Frissítve:

Célba értek a Cipősdobozok

Célba értek a Cipősdobozok
Összesen 218 ajándékot osztott ki a helyi rászoruló gyermekek számára a Siófoki Baptista Gyülekezet a karácsonyi jótékonysági kampány, a Cipősdoboz akció keretében.

hiba beküldése

Tavaly decemberben ismét sokan készítettek cipősdoboz ajándékokat a Siófokon és környékén élő rászoruló gyermekek részére. Összesen 218 ajándék gyűlt össze, az adományokat a Siófoki Baptista Gyülekezet adta át a gyerekeknek. A Beszédes József Általános Iskola Speciális Tagozata részére 50, a Széchenyi István Általános Iskola Kiliti tagozatához 41 darab cipősdoboz érkezett. Szép számmal került adomány az óvodák részére, valamint a kisebbségi közösségekhez. A Szeretetszolgálat önkéntesei személyesen adták át a cipősdobozokat magánszemélyek, családok részére Balatonszabadiban, Ádándon és Kilitiben. Decemberben hat gyűjtőponton lehetett leadni az ajándékokat, és az ellenőrzés folyamatában nagyon sokat segítettek a közösségi szolgálatukat letöltő gimnáziumi tanulók is.

– Úgy tapasztaltuk, hogy az üzenetünk elérte az adakozókat, így tavaly már sokkal többen készítettek a nélkülözésben élő tini korosztály számára is szépen összeállított csomagokat. Mindezek mellett a Siófoki Baptista Gyülekezet és a balatonszemesi gyülekezet magánadományozói segítségével éppen annyi ajándékot sikerült kiosztani, amennyi visszajelzés összességében beérkezett a helyi intézményektől – mondta el Tóthné Vámosi Ágnes cipősdoboz-koordinátor (Siófoki Baptista Gyülekezet). A Gyülekezet ezúton is szeretné köszönetét kifejezni a Siófoki Szuperinfónak, továbbá a Perczel Mór Gimnázium igazgatójának, Vaskóné Csák Erikának, az önkénteseket koordináló Orosz Zoltán tanár úrnak, minden gyűjtőpontnak köszönik a kitartó türelmet, odafigyelést, és az adakozóknak, hogy évről évre fontosnak tartják az adakozást és a rászoruló gyerekek felé fordulnak.

 

M.B.



További hírek a Siófok kategóriából
Reni szalon és a”Pillangó Kapszula” kollekció
2018-tól egyedi megrendelésre Menyasszonyi ruha készítés. tovább »
A gyermek fülgyulladása ételallergiára is utalhat
Visszatérő középfülgyulladás és asztmás hörghurut esetén érdemes ételallergia irányába is vizsgálódni. tovább »
A galambröptetéstől a nászútig
Esküvőszervezés profi szolgáltatói csapattal. tovább »
Számtalan veszéllyel járhat a kisgyermekek internethasználata
Számtalan veszélyt rejt a kisgyermekek számára az internet világa, emiatt nagyon fontos a védelmük. tovább »
Idén is lesz Vándortábor program
Idén is elindul a Vándortábor program felső tagozatos és középiskolás diákoknak 14 új útvonalon, idén az [...] tovább »
Már 45 éves korig járhat a diákhitel
Több változás is életbe lépett a kormány döntése értelmében a diákhitelezésben február 1-től, így [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar Kupa – Dávidnak nem volt esélye Góliáttal szemben
Sényő - A sényőiek számára ritka lehetőség adódott: országos nyilvánosság előtt játszhattak az MTK-val. tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár hat játékot nyert Cibulkova ellen
Budapest - Stollár Fanny két szettben kikapott az első helyen kiemelt Dominika Cibulkovától a budapesti, 226 750 [...] tovább »
Szárnyalnak a DVSC-TVP ifijei
Debrecen - Újabb két győzelmével megszilárdította vezető helyét az I. osztályú bajnokságban a DVSC-TVP [...] tovább »
Magyar Kupa – Idegenben került előnybe a Balmazújváros
Budapest - Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikai sífutók első olimpiai sikere, Björgen 14. érme
Budapest - Hét számban avattak győztest a phjongcshangi téli olimpián szerdán, a sífutók szabadstílusú [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntőben a címvédő kanadai és a német férfi hokiválogatott
Budapest/Phjongcshang - A címvédő kanadai és a német válogatott négy közé jutásával vált teljessé a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása