Frissítve:

Csecsemőgyilkosság Boldván – Nem akarta, hogy meghaljon

A tárgyaláson A tárgyaláson - © Fotó: SZB
Miskolc, Boldva – Tanúkat hallgattak meg a törvényszéki büntetőperben.

hiba beküldése

A „boldvai csecsemőgyilkosság” néven ismertté vált büntetőügyben – amely tanúk meghallgatásával folytatódott a Miskolci Törvényszéken – a vád szerint az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a nem kívánt csecsemőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség „előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette” miatt emelt vádat a 49 éves A. Béla és a 39 éves felesége, A. Béláné ellen. A per harmadrendű vádlottja a házaspár lánya – mostani nevén – B. Vincéné.

A Miskolci Törvényszék dr. Horváth Mária Sarolta tanácsa előtt tárgyalt büntetőügy vádirati tényállása szerint a férfi 2006-tól, 10 éves korától rendszeresen zaklatta lányát szexuálisan és vele akarata ellenére erőszakkal közösült is. A feleség tudott mindenről.

Apjától lett gyermeke

A lány először 15 évesen lett terhes az apjától és kislányt szült, a gyermeket apa nélkül anyakönyvezték, leplezve a családon belüli erőszakot. A lány azonban 2015-ben ismét teherbe esett apjától. Ekkor – a vád szerint – a szülők és a lány elhatározták, hogy a terhességet eltitkolják, a megszületendő gyermeket pedig megölik. A lány 2016 júliusában a család otthonában, apja jelenlétében és anyja segítségével egészséges lánygyermeknek adott életet. A csecsemőt rongyokba és takarókba csomagolták és egy táskába tették, majd az ágyneműtartóba helyezték, azzal a szándékkal, hogy a holttestet később elássák.

A lány azonban később rosszul lett, ezért mentővel kórházba kellett szállítani, ahol kiderült a szülés ténye. A kórház által értesített rend­őrök a lakásban, az ágyneműtartóban megtalálták az akkor már halott csecsemőt. Szakértők szerint mintegy 4 órán át volt életben az utólag Veronika névre anyakönyvezett csecsemő.

Tizenkét gyermek

Az első rendű vádlott A. Béláról kiderült, hogy három eddigi párkapcsolatából összesen 12 gyermeke született: első élettársától 3, a másodiktól 2, mostani feleségétől pedig 7.

Nem tudja, mi történt

A lány a tárgyalás közben a bíróság folyosóján kérdésre azt válaszolta, hogy az apja tíz­éves korától fogva rendszeresen megerőszakolta, de ő nem mert szólni senkinek. Amikor megszületett a második gyermeke, ő elájult, nem tudja, mi történt utána. Azt sem, hogy életképes volt-e a gyermeke. Elmondása szerint azt tervezte a csecsemővel, hogy a kihelyezett inkubátorban helyezi el a kórháznál megszületése után. Nem akarta, hogy meghaljon a kicsi.

ÉM-SZB


A bírósági tárgyaláson
Miskolc, Boldva - A vád: az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a nem kívánt csecsemőt. „Előre kitervelten, tizennegyedek életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette” – mindezek miatt emelt vádat a Bo...

Rács mögött maradnak a csecsemőgyilkossággal vádolt boldvai szülők
Boldva, Miskolc - A Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a házaspárnak, akikkel szemben „tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, előre kitervelten, társtettesként elkövetett emberölés bűntette és...

Csecsemőgyilkosság Borsodban - A helyszín
Miskolc - Az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a csecsemőt. Előre kitervelten, tizennegyedek életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség ...



További hírek a BOON Sziréna kategóriából
Felsőoktatási intézményben tanuló roma származású fiatalok jelentkezését várja a rendőrség
Budapest - Felsőoktatási intézményben tanuló roma származású fiatalok jelentkezését várja a rendőrség - [...] tovább »
További járműveket szerzett be a Magyar Honvédség
Budapest - További 300 új Suzuki Vitara típusú gépjárművet állított hadrendbe a Magyar Honvédség. A Zrínyi [...] tovább »
Ellátatlanul halt meg az avasi férfi édesanyja
Debrecen, Miskolc - Enyhítette a Debreceni Ítélőtábla az ember­öléssel vádolt férfi büntetését. tovább »
Karját vesztette egy férfi munkahelyi balesetben Borsodban
Miskolc - Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége [...] tovább »
Nem veszélyes, viszont cserére érett az ózdi mentőautó
Borsod-Abaúj-Zemplén - Egy ózdi, rothadó alvázú mentőautóról került ki megdöbbentő videó az internetre. tovább »
Hozzátartozók közötti erőszak miatt intézkedtek a szerencsi rendőrök
Miskolc - Két személyi sérüléses baleset, egy körözött személy a mérlegen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hell 24. Miskolc Rallye – Ezeken a szakaszokon hajtanak a pilóták
Miskolc – A Hell 24. Miskolc Rallye-n zajló versenyek térképei itt is elérhetőek. tovább »
A Sényőé az Amatőr-kupa!
Sényő - Hátrányból fordított a Nagykanizsa elleni csütörtöki fináléban a szabolcsi éllovas. tovább »
Nyíregyházi Sportcentrum – Hosszabbításban kiharcolt sikerrel kezdtek
Nyíregyháza - A címvédő nyíregyháziak tavaly is a Vasas elleni győzelemmel indították a junior fiú [...] tovább »
Cselgáncs Eb – Pupp Réka ötödik
Budapest, Tel-Aviv - Az 52 kilogrammos Pupp Réka ötödik lett a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki [...] tovább »
Cselgáncs Eb – Csernoviczki Éva ezüstérmes
Budapest, Tel-Aviv - A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva ezüstérmet nyert a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság [...] tovább »
Hell 24. Miskolc Rallye – A verseny programja
Miskolc – Az előttünk álló hétvégén a Hell 24. Miskolc Rallye-val folytatódik az idei bajnokság. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása