Zaporozsec az Akváriumban

Zaporozsec az Akváriumban

Nincs kétség, a Zaporozsec zenekar már a harmadik nagylemezén dolgozik.

Az előzetes hírek szerint onnan viszik tovább a szálat, ahol nagyjából egy évvel ezelőtt a Pixelek album Négyzetek közt című számával abbahagyták. A zenei világot továbbra is a zenekart és a főhőst érő impulzusok, útkereső kalandok, a közben megjárt mélységek és magasságok alakítják.

A következő lemez első dala február 1-jén debütál egy kislemezen, élőben pedig a Zaporozsec február 9-i budapesti koncertjén az Akvárium Klubban, ahol rögtön egy klipforgatásnak is részesei lehetünk. A zenekar ígérete szerint az új dal szövege és a karakteres zenei világa egy csendes, befelé forduló, lélekelemző melankóliába húz magával bennünket.

Ha bizonytalankodnánk, hogy miért érdemes kimozdulni egy fagyos februári estén, akkor nézzünk bele a tavalyi Pixelek koncerten készült videóklipbe (Pixelek), és idézzük fel pár percre a korábbi lemezbemutató buli hangulatát. Az idei koncerten is hallhatóak lesznek a rádiókból már jól ismert dalok (Movie Star, Azon az éjszakán, Buborék, Emszercénégyzet, Zuhanás, Kicsit még…), lesz tánc is és ott lesz még vendégként a Fák Alatt zenekar!



Budapest.
SZUPERINFO.HU