Csecsemőgyilkosság Borsodban – A lányától született második kislányt már nem hagyták életben

  12 okt 2017

Miskolc – Az apa, az anya és a lánya előre eltervezték, hogy megölik a csecsemőt.
Előre kitervelten, tizennegyedek életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 49 éves férfi és 39 éves felesége és fiatalkorú lányuk ellen. A házaspár hét közös kiskorú gyermeket neveltek. Velük lakott 20 éves nagylányuk is.
A 10 éves lányát rendszeresen zaklatta szexuálisan és vele akarata ellenére erőszakkal közösült is. Gyakorlatilag heti rendszerességgel kényszerítette a gyereket hogy vele lefeküdjön. Passzivitásával, szülői kötelezettségét megszegve, jelentős mértékben veszélyeztette az akkor még tizennégy éven aluli gyermek értelmi, erkölcsi és fizikai fejlődését is.
csecsemo-02

Másodszor is szült a kiskorú

Amikor a lány 15 évesen terhes lett az apjától és kislányt szült, a gyermeket apa nélkül anyakönyvezték, leplezve a családon belüli erőszakot. A lány 2015-ben ismét teherbe esett apjától. Ekkor a szülők és a lány közösen elhatározták, hogy a terhességet eltitkolják a megszületendő gyermeket pedig megölik. A lány 2016 júliusában a család otthonában, apja jelenlétében és anyja segítségével egészséges lánygyermeknek adott életet. A csecsemőt rongyokba és takarókba csomagolták, majd az ágyneműtartóba helyezték, azzal a szándékkal, hogy később elássák.
csecsemo-06

A halott csecsemőt találták meg

Mivel a lány rosszul lett ezért mentővel kórházba kellett szállítani, ahol kiderült a szülés ténye. A kórház által értesített rendőrök a lakásban megtalálták az akkor már halott csecsemőt. A férfit és feleségét letartóztatták, a lány szabadlábon védekezik.
csecsemo-01
Mindhármuk ellen az emberölés, az apa ellen emellett a szexuális erőszak miatt, az anya ellen pedig kiskorú veszélyeztetése miatt is az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
ÉM-SZB


[related-post post_id=”3646206″]
[related-post post_id=”3645705″]