rám. Carrie Pipperidge­ személyisége elég távol áll az enyémtől, és maga a szerep sem illeszkedik abba a sémába, amit eddig megszoktam, amilyeneket eddig játszottam. Csupa újdonságot tartogatott számomra ez a feladat, úgy érzem, sokat tanulhattam és tanulhatok belőle.

– Miből építkeztél a szerep megformálása során?

– Nem könnyű a helyzetem. Carrie Pipperidge az eredeti darabban Marika, egy paraszt lány, aki kicsit tájszólással beszél, és ebben az előadásban is egy nagyon egyszerű gondolkodású, földhöz ragadt, ösztönös lény. Az intellektuális társalgás – minthogy valaki mond valamit, azt én meghallgatom, majd arra reagálok – az ő kelléktárából hiányzik. Jön beszélgetni, kérdez, de igazából a válasz különösebben nem érdekli. Mindig csak közölni szeretne. Nagyon hangos, nagyon intenzív és sokszor meggondolatlan. Nem mondom, hogy egyszerű egy ilyen megosztó figurát szerethetővé tenni, de pont ez a kihívás benne.

– Ez az első alkalom, hogy Bálint Ádám a partnered, aki Enoch Snow karakterét alakítja. Milyen partnerre találtál benne, könnyen egymásra hangolódtatok?

– Ádámról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nagyon jó embert ismertem meg benne, aki rendkívül figyelmes a kollégáival, és ami fontos, kitűnő érzékkel hangolódik rá a partnereire. Szakmailag is sokat ad a munkánk eredményéhez, kreatív, folyton kérdez, gondolkodik, teljes odaadással veti bele magát a próbafolyamatba, ami az egész társaságnak lendületet ad. Régóta szerettem volna vele együtt játszani és örülök, hogy erre most lehetőség nyílt.

– Milyen típusú karakterek állnak hozzád közelebb? Van olyan, amilyet még nem volt alkalmad megformálni, de vonzana?

– Nem voltam még színpadon sem csúnya, sem gonosz. Szívesen kipróbálnám, hogy mennyire tudok teljesen átváltozni, akár a felismerhetetlenségig. Az operett előadásokban sokféle szerepkörben volt már lehetőségem megmutatni magam, gyönyörű feladatok találtak meg, musicalek esetében viszont korábban foglalkoztatott, hogy jó lenne, ha megtalálna egy Elizabeth vagy egy West Side Story, ami még a koromnak és a hangfajomnak is megfelelő lenne. Nem tudom, hogy ez meg fog-e valósulni, mert mostanában inkább az opera műfaja az, amiből több megkeresés érkezik, vagy ahol többször találkozom nyitott kapukkal. Természetesen ezeknek is nagyon örülök és örömmel vállalom ezeket a feladatokat is, amennyiben a színházzal is sikerül egyeztetnem.

– Mit jelent neked a színház, a színészhivatás? Mit szeretsz benne és van-e olyan, ami nehézséget jelent számodra?

– Tulajdonképpen, ami nehézséget jelent számomra, éppen azt szeretem benne. Sosem lehetünk igazán elégedettek magunkkal, és sosem mondhatjuk azt egy produkcióra sem, hogy készen van. Folyamatosan porondon kell tartani azt az érzést, hogy még lehetne jobb, koncentráltabb, színesebb és ehhez mindent meg is kell tenni. Amikor az ember kreatív alkotó folyamatban van, az élete is kiegyensúlyozott, és gyakorlatilag a munkának tud élni, akkor nagyon érdekes és inspiráló azt kutatni, hogyan lehet a teljesítményünk még jobb. Azonban amikor a hétköznapokban nehézségek merülnek fel, egy előadás nem úgy sikerül ahogy szeretnénk, vagy ha már hetek, hónapok óta próbálunk valamit, és még mindig nem állt össze, az roppant frusztráló tud lenni. Ilyenkor bele szoktam kezdeni valami olyanba, ami rövid időn belül kézzelfogható eredményt hoz, és nem kétséges, hogy jól csináltam-e vagy sem. Ilyen például a takarítás. Az mindig megnyugtat.

– A férjed Boncsér Gergely operaénekes. Kislányotok Anna a napokban tölti be a negyedik életévét. A színpadra három éve, a születése után egy évvel tértél vissza. Könnyen össze tudod egyeztetni a karrieredet a családdal, az anyasággal?

– Nagyon nehéz, mert én azt láttam az édesanyámtól, hogy ő gyakorlatilag az egész életét annak szentelte, hogy a húgomnak és nekem olyan biztos hátteret nyújtson az édesapámmal közösen, hogy mi teljes nyugalomban tudjunk nevelkedni. Azokat a feladatokat, amiket egy nőnek kell ellátni a háztartásban, édesanyám látta el, és ez sokszor olyan lemondásokkal is járt, ami nekem teljesen természetes, hogy egy édesanya megteszi, de sajnos én a munkámból kifolyólag nem mindig tudom vállalni. Gyakran van bűntudatom amiatt, hogy szeretnék a családi élethez többet hozzátenni, több időt otthon tölteni, de ez többnyire nem sikerül. Azzal vigasztalom magam, hogy azok sem tudják ezt könnyebben kivitelezni, akiknek civil foglalkozásuk van. Nálunk sokszor az esték esnek áldozatául a munkámnak, de például a délutánt együtt tudjuk tölteni, illetve amikor nincs próbaidőszak, vagy nem vagyunk bent a színházban egész nap, akkor aktívabb, hosszabb együttlétekre is lehetőségünk van. Nem könnyű, de az az évek folyamán kiderült, hogy jó időbeosztással és átgondolt napi rutinnal sok mindent meg lehet oldani.

Budai Klára

Fotó: Budapesti Operettszínház



Budapest.
SZUPERINFO.HU